Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




« Első oldal
1
Ballada
Öreg testben öreg lélek,
Elmeséli mostan néked.
Hogy kergette szíve vágyát,
Hallgasd meg hát balladáját.

Ifjú délceg gondolt egyet,
Nem telhetnek így a percek,
Órák, hónapok s évek,
Hogy e balga fukar népek,
Nem lelik mi szívet éltet.

Szép szavakat nem hallott már rég,
Bókra s udvarlásra nincs is már igény.
Bántotta lelkét e puszta tény,
Hogy az emberből kihal a szenvedély.

A csók mi régen szerelem pecsétje volt,
Ma játék s tisztasága zord.
Boldogságot tárgy okoz csak,
Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.

De álj! Hol marad a tiszta lélek!
Példát adok majd ti néktek!
Nem kell ide pénz se gyémánt,
Hogy a lelked szépen széttárd!

Elkezdte hát hosszú útját,
Szétszórta a bókok bókját.
Öntözte az élet fáját,
Szerelemnek violáját.

Tette ő ezt nagyon bátran,
S hogy ember jobbá váljon.
Teltek múltak hosszú évek,
Egyre nőttek a remények.

Példa ím volt: hajolt bókolt,
minden hölgynek kezet csókolt.
Tépett szívet összezavarta,
Szava a lelket simogatta.

De volt ő neki titkon vágya,
Meglegyen az ő mátkája.
Kereste is szüntelen,
Járt poklon s egen.

Korszak ellen fogott kardot,
Hősként vívott lélekharcot.
Ámbránd lelke nem sejthette,
Hogy saját maga lesz a veszte.

Volt közel s távol, határon innen és túl,
E történetre mégis, bús végzet borul.
Kinyílt a szem, hogy e rút században,
Mit ér a szív, ha páratlan.

De a vagyon többet ér másnak,
Minden vágyat el is áshat.
Mivel neki kincse nincsen,
vesztes lett az életringben.


Nem akadt e földön kinek szíve kell,
Így a halál magányosan ragadta el.
Szíve megszakadt......
S a tanulság mi néktek megmaradt,
Egy fecske........... nem csinál nyarat!
...
Kertész Zoltán
Szeretet nélkül nem tudok élni!..
Szeretet nélkül élni nem lehet,
Az élet nélküle csak kudarc,
Magányos vagy ha nem szeretsz,
S akkor téged a szíved is elfeled.

Úgy érzed szeretet nélkül kizár a világ,
S egy porszem vagy kit a szél dobál.
Érezned kell a szeretet illatát,
Hogy megtaláld azt ami reád vár.

Elkeseredett az élet szeretet nélkül,
Nem vesz körül semmi,csak a magány.
Nincs melletted egy társ vagy barát,
Egyedül vagy s csak bánatot látsz.

Nem vár otthon senki, csak a csend,
Oly kegyetlen a lakásban a némaság,
Nincs ki vidámságot hozzon az életedbe,
Próbálj meg szeretni és engedd el a magányt..

/Ismeretlen szerző/
...
Szívem újra él
Életem mélypontján találtál Rám,
Te adtad vissza, arcom mosolyát,
Újra célt adtál az életemnek,
Szerelmed belevésődött a szívembe.
Magányos éjjelenként mikor rólad álmodom,
Tudom te vagy akire vágyom,
Minden perc mikor velem vagy,
A szívemben örök nyomot hagy.
Álmaimban látlak téged,
Együtt vagyunk kéz a kézben.
Szemeidbe nézve fagyott szívem felolvad,
Minden dobbanása Te magad vagy.
Szerelmes szívvel téged kérlek,
Légy enyém, amíg élek.
Ha ezt szívemnek megadod,
Én örökké a tiéd maradok
...
Angyalom
Mónika, sajnálom, ha egyszer is megbántottalak, sajnálom, ha nem azt kaptad mit vártál Tőlem, sajnálom, hogy még mindig őrülten Szeretlek, de azt nem, hogy Téged a sors által megismerhettelek.

Egy igazi Angyal, mi voltál Nékem, ki megmutattad, van még szívem, van miért Élnem. Az Angyalok nem tudnak ám, csak úgy, Valakit szeretni, mert tiszta az Ő szívük, mivel képesek Mindenkit, egyszerre szeretni.

