Most már megjött az áhitatnak
S h?ségnek aranyos kora.
Hiv?n s hitet?n borulok le
El?tted,
Jöv?mnek kikedvelt asszonya.

Szerelmemnek frigy-követsége
H?séget, békét visz eléd,
Arany-pirját nyárvégi napnak
S lelkemnek
Forrott nektárját, nyugodt hevét.

Hadd nevezlek téged Adának,
Nevem olvasztván és neved,
E titkos, drága asszony-névvel
Ne tudják
Soha, hogy én kit keresztelek.

Szemednek jó intését hozza
Hozzám már minden alkonyat
S már indulunk lassan egymáshoz,
Álmodva,
Mint nyugodtak, bölcsek, boldogak.

Robajos viharok elültek,
Csöndes, tiszta, der?s az ég
S szemeink bátrak és vidámak,
Nem önti
Könnyel el csókos keser?ség.

Vár bennünket minden boldogság,
De ?rjöng?n nem rohanunk.
Biztos, hogy megtaláljuk egymást
S kinyujtva
Már távolról ölel a karunk.

Óh, nagyszer? közeledésünk,
Béke és boldog áhitat,
Nagy virág-szemei Adának,
Melyekb?l
Szent mézzel és halk t?zzel itat.

...

Ereklyékért kutatgatok,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ha volna még.
S megcsókolok egy arcképet,
Régi képet,
Gyötört szín? bánatosat,
A magamét.

Minden, minden hogy elmarad
S hogy elhagyunk mindent, mindent
El?bb-utóbb.
Hogy kinálnók az ajkunkat,
Jó ajkunkat
S mást, mint magunk, nem érdemel
A búcsu-csók.

Oh, ezerszer is csókolom
Az egyetlent, az egyetlent,
Ki megmaradt,
Aki jó volt minden helyett,
Mások helyett,
A derekat roncsokban is,
H? magamat.

Áldott világ a zátonyon,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ki engeded,
Hogy süttessük rá magunkra,
Vén magunkra,
Ifjitó és istenít?
Szerelmedet.

...

Este, ?szi este,
Milánóban, a dóm el?tt
Valami a szívünkre hullt
S a szívünket összesebezte.

És vérezve, fájva
Csókoltuk egymás szemeit
S kérdeztük egymást véresen,
Vajjon-vajjon kinek az átka?

S a dóm némán terpedt
Őszben, ködben az Ég felé:
Kicsúfolt és kikacagott
Egy b?nös, büszke, bús szerelmet.

...

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.

Álljon el?mbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Borúljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent t?z hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza ?: legyen ? az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden k?táblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsg? világot.

Együtt kacagnánk végs? búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
"B?n és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."

...

Hódolni kergettem elébed
A vágyak éhes csapatát,
Nomád, vad, büszke csapatát
A vérnek.

Irigyellek, szánlak, utállak,
Szerencsés koldusasszonya,
Királyi koldusasszonya
A Vágynak.

Csak tudnék én mást úgy kivánni,
Mint téged. Óh, csak jönne más.
Egy más asszony. Valaki. Más.
Akárki.

...

Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás sz?nyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.

Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.

...