Kell a szenvedés,
A hűvös magány.
Kell a boldogtalan,
Sívár világ.
Csak szememnek
Vakító fénye,
Lelkemnek hamvadó tüze,
Szívemnek görcsös fájdalma,
Takarja el fájó hiányodat.

...

Látlak:
Egyre fokozódik bennem a tünet.
Köztünk számtalan láthatatlan verzum.
Arcomról, feléd indul egy lendület
És eléd lép e milliónyi kapun.
Szemedbe nézek, ó annyiszor,
Mindenkit ismersz, s már ismerek.
Megértem: az szép a világból,
Mi nélküled, sohasem lehet.
Te vagy az én lelkemnek forrása,
S önmagadból adj innom még oly sokat,
Hogyha rám tör az élet bánata,
Fújhassak belőlük buborékokat.

...

Mikor a két szép szemedbe nézek,
Olyankor én semmitől sem félek.
Igéző tekintetednek a Földön párja nincs,
Vigyázok ragyogására, hisz ez drága kincs!

Erőt merítek belőle nap mint nap,
S tudom ettől jobb lesz minden nap.
Sosem fogom teljesen megunni ezt a látványt,
Mindig megcsodálom, mint egy szivárványt.

Lelkemnek ez ad teljes megnyugvást,
S szívemet melengeti ezen sugárzás.
Engedd hogy belőled feltöltődjek,
Csupán csak azért, mert nagyon Szeretlek!

...

Szeretem kedves, becéző szavait,
Karjainak gyengéd ölelését.
Szeretem mézédes, puha csókjait,
Lénye varázslatos rezdülését.

Szeretem mikor arcom simogatja,
Életre keltett az érintése.
Szeretem Őt, mert lelkemnek megadja
Mindazt mi kell - egy varázsütésre.

Szeretem mikor így szólít; leelan...
Puszta lényével megbabonázott.
Ő különleges csoda életemben.

Féltve őrzöm, mint szép ajándékot.
Nincs erre válasz, hogy miért, de hagyom,
Hogy szeressen, s én is SZERETEM NAGYON!

...

Az első szerelmem
plátóinak mondható,
Az akkor elcsattant első csók,
Lelkemnek oly nyomasztó!

Kalandjaim bennem
érzelmek viharait kavarták;
"Valentinok" voltak ők is :
az "Élet elégiám".

Hivatásom kezdetén
elsöprő szerelemben égtem én!
Lelkünk szeretkezett , töltetett;
így az égben kötettett!

Istenhez hőn imádkoztam,
Mikor páromra rátaláltam;
Kitartott a szerelmem,
s egybe tartja szívemet..

Ráadása lesz-e Vénusz dalának,
ki igazán hitelt ad szavának?
Kinek tüzes nyila lesz a keresztem,
s úgy szeret, kezét el ne eresszem!

...

Cigifüst járja át kis szobám falát
s az őrült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérdően fűrkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ő nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá betűim mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimről mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...