Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Életfeladvány…

Haláltól félni?
Élőként félni, miért?
Az élet része!
Minden idő eltelik,
Mit a bánat megeszik.
*
Vajh’ végleges-e?
Vajh, van-e konkrét oka?
Az élet része!
Átkozott bűn megragadt,
Örökre rajtam maradt.
*
Lélek is hal-e?
Reinkarnáció van?
Az élet része?
Lelkem, kereszténységem,
Tartja egyszerű kérdésem.
*
Én nagyon bízok,
Hogy van visszajövetel…
Az élet része?
Visszajövetelt várok,
Nincs az utamban árok.
*
Ha tudod, nézzed
Magad, hátha lesz új lét…
Mivel jössz… gyalog?
Igazságot keresek,
Az biztos, hogy nem esek.
*
Más testébe, hogy
Születsz bele? Ez kérdés.
Mi az igazság?
A testemet akarom,
Tudom, hogy visszakapom.

Vecsés, 2014. július 30. – Arad, 2023. augusztus 17. - Kustra Ferenc József – senrjú csokorban
rövid meditáció: életről, halálról, feltámadás egy módjáról… Alá a tanka verset írta: Ghica Izabella Iasmina szerző-, és poétatársam

...

Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik?
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll? néz?
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.

Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a ?rózsádra?!

...

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

...

Vakablakban meditálok…

Fut széles, kanyartalan út, a nagy kanyaron túl a semmibe…
Kialvatlan a szemeim, révedve bámulnak a messzibe…
Üveg nélküli vakablak... kinézve, fixírozok valamit,
Az időóra ketyeg, csapkod benne valami, tán, valakit…

Bölcsesség köve nincs... beépítették a kútja kávájába,
Lovam is elszaladt, valahol legelész, a kínja poklába.
Van-e még bármilyen lelkem? Bolyong vagy csak kicsit elcsavargott?
Felhők, ha eloszlanak, mondhatom... csillagfénynek utat nyitott.

Zavart ez a világ, szürke füstköd borítja a mindenséget,
Sötétben, honnan vegyem elő, a mindent értő lelkiséget?
Most, a szélvihar kócolja, a fák borotválkozott ágait,
Éjjel, meg a Hold csak megy… érdektelen, intézi a dolgait.

Most a télen a kemény fagyok, a kertem felett jártak,
Bentről néztem, a holdsugarak is bundába grasszáltak!
Azt is láttam bentről, hogy kint gallytördelő szelek jártak,
Akkor én bent, melegben örülhetek a hideg máknak?

Vecsés, 2015. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Múltamban vájkálás…

A múlt, torzó árnyai köz bujkálni…
Kézzelfogható tények közt vájkálni…
Az emlékeket az ebek harmincadjáról visszahozni…

A múlt, mint egy nagy sziklafal, tényeket őrzi még,
Meg régmúlt történéseit is nagyon védi még…
A múlt orma csak éppen-hogy fel a nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját emlék-magányom gyötör…
*
A múltról tudjuk, csak úgy elkezd eltűnni,
Igy már nem emlékszünk, hol lehet vájkálni,
Semmibe veszett emlékeket honnan lehetne visszahozni.

Biz’ hogy volt már, amikor emlékek keletkeztek,
De már biz' nincsenek meg, maguktól jól elmentek…
Múlt fénytelen árnyéka is gyötör a lelkiségemben
És helyzetem csak rosszabbodik… öregség van lelkemben!
*
A múltamból tudom, hogy voltak nekem szép
Színes emlékeim, arra emlékszek, szép
Volt mind féle, de csak a rózsaszínre és kékre emlékszem… szép.

Visszamennék én a ’szépekhez’, együtt tölthetnénk
Pár napot, de ő már fölvette: eltűnt alakot.
Néha kérdezem... ki hangtalanul ismétli nevemet,
Közben, tudja ki vagyok... ismételném saját éltemet.

Vecsés, 2016. július 24. - Kustra Ferenc József- Írtam: az új, ’3-4 soros versszak’ fejlesztésemben. Ezt versszerkesztőben lehet megírni! Önéletrajzi írás!

...