Hogyan is gondoltam, ó Én balga Szerelmes, hogy egy igazi Angyalba lehetek, vágyakozva Szerelmes. Angyali pillantásod, mi fájdalmasan hiányzik majd Nékem, de azt nem tudom, vaj lesz e, mi hiányzik belőlem Néked.

Szeretnék bízni abban, hogy a Csodát, mi Velem megtörtént újra, Te is hidd, s éld is át majd egyszer, újra. Sajnálom, ha összezavartam, mit eddig Keresztnek hittél, mert ha Kereszted, hogy Szerelem nélkül kell élned, abban Te nagyon hittél.

Én nem tudok élni Nélküled, szükségem van Rád, mégis elereszt szívem, szállj hát szabadon, mert Én Angyalként gondolok Rád. Utolsó versem, mit Néked most adni készülök, Szerelmet már adtam, mit így most Tőled elvenni készülök.

Szeress majd egyszer, Valakit, őszintén, esztelen, mert egy Angyal akkor ragyog, ha szeretni tud szüntelen. S bár ?Győzelem? az Életed Értelme, eljön majd az idő, mikor egyedül maradsz az Életben.

Egyedül, Szerelem nélkül, ha éled majd az életed, jusson eszedbe, hogy Én lehettem volna Néked. Magányos lehet minden Angyal, mert szíve nem lehet Szerelmes, Jeges szíved az, miért megdobban szívem, hisz Őérte lettem, újra, Szerelmes.

Repülj hát el Tőlem, szállj szabadon Angyalom, de arra kérlek, ne veszíts el Engem örökre, mert,

Én Szeretni foglak, Mindörökre.
...
Hiányzol
Mónika, azt kérted ne írjak többé szépet Néked, mert felejteni kívánod mindazt, mi történt Véled. Felejtem hát a szót, Szeretlek Téged, mert felidéz benned mindent, mi szép s jó volt Néked.

Mi Öröm, Boldogság, és Szerelem volt Néked, attól lett Életed bánatos, keserű, s magányos, végleg. Magányod feloldani készülök éppen, ha elfogadod, ismét Boldog lehetsz, Vélem.

Boldog, mert nem bírok magammal, ha meglátlak, nem bírom ki hiányod, mikor nem látlak. Hiányzol minden percben, s órában, miközben felemészt a tudat, nem lehetsz Enyém, csupán néhány órában.

Mikor magamhoz ölellek, egészen, érzem, ilyenkor lehetünk egymásé teljesen. Ilyenkor csak Mi ketten vagyunk, hisz szükséged van rám, mert kívánjuk egymást minden nap, s éjszakán.

Szeretném megadni mindazt, mi hiányzik Néked, hiányzik gyengéd, jóleső érintésem, ahogy igéző pillantásod Nékem. Hiányzik a szó, mit Neked írok éppen, s hiányzol Te magad, ki vagy Nékem.

Izgalmas tested, percenként kívánom, ahogy izzik a levegő, oly jó az, mint egy álom. Bolondulok, s Megőrülök Érted, mert az vagy Te Nékem, mint a Gyermek, e Létnek.

Gondolat, mi megadja Nékem, s tovább érezzem forró érintésed. Felizgult testedről, ruháid, lassan letéptem, s ahogy megláttam gyönyörű melleid, a bájtól szinte teljesen betéptem.

Álltunk ott kettesben, ruhátlan, meztelen, lassan ölembe emeltelek, kívánva, esztelen. Szenvedéllyel, lassan rácsúsztál nedvesen, s közben haraptad nyakam, a mámortól kéjesen.

Szenvedély az, ahogy csókoltam füled s nyakad, miközben felfedeztem ruhától eddig rejtett titkodat. Hátadra fektettelek, hogy mit érzel, tovább fokozzam, s nyelvemmel, Mi Kincs Nékem, a gyönyörbe juttassam.

Fokozott izgalom, mi átjárta testünk, ahogy remegtél, attól még jobb lett a Szexünk. Elmentél többször is, mire nedves ajkad végleg megpihent, miközben lüktető lelkem, melleid közt pihent.

Folyton kívánom, s vágyom izgalmas tested, kérlek, add meg, hogy beteljesüljön egyszer, végleg.
...
Szenvedély,
Mikor fáradtan


...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szellő is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, szűk
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legelsőt, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én őt szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
őrlődtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment tőlünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesítő, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem belőled a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
előttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom előtt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el tőlem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkettőnket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kettősen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egytől kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...



...
Szeretet,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó