Nem, nem hiszek! Mért ?zzem én a lelkem
Eped? vággyal bolygó fény után?...
Minden reményem megtört a keserven,
Hisz balga, ?rült ábránd volt csupán.

Ne hívj, ne csalj, szerelem szép világa!
Az én világom irdatlan, sötét,
Ezer tavasz s ezer tavasz virága
El nem zavarja fullasztó ködét.

Ne hívj, ne csalj, én nem tudok szeretni,
Lelkem kifosztott, nyomorult, szegény.
Elkárhozástól meg nem váltja semmi
S a te sugárod: ?rjöng? remény.

T?nt ifjuságnak visszajáró árnya, -
Az lettem én... a mult után futok...
Isten hozzád, szerelem szép világa!
Ne hívj, ne csalj, szeretni nem tudok...

...

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövend? álmokat.

Ha szeretlek, akkor verg?dve
A halált nem hívom soha,
Elt?röm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...

...

Emlékednek végs? foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,
Egy sóhaj és Isten hozzátok
Szerelmes, lázas, balga álmok,
Lelkem továbbszáll szabadon.

A szerelem szép világától
Megtörve, fájón búcsuzom.
Elrablá t?lem ifjuságom,
De elhagyott tündér-világom
Búcsuzva meg nem átkozom.

Búcsuzom. - A szerelem lángja
Addig tart, míg az ifjuság.
Sírján a meghalt ifjuságnak
Letörtem egy édes leánynak
Meghalt szerelmünk ciprusát.

E cipruság utolsó dalom,
Elzengem ezt is még neked,
Benne sír lelkem régi álma
S drágán megváltott szabadsága
Bezárult édenkert felett.

Lelkem szabad. Fakó világban
Repülhet, szállhat szabadon.
Nem kötik már a régi vágyak,
Romjain egy let?nt világnak
Elzengtem utolsó dalom.

Lelkem szabad. Feloldva minden,
Mi szárnyait leszegezé.
Repülhet már a magas égig
Vagy egy kopár temet?n végig -
Most ásott, néma sír felé...

Emlékednek végs? foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,
Egy sóhaj... óh, bár véle szállna
Egy üres élet végs? lángja,
Míg elcseng utolsó dalom!...

...

Hajnalsugár csókolta bimbó,
Egészen gyermek, kis leány.
Ki-kipirul szép, gyermekarca,
Majd gyorsan ismét halovány.
Ragyogó szeme vágyva fürkész,
Majd ábrándozva megpihen:
- Mennyi báj kedves gyermekarcán,
Mennyi vágy fényl? szemiben!

Elnézem ezt az édes arcot,
Elnézem némán, hosszasan.
Szívemben kínos emlék ébred,
Amely a multon átrohan...
- Ilyen volt Ő is: rózsabimbó,
Ilyen volt Ő is: szép leány,
Ki öntudatlan b?bájával
Rabjául tartott oldalán...

Elnézem ezt az édes arcot,
Valósággá lett lelkemet
És, míg a mult ismét kitárul,
A szívem úgy sejt, úgy remeg:
- Ha olyan lesz, ha elragadja
Magával ?t is a világ!...
Óh, látom sorsod - jó el?re -
Szegény, korán hervadt virág.

A teremtés legszebb gyöngyér?l
Úgy rendelték az istenek,
Hogy egekt?l kölcsönzött báját
Ne léha ajkról hallja meg.
Egy férfinak nemes szerelme
Legyen az égi, tiszta út,
Amelyen az asszonyi szépség
Fenséges öntudatra jut!

...

Őszül? erd?k rettegése,
Gyásza van a szívemben, Mylitta,
És szépsége és elszántsága,
Legdúsabb színeit most virítja
A Szerelem, az igazi,
Oly szomszédos a komor Halállal.

Nyarat lelkem már nem is fájlal,
Száz szin?, pazar, szomoru kedve
Szórja sugarát kifogytáig
Őszt-borongató, sz?ke fejedre,
A te macskás, ifjú fejed
Lelkemb?l vert új koronájára.

Az Ősz nap-órája megállva
Figyeli szánk gyáva közeledtét,
Néha a köd hó-szagot érzet,
Agyaink színes avarra vetvék
S ?szi erd?kb?l kidalol
Szerelmünk gyász-hit?-rettegése.

...

Holnap elküldöm, vagy holnap belehalok.

Együgy?, éhes, kis, pesti leány,
De els? és legszebb, mid?n kigyúl
Lelkemnek asszony-olajos mécsese
És egyszerre ?zöm és hivom:
Coki, gyere, te szent, te imádságos,
Senki és semmi, Budapest leánya,
Te, árvetette és partonmaradt,
Különös lénye az Ördögnek,
Ki miatt néha-néha újból
Már zsoltárosan megint Istent hiszek.
Csak a tied még az a napom is,
Amit hetyke, kis tested megtagad
S elbúsulok én szörnyü sorsomon:
Hát annyi asszony-lutri után
Ez lett az én f?nyereményem?
Kell és nem kell, de poklosan tudom,
Hogy van s gyönyörködik kinomban,
Mint szivárvány a jégverés után.
Hasonlítom a többiekhez
És szánva-szánom vén-magamat,
Ki sorsát érte, de ilyen sorsot.
Minden n?t benne szeretgetek
S egy kicsi-kicsi n?i érdem
Sincs talán benne, avagy benne van
Minden n? az életben és világban:
Együgy?, éhes, kis, pesti leány.

Holnap elküldöm, vagy belehalok.

...