(HIQ szellem, csokorban)
Magyarnak
Lenni… születtem!
Honfiság.

Anyanyelv
Mit kaptam… legszebb.
Hazafi!

Magyar nyelv
Zengeti lelkem…
Hazámért.

Magyarság
Áldott állapot.
Haza fő!

Anyanyelv
Ismertető jel.
Jó helyzet!

Büszkeség
A magyar létem.
Honfiú.
*
(tíz szavas)
Ha beszélek, zengő a magyar hangzás…
Ez mienk, nincs más…

Magyar nyelven mesélek el viccet,
És még ehhez, csak írástöredéket!

Kisfiúként, mindenhol nagyon magyarul tanítottak,
Jól tették, épülésemre, sikeresek voltak.

Szívemben lelkesen gyakorolom a magyart,
Lelkemben lelkesen gyakorolom a magyart!

A világban sok élő író volt,
Véleményük, fölöttébb ismeretes volt.

Örömöm, hogy a Kárpát-medencében élhetek,
És hogy nektek nagyban művészkedhetek…
*
(Bokorrímes)
Tudatos, kell, igen nagy ügyességi
Anyanyelvemen szép verset írni.

Én azonban igyekszek, ehhez felnőni,
Magyarságom igy is igyekszik feltörni.

Értem én, hogy ez magyarság kifejeződése,
Igyekszem is sikerüljön a felfejlődése…
Vecsés, 2022. október 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a ’HAZA’ jegyében.

...

Versben és senrjúban…

Holnap is születnek majd, és meghalnak:
az emberek temetnek vagy mulatnak.

Ahogy besötétedik, sötét paplanjával betakar az este,
Én meg könnyezek, a mécses lángban, múlva megszűnt reményt keresve.
Az avar -volt falevelekben-… koszorúval kézben botorkálunk,
Arasznyi vastag levelek alatt végül a sírra rátalálunk.
Az avarrá lett faleveleknek ez volt biz' az utolsó útja…
Utolsó utunk nekünk is lesz! Vagy, más egyelőre a sors útja?
*
Sírodnál ülök,
Nyugalomban, csend ölel.
Emlék, felbuzdul.
*
Rég elmúlt az élet, nincsen felhőtlen vidámság
Itt fájdalmat szül az örök kilátástalanság…
Senki sem örül… ez maga a méltánytalanság.

Elmentél végleg, itt hagytál, együtt továbblépni nem lehet,
Emlékeimben a szép, együtt töltött múlt még, el nem veszett.
*
Volt egy életed,
Vastag könyv őrzi létet.
Emlékezés jó!
*
A felhőket nézni, amikor láncokat kell fogni?
Nehéz a levegő, mikor vihar fog keletkezni,
Nehéz lélekkel, nem tudunk szabadon lélegezni...

A túlvilági messzeség, ami minket egymáshoz közelebb hoz?
Kár, hogy most, mert ennek már nincs köze a közös-átélt boldogsághoz...

Nincs semmi csak űr a szívemben csak, süket némaság,
De ez is széttört, ez maga az ezer szilánkosság…
Itt érzem a sírod mellett, emlékezve szépre és jóra,
Hogy a léted felett halál őrködik, immár állandóra.

Míg múltunk torzult mosolya, lelkemet a sírod mellett remélteti,
Addig lelkem –emlék- bússág köpenyét, átszakítani rendelteti...
Csak állok a síremlékek és a motoszkáló csend hangjai között.
Feltolulnak a lélekben emlékeim, amiket szívem megőrzött.
Szereteted az élet mellé, néha könnyet is fakasztott,
Ezekből egy-két csepp örökre az én arcomra is fagyott.

Halkan csendes volt a lépte a halálodnak, azt nem is látta senki,
Te sem vártad, bizton nem is akartál… éjszakai kísértet lenni.
Csendesen, talán lábujjhegyen lépdelt a vaksötét homályban,
Ő tudta, hogy miért jött! A Te időd lejárt, hitt elmúlásban!

