Én csak téged tudlak szeretni
Szeretnék örökké veled lenni
Hiányzol már régóta
Azóta hogy utolsó szavad kimondtad
Mondtad hogy maradjak veled
De nekem el kellett mennem
Azóta is fáj a szívem
Hogy nem lehetek veled
A szavakat mit leírsz nekem
Oly szépek és kedvesek
Nyomot hagynak a szívemben
És én nem feledlek el
Egész nap rád gondolok
Éjszaka veled álmodok
Elveszíteni nem akarlak
Mert az életem csak te vagy
Lehet hogy most mást szeretsz
Lehet hogy most mással vagy
De tudom hogy a szívedben
Rám vágysz majd
Te vagy akit szeretek
Te vagy akihez ragaszkodom
Te vagy akivel úgy érzem mindent lehet
Te vagy ki mindig hiányozni fog
Együtt a sorsunk boldog, nem mostoha
Egy ami biztos: nem hagylak el soha
Amíg- e világon létezik szerelem
Addig csak téged szeretlek!!!

...

A mosoly az arcomon,
Már rég megfagyott
A boldogság számlája
Nekem, túl drága volt.

Hisz van bolond ember,
Ki megbízik másban,
Ki azt hiszi, jól van így,
De szívében más van.

Néhány meg elhiszi,
Hogy elmúlik egyszer,
Majd kés?bb rájön,
Ett?l lesz ember.

De mért kell hogy él?,
Ezt így élje át?
Mért kell, hogy érezze,
Haldoklók fájdalmát?

Mert ha túl éli egyszer megtanulja,
Ki bolond, könnyen magára hozza.
A kegyetlen szerelem meg nem öli,
De már tudja, a b?ntudat végig, a sírig kínozza.

...

Szemedbe nézek,
s fejembe lát a fájdalom,
Hogy szeress, hogy csókolj,
tudom el nem várhatom.

De megismerni úgy kívánom
édes íz? lelkedet,
ha t?lem ezt is elveszed,
az ?rület lángja eltemet.

Bámullak, de pillantásod t?lem,
Rabló begyár! elmarod,
de rád nézni újra,
gyáva eb vagyok, hisz tudod.

S ha fülembe nyargal csikóstul
édes cseng? dallamod,
rút, megtiport arcomon,
egy másik világ felragyog.

Csóválja tépett farkát
az ütlegelt kiskutya,
kihez megbocsátván b?neit,
nyájasan szólt az ura.

úgy várom én is
a gyengéd, barát szavakat,
s ha megbocsátasz, én fogadom,
mint t?zt?l izzó csókodat.

De máshoz szól az ének,
s én a békés b?ntelen,
megbocsátást nem találva
heverek bús szívemen.

...

Két gesztenye elbujdosott
Barna lomb mögé,
Bújócskáznak nevetnek ott
Rejtekem felé.

Földön ülve mezítelen
két szép kis bogár,
mind a kett? engem figyel,
kerget?zne már.

Libben-lobban könny? fátyol,
zúg a vízesés
T?zzel, vérrel elvarázsol,
Valós és mesés.

Földre ránt az égi álom
Mellé húz a vágy,
B?re illat, elsimítom,
lángol, hangja lágy.

sóhajt, mikor szíve dobban,
s egy a két világ,
teste mámor, lelke roppan,
körme belém vág!

Fájdalom, most kéjes ária
másodperces ár-apálya,
reszket, robban ? s a párja,
S zúg a bársony éj.

...

A sötétség varázslója,
Te átkozott lélek!
Végig kíséred életem,
nyomorulttá teszel de nem félek!
Féljen t?lem a halál ami a nyomomban áll
engem elkerül s végül Rád talál.

Nem vagyok én más,
csak egy fény az éjszakában.
A varázser?imet Te diktáltad.
Állítsd meg a halált és véget ér a harc.
megmutatkozom,nem vagyok más
mint egy boszorkánynak öltözött Angyalarc.

...

Már elfáradtam s tudom én vagyok a vesztes,
Már nem bírom ezt a fájdalmat amit nélküled keresek!
Kidobtál egyik napról a másikra ,
Mint egy szemetet a kukába.
S én most már nem küzdök érted,bármennyire is szeretnék.
De még ezt had mondjam el:SZERETLEK KEDVESEM MINDÖRÖKKÉ!!!

...