Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

...

Jöjj már hideg!
Egész nyáron melegem, volt, már ilyen nem kellene!
Hideg karod, élvezettel fogna, úgy ölelgetne…
Kérem, akkor elmúlhatna a szenny, a bűn, a sár,
Ez az mire sokan is vágyunk, megtörhetne már.

(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…

Jöjj már hó!
Építenénk klassz időjárást álló hóvárat és meg hógolyóznánk…
Kesztyűbe nem nagyon lehet hógolyózni, meztelen kézzel meg fáznánk.
Aztán gyorsan egymás ellen fordulnánk,
Hógolyót kemény-acélosra gyúrnánk…
Klassz lenne a végzetünk ellen megküzdeni
Ezért még a szembe árokba is elmenni…

(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…

Jöjj már fagy!
Gyere csak, úgy hallottam a forró szívek orvosa vagy…
Jóságból tán’ szép szavakat rebegnél… Velünk oly’ jó vagy.
Az én és a mi álmainkat hűtenéd, perzselő nyár már úgyis elillant,
De bizony, mi még szeretettel a szívünkben őrizzük… rémült, ha rád pillant!

(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de sokára kérek ilyet…

Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Jörgné Draskóczy Ilma (1884-1945) „Jöjj tél!” c. verse átirataként!

...

Idő, folyamatosan halad, a múlt már csak nyomokban…
Elillant az élet, mint a kiloccsant víz a homokban.
Sivatagban víz nélkül, embernek minden eszébe jut,
Még a múltja is, de nem tudja, hogy víz nélkül meddig jut…

Száraz erdőben a kirándulás nagyon veszélyes is lehet,
Ha rossz emberek mindent gyújtogatnak, nem kímélik életet…
Ősembernek valaha a tűz, életet, védelmet jelentett.

Érzem, hogy a napfény öregedő, barázdált arcomon szökdécsel...
Már minek, amikor az éveim száma a fülembe énekel…

*

Időm, elmúlt már,
Vissza semmi nem hozza.
Virradat már nincs.

*

Kikelet oly’ szép,
Dúsacskán napsugaras.
Öreg csak nézi.

*

Tavasz is az ősz
Felé megy, lesz lombhullás.
Jó időt zár… tél.

*

Vidám madárdal
Öregnek? Új életnek?
Vég ajándéka…

Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József – versben és senrjúban. Csak úgy, egyszerűen leszögeztem a tényeket…

...

Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság.
*

Gyertyaragyogás!
Fekete-bársony égbolt…
Csillagfény halmaz.
*

Értük lobognak,
Gyertya, mécses lángjai.
Hosszú fohászok.
*

Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt.
Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat!
Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt!
*

Mécsesek lángja
Vajh’ élteti a halált?
Éjjel, virrasztás.
*

Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik.
A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik…
Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik.

Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg,
Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek.

Sok a virág, koszorú a sírokon,
Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón…
Lángjuk maradékán táncolva
Égnek a szélben, hajbókolva…

A sötét égen, felgyúlnak a csillagok,
Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok…
Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók.

Szürke a ködös homály és nedves,
Itt nincsen zaj semmi, minden csendes,
Kedves halottaink itt pihennek,
Soká velünk voltak... elsiettek.

Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk.
Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk.
Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül,
Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül.
Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék,
Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék.

Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket
De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet...
És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet.
*

Csendben csak ülünk
A padon, lángba nézünk.
Lángoló lelkek.
*

Nap, holnap is kel,
Gyertyák, addig leégnek.
Élet megy tovább…
*

Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok…
Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok!
A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott,
De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot…

Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett…
A márványból meg kicsurran a halál lehelet…

Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József

...

