E versben írom én le mit is érzek irántad ,tiszta szívembe Téged örökre bezárlak !
Szívem csakis Teérted dobban ,annak ellenére is hogy Te végleg cserbenhagytad.
Tiszta szívem cserbenhagytad de én Teutánnad vágyom ,mert nekem nics más e világon.
Úgy szeretlek én ,hogy azt leírni és elmondani nem lehet ,de sajnos ezzel a tiszta igaz szerelemmel nem sokra megyek .
Ez neked nem jelent semmit ,mert szívedb?l kizártál és helyettem mást zártál bele ,de kérlek döntsd el hogy boldog vagy-e vele ?
Az Én szerelmemt?l nincs tisztább szerelem ,és én csak azt szeretném hogy boldog légy velem !
Légy velem mert imádlak szívembe örökre bezárlak, mindaddig míg a halál el nem választ !!!

...

Karjaival átölel, lelkem simogatja,
Szívemet melengeti, szerelemre gyújtja.
Orcája szép, igéznek szemeinek kékje,
Tekintete bele néz vágyamnak tükrébe.

Pisze orrocskája, meggypirosak ajkai,
Mindet szeretni kéjjel, mannaként majszolni.
Aranysz?kehaj omlik gömbölyded vállára,
Onnan alá a szép, formás keblek halmára.

? megölel, gyengéden szorítja testemet,
Csókolgatom én, el nem engedem sohasem.
Ó, milyen gyönyör?séges, ad nekem teret,
Kéjes szerelmet, vágyakat oltó küzdelmet.

Törékeny, izgatón formás karcsú kecses-test,
Boldogok vagyunk végtelen, ? az enyém lett.
Sosem kell kérdeznünk egymást, vajon szeretsz-e,
Szerelmünk boldog, mondja ? és Én, Szeretlek!

Budapest,

...

...hiszen a hullámok is
megszelidültek, a tenger
nyugodni tért, pihen...
lágyan érints meg, hisz
a zsiráfok este kecses
nyakukat egymásba
hajtják, ezzel a bókoló,
szép mozdulattal ?k is
lágyan szeretik egymást...
elpihennek a zordon
hegyek, rajtuk a köd
puha párna...
a gém hosszú nyakával
széttekintve, nyugtalanul
a párját várja, hisz a nap
lement...

lágyan érints, mint minden,
ami él, s szeret, mert meg
kell értened, sem hangos
szó, sem durva érintés
hozzánk nem való...

mert mi szeretünk, mint
a lovak, okos, nagy szemünkkel
nézzük egymást, homlokunk
összeér, s az utolsó sugarak
betakarnak...

...

Édes vagy mint a méz,
Vigyázok rád hogy el ne vész,
Még a szélt?l is óvlak,
Soha el nem hagylak,
Tudod hányszor sírtam érted?
Hány mindenr?l lemondtam te érted?

Ha nem vagy itt velem,
Hogyan tudsz élni nélkülem?
Ha messze vagy t?lem,
Úgy érzem elloptak el?lem.
Örülök hogy megvagy nekem,
Mert nélküled teljesen elveszem!

Oly boldog vagyok hogy megtaláltalak,
Mióta együtt vagyunk egyre jobban kívánlak.
Úgy szeretlek, mint még eddig mást soha,
Nem vagy itt,mintha egy darab bel?lem hiányozna.

...

...megbántott életemet,
mint egy tarka sz?nyeget.
Ne a keservek foltját lássad,
feledkezz bele a színek,
árnyalatok, csodákat
ígér?, puha bolyhok
sokaságába, ne gondolj
most már semmi, semmi
másra, kit?l mit kaptunk
és mennyit...
El?szoba volt az életünk,
eddig, s most kiléptünk
egy napfényes teraszra,
omlik a millió virág rajta,
minket ünnepel minden
kis bimbó, s levél...



Elkezdtünk élni, ne sajnáld
a fölösen lefutó id?ket, most,
épp csak most markolj meg
minden szépet, akár a
könnyet is, mely a boldogságtól
az arcomon végig lepereg...
Sósan is édes, hisz minden
tiéd már, tündökl? mosoly,
mely csak téged talál, s az
öröm könnye, mely miattad
hull le, mint barna levél,
?sszel a fáról, sz?nyeget
terítve boldogságból
eléd...



Megleltük egymást, mint
fájón, véletlenül, bután
elvesztett, kedves holmit,
mit pótolni nem lehet,
mert csak egy van bel?le,
az az egyetlen egy...
Értéke az egyetlensége,
semmivel nem váltható ki,
semmi nem adható érte
cserébe, helyette valami
más nem nyugtat,nem
vigasztal...


Minket, egymás mellett,
tér, s id? marasztal, mert
másik felünk nélkül bénán,
félszegen, iránya vesztett,
képtelen, élet nélküli lét
jutna nekünk...
Együtt, egészek, mi leszünk
a nyom a éji sétányon, mibe,
ha jót akar magának, mindenki
beléphet, hogy varázsunk
által megigézett, teljes létezést
kapjon ? is, ki még ma
boldogtalan...


Mindenkinek szívesen adjuk
a stafétát tovább, hiszen mire
lenne jó egy boldogtalan
világ, szomorú, lehajtott
fej? emberekkel telten...
Mi egy felütéssel zenére
hangoljuk a néma szíveket,
mert ilyen, mint nekünk,
másnak is bizton lehet,
ha tiszta a szíve, s él benne
ezernyi, r?zselángos vágy...


Megmutatjuk, hogyan épül
téglánként a boldogság, ha
megszenvedetten, méltón
felkészülve várunk rá, mint
karácsonyfára, nagy szem?
gyerek...


Többé soha nem engedem el
a kezed, ha te is
engeded...

...

Régi levél, egy halom lejárt számla,
újságkivágás, sárga notesz közül
mely mondott egykor valamit, el?került
a képed. Az a kép. Dermedten álltam,
mint aki lombot gereblyéz az udvarán,
s feltúr egy levágott fejet.

Mégis, el?ször örültem: úgy állsz
épp, ahogy álltál, karcsún, riadtan, gyöngén,
hosszú zöld tüllruhádon százszorszépek
az els? tánchoz - nekünk látványod lett a láz,
minden baj egyszer?bb lett akkor
és könnyen jött az eszmény.

Aztán a háború, két hosszú év
a tengerentúl, viskókban holt japánok,
cip?k, babák és szétszórt ételek -
vittem a pillantást, fojtani a félszet,
hinni, hogy volt, hogy visszajöhet még.
Ez volt, miel?tt elvettelek.

Miel?tt elszívtuk egymástól az er?t
hazudva, magunk megtagadva, hallgatag
bánással, vádló, beteg szemmel; válás el?tt,
csalás el?tt. Mondd így: miel?tt megláttalak.
Azért visszatettem a képed. Eljön a nap,
s majd újra ott találom.

...