Gyertyákat és mécsest, elhelyezzük, rátesszük a sírra,
(Letesszük a koszorút is), lelkünk emlékezik sírva.
A kis gyertyalángot szeretném neked megvédeni, óvni.
Halottaim iránti szeretettel óvni, körbe vonni…

Már talán, elkorhadt koporsód lent, sír-csend mélyében…
Neked már megszállottság, ott maradni... föld mélyében?

Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
És biz' az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot.
Mikor elindultam haza, a talpam alatt ropogtak a levelek,
Éreztem a sündörgő, átkozott halált… még maradtak kint emberek…
*
Bizton tovább élsz,
Én lelkemben… örökké.
Rád, emlékezek…

Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József

...

Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni,
Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni…
Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták,
Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták.

Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot,
Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott.
Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt.
Gondolatban viszünk virágot, mécsest egyebek közt.

A halál démonának, Ti már a szemébe néztetek,
Mi még nem, bár majd eljő, így csak együtt érzünk veletek.
Óh, Ti régiek! Mi folyvást emlegetünk titeket,
Mert már csak így tudunk sajna beszélgetni veletek.

A temetői csend olyan mélységesen megható,
Tőletek már nem hangzik a jó vagy pláne a rossz szó.
A hiány állandóan marcangolja a lelkünk
És a régmúlt nosztalgiája beburkol bennünk…

A levegőben reszketnek az emlék hullámok,
Eljöttünk hozzátok, ahogy Ti is azt vártátok.
Jó veletek lenni, ez felüdülés a léleknek,
Gondolunk rátok, emlékezünk, nincs helye fékeknek.

Itt, ahol a sírjaitok domborulnak,
Már csak emlékei vagytok a hazának,
De nekünk az érző szívű utódoknak,
Úgy fájtok, főleg mai napnak, a mának.

Lehet, hogy reggelre fehér ruhába öltözik eme táj,
S a mi szívünk, lelkünk fehér hóban, csendben jobb jövőre vár.
Imát mormolunk, hogy legyen meg békétek az örök mezőkön,
Az utatokat sok-sok gyertyaláng világítsa be a Földön.

Már várható, eljő az idei tél is, holnapra vagy mára,
Szűz fehér hó majd századaitok csendjét nekünk generálja,
Lassan sírotokat belepi a mohás enyészet,
Mi meg már nem őrzünk rólatok csak szép lelki képet.

Megyünk, de emléketek ránk üvölt: ne menj el, maradj még!
Mi csak megyünk… titeket betakar az ősi békesség.

Jó volt itt nálatok, nagy emlékezést adtatok nekem,
Ballagok, átfáztam… sálammal nyakamat betekerem.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

Az ánti’ világban még éltek, szokásból… öreg bölcsek,
Kik elmondták fiatalnak, miért rossz lenni ökörnek…
Oktatták a józan észt is és munkához hozzáállást,
Tanították a néha bizony kellő, vigyázban állást.

Én is éltem akkoriban, a csodára is vártam, tettem érte!
Igazságomat azonban kiugró, nagy szerencse nem kísérte…
Az óta is fejtegetem az életem szám-rejtvényét,
De rájöttem, egyszerűbb összeírni, létem sok génjét.

Az életben, minden területen a felkészültség kell, hogy domináljon,
Mert csak, annak van arra lehetősége, hogy nagy-precízen helyt is álljon!
Egy munkában elképzelhető, hogy van egy utolsó simítás,
Életben meg ilyen nincs, a siker egyik kulcsa; odaadás.

Vecsés, 2014. március 21. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként…

...

Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

...

Minden reggelkor, új nap! Panni.
Szeretnék veled együtt lenni…
Társas kör lehetnénk,
Egymásból ehetnénk.
Vágy! Veled együtt lenni, Panni.

Új nap hajnalkor, veled együtt,
Létet élveznénk, nagyon együtt.
Ölelnélek hosszan,
Míg lélek is dobban.
Ó, édes Panni, ketten együtt…

Szerelmesek voltunk, elhagytál,
Közös vonatról leugrottál.
Én még mindig vágylak,
Sőt, vissza is várlak.
Mondhatnád… újra, jól elkaptál.

Vecsés, 2021. október 6. – Kustra Ferenc József. – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...