Aki egyszer toll percegtetőnek beáll,
Annak a nyugalma, örökre tovaszáll…
Estéit, gyertya halvány fényénél tölti,
Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti.

Aztán, mire a papirusz tele lesz,
A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz!

Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva,
Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya…
A ceruza, ha volna hegye, még leírná,
De a lélek, azt, akkor is örökre fájná…

Papiruszba vésett igazságok,
Csak zúgnak a szélben, mint platánok,
És a régmúlt, halott emlékei…
Olyan már nincs, kinek elmeséli…

Kicsit leültem, írás közben elszunnyadoztam...
Mire ébredtem, gyertyám leégett… konstatáltam.

Vecsés, 2015. február 12. – Kustra Ferenc József

...

Mán’ én öregszek, megettem a kenyerem javát,
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.

Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.

Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.

Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.

Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József

...

Ősz ölel tájat,
Rétegfelhő szétesik.
Hideg víz zuhog.
*
Őszi borultság,
Bizony lélekhangoló.
Támadó vihar!
*
Ősszel bizalom?
Veszett, mint üres magány.
Rézkakas forog.
*
Őszben sok szép van,
De lelkem már elveszett.
Rézkakas nyikorg’…
*
Ősz a tél elő,
Nem lehet már harcolni.
Rézkakas bólint.
*
Őszbe belemúl,
Élet és a szerelem.
Rézkakas vagyok…
*
Ősszel bizony már,
Nem áll helyre semmi szép.
Vén diófánál?
*
Ősszel, már álom
Is múlik… eső mossa!
Nyári vágy kútban.
*
Ősz figyelmeztet,
Úgyse... te marha öreg…
Hörög a vihar.
*
Ősz, mint borotvás
Mester, erdőt kopaszít.
Lelkem is sírva…
*
Ősz mosolyogva
Nem nevel kukoricást…
Öntörvényűség.
*
Ősz már fölkészít:
Elvesztésre, múlásra…
Ködnek igaza…

Vecsés, 2020. november 9. – Kustra Ferenc Ferenc– íródott: anaforás senrjú csokorban

...

A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.

Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.

Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.

Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.

A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.

Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.

Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.

Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…

Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.

Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József

...

(Senrjonix)
Óh, de senyvedős a lét.
Óh, de mentegetős a halál.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha fáj is az élet,
Mosolyogj, szívedből bút kerget.

(Senrjú)
Szépséged bújik,
Szépséged szemedben él.
Most már nem is fáj.
*

Óh, fájdalom ébredni!
Óh, búcsúzva kéne hunyóznom.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha vérzik is szíved,
Mosolyogj, büntesd az irigyet.

Szépséged tűnő,
Szépséged ráncosodik.
Lelkemben hord’ lak.
*

Óh, gyermeki lélek nincs…
Óh, elátkozott létem fájom…
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, mint gyermek, nem félve,
Mosolyogj, viszonzást remélve.

Szépséged gyógyít,
Szépséged megnyugtató.
Maradj még kicsit.

Vecsés, 2019. június 20. – Mórahalom, 2019. augusztus 01. – Szabadka, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – anaforában írva a senrjon. Alatta a senrjonix vers Jurisin (Szőke) Margit munkája. A senrjú –kat Farkas Tekla írta.

...

Vénség… vízió

Mond: a sötétség és a fény egy?
Mond: a fény és az árnyéka egy?
Mond: a kiáltás és a csend egy?
Mond: a csend és a hallgatás egy?
Mond: a tűz és a vizecske egy?
Mond: a víz és a szárazság egy?
Mond: ezekből bármikor lehet elegy?
Mond: elegyből van olyan, mi tönkremegy?

Ellentétek... eggyé nem lehetnek.
Ha nincsenek elegyek, tönkre sem mehetnek.
*
Volt el nem vesztett arcom, mint akárki másnak,
Tudod, hogy én is áldoztam a várt csodáknak?

Csodát meglelni mindig vágytam,
Kerestem... drágán fizettem, rá mégsem találtam.
*
Gyermekkoromban a nagypapám lovakat patkolt,
Volt, hogy barátom volt az ördög… a frissen parkolt.

Gyermekként angyalokkal játszottam,
Életutamon az ördög megkísértett... kijátszottam.
Létjátszmáimat végigjátszottam...
*
Látom, hogy a lelkembe befészkelte magát a kín…
Látom, hogy a szememben színtelen minden... öregszín.

Vecsés, 2018. február 17. – Szabadka, 2018. február 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe:” Az élet ördögi játszma…”

...