Nem találom helyed
az életmozaikban,
üres folt maradt
emléked nyoma,
amit hagytál bennem,
és hiába forgatom,
nem illik a többi
közé sehova
a kirakó-darab,
és bosszant, hogy
nem értem,
mért kerültünk
egymás útjába
mi ketten,
sorsod sorsomba
fonódott,
s aztán szétfújt
bennünket a szél,
még nézek képedre,
mint gyermek
a csillogó kirakatra,
s rajta hagyom szám
forró leheletét,
aztán játékosan szívet
rajzolok a párás üvegre,
közepébe rúzsos
csókot nyomok,
talán majd értelmet ad
emlékeimnek a holnap
- ma még fehér folt vagy -
így hagytál bennem
nyomot.

...

?Ha majd az életben fáj valami nagyon,

ne mondd senkinek, hogy kacagjon azon.

Borulj a párnádra egy csendes éjszakán,

s ott sírd ki magad, szívb?l, igazán.

Mert ha az életben boldog akarsz lenni,

meg kell tanulnod t?rni és szenvedni.

Csalódni kell, hogy újból szeressünk,

gy?lölni kell, hogy boldogok lehessünk.

Meg kell tanulni nevetni, sírni,

valakit elküldeni.

Csalódni kell százszor, hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!?

? Nagy bátorság kell, ahhoz,

hogy az ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.

Bátorság, csaknem vakmer?ség.

A legtöbb ember

nem tud szeretet adni és kapni,

mert gyáva és hiú.

Szégyelli, hogy odaadja,

s még sokkal inkább szégyelli,

hogy kiadja magát a másiknak,

elárulja a titkát.

Azt az egyszer? emberi titkot,

hogy szomjazik a szeretetre, gyengédségre!...?

...

Ülök egy padon,nézem a fákat
kecses koronájukkal bólogatnak
s jó reggelt kívánnak.
Gyenge f?szálakon a harmat huncutul mosolyog,
gyöngycseppjeiböl nekem láncot lop.
A mez?t is tarka virágok borítják,
büszke fejüket egymástól elfordítják
mert a tavasz szépségversenyt hirdetett,
még a mocsári gólyahír is benevezett!
A szomorú f?znek zenél a pacsirta
fütyörészik vígan,talán felvidítja.
Pillangók röpködve táncot járnak
pompázó színvilág ékíti a tájat.

...

Van egy fiú,
Kinek szemei t?zként ragyognak.
Kinek illata fogva tart,
Kinek minden apró kis érintése elvarázsol.

Sosem mertem neki megmondani.
Sosem mertem az igazsággal elé állni.
Sosem volt az a pillanat,
Amit szerettem volna.

Volt viszont egy pillanat,
Mely még itt él bennem.
Volt egy érzés,
Mely most már fogva tart.

Lelki szemeim el?tt láttam,
Hogy forrón ölel,
S forrón ajkai
Az ajkaimhoz érnek.

De mi volt ez?
Csak egy látomás,
S én majdnem elhittem,
Hogy ez igaz.

Minden éjjel ugyanezt látom,
Arra gondolok,
Hogy még mindig szeretem.
Mert egy nap álomból lesz valóság.

S ha csak egyszer is összeérne izzó testünk,
Ha csak egyszer is forrón ölelne,
Én lehetnék az,
Ki boldogan alszik el...

...

A Szeretet Attól Szép, Hogy Megosztjuk Másokkal!

...

Ha tudnál úgy nézni rám,
ahogy én néznék rád!
Ha úgy csókolnál,
ahogy én csókolnám a szád!
Ha tudnál úgy ölelni,
ahogy még nem ölelt át más,
Tiszta szívedb?l,?szintén szeretni,
elhinném,hogy vannak még csodák!

...