A kormos égb?l lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zeng?, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

...

Már megbántam amit tettem
Már megváltoztam.
Nem is értem,Rám miért haragszol..
Mit vétettem,mondd meg Drága
Bármi legyen,én kiváltom:
Ha szerelmet akarsz
T?lem mindig kapsz!
Ha fogni szeretnéd kezem
Én mindig itt leszek.
Egy valamit nem teljesíthetek:
Hogy szerelmedet elveszítsem!

...

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felh?jén, mely ragyog
És rajta túl dereng? csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tet?n,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

...

1

Pár ábrándos dalt mondtam el fel?led
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd bel?lem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak
Fel?led, szépem, angyalom,
Hogy t?led elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az els? szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!

4

Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!

A gyönyör?ség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!

...

Vannak n?k, akik egy életen által
Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hidegfény?, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.

N?k, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyarbús illatát az új tavasznak
Ők küldik és az ?szirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át.

És vannak n?k - ó legyenek áldottak! -
Akik nekünk az élet bája voltak.
Pillangói a gyászövezte kertnek,
Virágai az elt?nt édeneknek.

Akik bársony szemükkel simogattak,
Vagy selymét adták ránk finom szavaknak
S emlékük úgy él, mint Mozart-szonáta,
Vagy márciusi reggel ragyogása!

...

Ne bántsd a gyenge n?t, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele.

Vesd le magadról! Mint ruhád is épen,
gyámoltalanul lóg alá a széken -
annak karján, ki szereti,
csüngjön, mig foszlik kéje éjjele!

Dobd le - a háta legyen ujra görbe,
lába csámpás, bujjon az álla sz?rbe!
Bibircsók n?jjön a hasán!
Gy?rje e verset kapzsi tenyere!

Te fuss vissza a szép növésü, kedves
lányok ölébe - oly ill?t ölelgess,
ki kapkod, fúl vágyad után,
mint zivatarban zeng? jegenye!

...