Magányosan sétálgattam,
Nézel?dtem, bámészkodtam.
Hideg volt, s a szél is fújt,
De bennem valami lángra gyúlt.

Melegség öntötte testemet,
A lány szebb volt, mint a képzelet.
Eldöntöttem megszerzem ?t,
Megszerzem azt a gyönyör? n?t.

Összeszedtem magamat,
Érzem eljött az a pillanat,
Hogy leszólítsam, s elmondjam:
Szebb vagy mint a pirkadat.

Minden porcikám remegett,
Mert szebb volt mint a képzelet.
Els? kérdésemre felelet:
Vártam már rád eleget!

Nem sokkal kés?bb,
Hajnalodni kezdett,
S valami zaj törte meg,
Eme békés csendet.

Ráeszméltem, csak álmodtam,
De én hiszek még az álmokban.
Tudom, egyszer rád találok,
S már tudom, akkor mit csinálok.

Megfogom a két kis kezed,
Átölellek, s te engeded.
Nem lesznek már magányos nappalok,
Sem hideg fázós hajnalok.

Tudom vannak még angyalok,
Kiknek, nem fontos a t?sarok.
Nekik az álmaik nagyon nagyok,
S veled én is közéjük tartozhatok.

...

Elfordultál

Szemét dolgot mondtál, még rosszabbat tettél,
És tudom éveken át rajtam csak nevettél.
Nem érdekelt álmom, nem érdekelt vágyam.
Hideg volt a szíved, mint nekem most az ágyam.
Nem láttál szépnek, nem láttál jónak,
Bár inkább mentem volna, neki a folyónak.
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Megsirattál hányszor? csak folyt a könnyem
És nem értettem: elhagytál? ilyen könnyen?
Álmom összetörted, lelkem megtapostad.
Csak én lehetek hibás, te kezeid mostad.
Tönkre tettél mindent, mindent elrontottál.
Mosolyogtál ugyan, de nekem csak hazudtál.
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Nincs több vágyam, nem maradt már álmom
Nem érdekel az sem, ha egyedül kell hálnom.
Mindenemet adtam, de neked nem volt elég.
Csak húztad a szádat, ha szívem tártam feléd.
Neked olyan kellett, amilyen én nem lehetek.
És mit kaptam havonta? kussolok vagy mehetek!
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Azt gondolom, most már nincs értelme élnem
Minek álmodjak, ha nincs mit remélnem.
Sokat szenvedtem, mára semmim nincsen.
Elhagyott a remény, mert te voltál a kincsem!
Fekszem, kelek, pár évet még vegetálok.
De ha eljön a nap a temet?ig meg sem állok!
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Tudom, hogy megbántad és talán el is hiszem
Mégsem tudok túllépni egy csomó mindenen.
Fáj minden seb, mit rajtam ejtettél
A sok hazugság, amivel etettél
Nem tudok változni, nem tudok más lenni,
Nem tudlak feledni vagy kevésbé szeretni!
De mit tehetek most már? hisz elfordultál t?lem,
Magányos maradtam, gyenge és er?tlen!

...

Magányos és gyenge voltam,
álmaimban vágyakoztam.
Szinte a semmib?l kerültél el?,
s testem ismét átjárta az er?.

Már nem volt mi bánt,
Hisz megtaláltam a lányt.
Igen téged Kedvesem,
Ki nem vagy más, mint az életem.

Hozzád bemászok én az ablakon,
egy hideg téli hajnalon,
Csókjaimmal felébresztve,
a füledbe súgom,
Szeretlek nagyon!

Álmaimban téged látlak,
Az életben én meg nem bántalak.
Csendben fekszünk a paplanon,
S ajkad csattan az ajkamon.

...

Férfi lélek, kit egy n? nem érthet meg,
Miért menekül ki olyan, kapcsolatból,
Miben egy n? rajongásig szereti ?t?

Sokszor felteszem e kérdést magamban,
Próbálom megfejteni a férfi lelkeket,
Vajon a férfi lélek miért így m?ködik?

Hisz mi n?k, csak szeretni akarunk,
És azt, hogy szeressenek minket,
Nem kellene a menekülés a férfi léleknek,

Sajnos ezt a rajongást, amit mi n?k adni tudunk,
A férfi lélek érzi, hogy ez kell neki, de mégis börtönnek érzi.
És feladja a szerelmet, amib?l fejvesztve menekül el.

Az ilyen férfiból lesz, egy magányos farkas,
Ki magányosan úttalan utakon, valamit mindig keres,
Pedig azt keresi szüntelen, amit maga mögött hagy,
Azt a rajongást és szeretetet, amit egy n? adhatna meg neki,
Az pedig az, amit egy n?i lélek tud adni, a rajongást és a szerelmet.
Amib?l nem kellene a férfi léleknek menekülnie!

...

Szerelmes dalomat fújja az esti szél,
Dal szárnyán száll s útra kél.
Hozzád repíti sóhajom,hogy súgja meg a bánatom,
Magányos szívemet te néked ajánlom.

Ha hallod-e szerelmes dallamot,
Szél szárnyán üzend-csak a tiéd vagyok.
S én útra kelek,dal szárnyán viszem a szívemet,
S szívedért cserébe,neked adom az enyémet.

...

E magányos és árnyas völgyben
a hímszarvas a zuhatag
szavára b?g és a patak
tükrét nézi mind tetszelg?bben.

S e forrás felett minden este
kristálylakának egy najád
tárja ki fényes ajtaját
és éneket mond, messze zengve;

csend alszik alján a szilfáknak
homályosan és h?vösen,
míg fent szerelmes dühösen
tépi a szél a lombos ágat.

Itt tanul és gyakorol Ámor
Vénusz oltárai körül,
idáig el sosem kerül
zajos halandó a világból.

Kérlek Corine, csak gyere szépen,
e zöld sz?nyeg lesz fekhelyünk,
vagy hogy még jobb helyen legyünk,
így ni, itt egy szikla tövében.

Óh, nyújtsd a kebled, szívnom is hadd
mély illatod, oh mennyi kéj,
minden érzékem elalél
tavában ivor karjaidnak.

A szélnek ott fenn nincs nyugalma,
de füle sincs és szeme sem,
neki örökös rejtelem,
amit mi ketten mívelünk ma.

...