Mért nem maradtam sz?z öledben,
Szent semmiség, mér nem maradtam én még,
Terülne rám jövend?k szemfed?je,
A szivárványszínt foganó fehérség.

Nem bántanának durva színek,
Hazug igék és csontosökl? tettek,
Nem érzeném száz titkos gyászú órán,
Hogy most temetnek, engemet temetnek.

Jövend? asszonyoknak csókját
Sóvárgom olykor, nagy pillanatokban
Csillaghideg szerelm? asszonyoknak,
Kiknek szíve szívemmel összedobban.

Ha újra visszajön a lelkem,
Beteg fogantatással jön világra,
Bénává, bússá, borússá fakítja
Múltamnak árnya, kísértetes árnya.

...

Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.

Egy nyári csókra még emlékszel-e?
A télben is melenget melege.

Egy nyári éj volt és egy nyári csók.
Édes valóság és boldog titok.

Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom.
Már ballagok a temet? uton.

Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!

...

1

Pár ábrándos dalt mondtam el fel?led
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd bel?lem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak
Fel?led, szépem, angyalom,
Hogy t?led elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az els? szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!

4

Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!

A gyönyör?ség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!

...

A régi Anna jár ma
Emlékek pitvarába,
A régi Anna szépül
Múlt májusok ködébül.

Nem fáj már sz?kesége,
Azt mondom néki: Béke!
Szép volt a kín, az álom,
De nem lett ? halálom!

Emlék lett, édes, ékes,
Refrén örök zenéhez,
Mely földi vágyaimbul
Sz?z csillagokba indul...

...

Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely ?szünk minden fényét nekem adta,
Egy n?nek csókja reszketett a légben.
Idegen n?. Neve Innominata.

Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!

Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ?sz lesz,
Napok, mikor már arcom száz red? lesz.

Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze t?nt már csókos n?, ver?fény.
Megyek, mint nem várt torra megy a v?fély!

...

Vannak n?k, akik egy életen által
Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hidegfény?, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.

N?k, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyarbús illatát az új tavasznak
Ők küldik és az ?szirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át.

És vannak n?k - ó legyenek áldottak! -
Akik nekünk az élet bája voltak.
Pillangói a gyászövezte kertnek,
Virágai az elt?nt édeneknek.

Akik bársony szemükkel simogattak,
Vagy selymét adták ránk finom szavaknak
S emlékük úgy él, mint Mozart-szonáta,
Vagy márciusi reggel ragyogása!

...