Tévelygő levél
Száll, réti kóró fölött.
Körbe… csak köd van.
*
A ködben zajong,
A szélben csapkod eső.
Tejfölszerűség.
*
Eső nyomasztó.
Lelket köd átáztatja.
Kopasz… fa, bokor.
*
A köd nem oszlik,
Kutya csak ül és vinnyog.
Nyálkás íz szájban.
*
Néha szélroham,
Hármas-négyes erősség…
Borzolt kutyaszőr.
*
Bágyadt erdőben,
Ködszitálás takaró!
Vaksi vaddisznók!
*
Hangok nincsenek,
Mindent elfojtott a köd.
Rémségek fala.
*
A vastag ködbe,
Néha lyukat fúj a szél.
Előre jelzés.
*
Csupaszos ágak,
Hagyják fákat aludni.
Mezőn, lomha köd.
*
Fertőző sötét,
Reggelig uralkodik.
Ködben ébredés.
*
Megvadult szelek
Garázdálkodnak völgyben.
Ködöt, kisöprik.
*
Napfelkeltével
Elillan a ködfátyol.
Messzire látni.

Vecsés, 2016. március 30. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso stílusú haikuban…

...

A sorstragédiát tankában írta meg a szerzőpáros…

Lombok, madarak…
Pillangók, virágok, fa!
Ősi rend régi.
Volt egy fiú és egy lány,
Szép szerelmük volt… talány.
*
Hold álmokat hint,
Nyár-éji… ölelésben.
Égbolt, csend-tető.
Együtt voltak mind' este,
Míg hold, napot kereste.
*
Erdőnek csendje,
Fáknak zúgó moraja.
Levélzizegés.
Fűz, titkukat rejtette,
Lombja őket ölelte.
*
Fehér liliom
Szára kúszik ég felé.
Isten, nyugalom.
Fiú a lánynak hozott
Szál fehér liliomot.
*
Nap kézen fogja
A vízcsepp testvéreket.
Új utat jelöl.
Ajkaik csókolództak,
Jövőről álmodoztak.
*
Nap elkíséri
A vízcsepp testvéreket.
Utat megmutat.
Nap mint nap, vágyak nőttek,
Vétekbe vitték őket.
*
Nyugalomcsónak
Sodródik vihartavon.
Sok tavirózsa.
Testük a vágytól vibrált,
Két lélek is… eggyé vált.
*
Könyörtelen a
Katonaság. Kiképzés.
Messze, bent lakás.
Gyors behívó érkezett,
Haza… hív! Menni kellett.
*
Élet múlandó,
Boldogság létezik-e?
Könny mossa arcot.
Boldogságuk elillant,
Szemükben könny felcsillant.
*
Egymás hiánya,
A boldogság korlátja…
Kapcsolattartás.
Levelek mentek-jöttek,
Rosszullétek is jöttek.
*
Bent híreket vár.
Kint vannak újabb hírek…
A távirat gyors.
Hírt küldött szerelmének:
Kérj eltávozást, kérlek!
*
Az ég-kékje szebb
Mint, máskor. Virág virul.
Élet csúcsponton.
Estére megérkezett,
Liliomot is szerzett.
*
A szokott helyen,
Ritkán, nagy beszélgetés.
Szavak tobzódnak…
Találkoztak fűz alatt,
Lány száján szó, nem apadt.
*
Kéklően szép ég,
Messzi hegyorom fölött.
Semmiből… villám.
Hírt mondva, sírva fakadt,
Fiú szó nélkül maradt.
*
Ijedtség és a
Félelem, olyan nagy-úr!
Dönt… vad stresszhelyzet!
Ijedten fegyvert fogott,
Két életet kiontott.
*
Villám lecsapott…
Csoszogó, múló percek…
Tűz, démoni lett!
Sírva a földre rogyott,
Tudta rossz döntést hozott.
*
Holdnak a fénye
Lágyan landol arcokon.
Rét füvén alvás…
Mikor a hajnal hasadt,
Három test… fűzfa alatt.
*
Könnyű szél ringat,
Gyenge pipacsvirágot.
Szárat, kettétör!
Egymáson vérbe fagyva…
Liliom, elhervadva.

Szabadka, 2017. június 5. – Vecsés, 2017. október 9. –Jurisin (Szőke) Margit – a tanka versét én írtam, (a címe: „Elhervadt a fehér liliom”) fölé a haikukat, szerző-, és poéta társam, Kustra Ferenc József.

...