Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején -
irigyeltek még az angyalok is
fenn a felh?k tetején.

S ez lett oka, hogy sok éve már,
tengerpart bús mezején
felh?k közül jött egy csúnya szél
s megh?lt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el ?t
tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb legyen ? meg én,
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején),
hogy jött felh?b?l éjjel a szél
s megh?lt s meghalt szegény.

De szerelmünk több volt, mint soké
ki nagyobb, mint ? meg én,
okosabb, mint ? meg én
s sem az angyalok a felh?k felett,
sem az ördögök a tenger fenekén
nem tehetik, hogy szívt?l a szív,
elváljunk, ? meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.

...

Kacagni szeretnék... az egész lelkemb?l,
Nem ugy mint most, kinosan, szomorun...
Nem ugy, hogy verg?djön alatta az ajkam,
És fájjon a szivem, - nem ugy, nem ugy...

Csak szépen, hogy az arcom is kiviruljon,
És piros legyen, mint egy feslett rózsa...
És biboros lángban égjen a szemem,
Mint napbearanyozta esti alkonyóra.

Hogy nem lássák meg titkos verg?désem,
S csak én tudjam, hogy fáj a kacagás...
Csak én tudjam, hogy hiába volt minden,
Botor remény, bús lányos álmodás.

Csak én tudjam, hogy lázban ég a rózsa,
S a láztól csillog ugy a két szemem...
- Csak én titkoljam még magam el?tt is,
Hogy azt a h?tlent mindig szeretem...

1914

...

Az álmai legyenek nagyon szépek,
És hintsék az utait rózsákkal tele...
S ne lássa, hogy én majd elhagyottan
Egyedül sülyedek mély örvénybe le.

És ne hallja meg kinos zokogásom,
És sohase tudja meg, - mi lettem...
Egyedül egy jusson az eszébe néha,
Hogy Magát mindíg, örökké szerettem!..

1914

...

A falon régi aquarellek,
Mosolygó fejek, - bús szerelmek...
Pihennek némán, csókos ajkkal,
Csillogó szemmel, b?nös arccal.

Visszahivnak egy régi korba,
Emlékeztetnek kézfogókra...
Simogatnának bús merészen,
Könnyez? szemmel, lágyan, szépen...

Halk kacagás nem kell már nékem,
Legyen most szenvedés csak a részem...
Fájdalom, melynek nincsen könnye,
S vérezzen, égjen mindörökre...

1914

...

Valahogy így szólítottalak,
Emlékezzél, - annak idején.
Amikor épp megismertelek.
Kedvelem ezt az oly kedves szót.

T?led azt az édes, bájos szót,
Amit oly szeretettel küldtél.
Vagy talán mégiscsak tévedek?
Azt azért Te ne hidd, - nem hiszem,
Érzékelem szelídségedet.

Legyen szép, s nyugodt az éjszakád.
Mosolyogjon Rád fenn a vén Hold,
Szemed ragyogjon, mint a csillag,
Örökké süssön Reád a Nap.

Fényezze, és aranyozza be
Vágyaktól viruló arcodat.
Álmodjál szépeket királylány,
Jó éjt kívánok szeretettel!
Aki vagyok, - a Te Kedvesed.

...

Akármit is küldesz én mindig érzem,
Legyen a gondolatod, a sóhajod.
Szívem, és a testem ett?l melegebb.
Örömt?l viruljon arcod, és lelked,
Kívánok vidám, boldog napot Neked.

...