A poéta csendje termékeny is lehet…

A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.

Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.

Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.

Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.

Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!

Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.

Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

...

Orkán, te féktelen, vad vihar!
Miért bántasz, hagyd abba hamar…

Eltépted az esőköpenyemet,
Leverted a fákról gyümölcsömet.
Zajos vagy, megijesztetted kutyát.
Még most is hallom, tehén múgását.

Tudom, amit tudok… te elmész innen
És életünk, helyes vágányra zizzen.

Pennámmal most, kiírlak magamból, itt ne féktelenkedj!
Jót nem tudsz? Kérhetlek, itt velem, nekem, ne helytelenkedj?

Vecsés, 2013. augusztus 11. – Kustra Ferenc József

...

Így éltem az életem…

(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily' víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.

(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz' elegem...
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba...

Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól...
Sok helyen a part magas volt és oly' meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.

Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat...
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség...

Vecsés, 2024. augusztus 9. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Van ám nekem is egy vágányom,
Ezen megy az életvonatom.
Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…

Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…

Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.

Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
Ez az én értékem, nekem másom sincs.
Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…

Rohamban vagyok,
Keskeny vágányom, utam!
Életem, csapdám…
*
Uralkodik az
Elmém, vágány meg marad…
Lét, merre halad?
*
Egy hang hűvösen
Csak belesúg fülembe.
Még váltó sincsen…

Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.

Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
*
A hegyoldalban,
Hallom, vadkutya vonít.
Békés éjszaka!
*
Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.

A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.

Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.

...

Májusi vasárnapról írom nektek eme versem,
Mert vasárnap gyereknap lesz, azt én igen kedvelem.
Van bizony nekem két, régen felnőtt gyermekem,
Kik így születtek, és ők az örök-gyermekem...
Van még négy unoka, három lányka és egy fiú,
Ez meg már alapos ok, hogy én lehessek hiú?

(Septolet)
Látom előre,
Szép-színe
Lesz… mint hétvége.

Majd mókázunk,
Együtt játszunk!
Délbe kajálunk,
Délután sétálunk.

Délelőtt kicsikkel még homokozok
Amihez, már eléggé öreg vagyok,
Aztán a két nagyobbal jön kellemes társasjáték,
Tanuljanak meg mindent, nehogy maradjanak málék...

Estefelé meg leültetem a csapatot és elmondok nekik
Egy magyar népmesét. Még nagyok is a jó lelküket átengedik...
Míg világos van, még majd kimegyünk egyet focizni,
És majd' elfelejtem, ebéd előtt kell biciklizni...

(3 soros-zárttükrös)
Juj, hát a reggelt is köszöntőkkel kezdem,
Egy páleszt ha, állva, magamba döntöttem…
Juj, hát a reggel is köszöntőkkel kezdem.

Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt,
Emberfia gyermekei, unokái alkot egy akolt…
Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt.

(Senrjon)
Az összerántott csapat,
Majd jól érzi, szereti egymást.
Mit hoz vajh’ jövő?

Vecsés, 2020. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: a gyermeknapi várásokról, önéletrajzi írtásként.

...

Él a felbontási tilalma!

(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba.

Én már csellel próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
Fakó volt azonban a remény, hogy sorsom megváltoztassam…
Én már csellel, próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
*

(Septolet)
Szivárványos
Vakság sármos,
Lábam sáros,
Élet, csak pedálos.

Bíztuk lehetetlent,
Hittük végtelent,
Elhajtottuk kétségtelent!
*

(Bokorrímes)
Öregen bizony mindig kiderül, hogy végül is mindenki éppen így jár,
Más életutakon kóricáltunk, de a végére embergyerek így jár.
A végzet meg tudható, nyomunkban volt, folyvást követett, nyomunkban ott jár!
*

(Senrjon)
Visszaemlékezések,
Mit sem segítenek, pirul arc!
Emlékfakulás.

Hat látó is volt nekem,
Végzetem elmondták, egyezőn!
Emlék eltűnés.
*

Orbitális vagy kegyes hazugság? Ezzel volt tele az életem,
Így nem csoda, ha az állandó félsz volt a kísérő lételemem…
Szeretetlenség vagy barátságtalanság, kitöltötték a réseket,
Sikertelenség vagy naiv gyanútlanság, csak húzták be a fékeket!
Mesés elismeréseket kaptam azoktól, kik nem számítottak!
Közeliek, mind kivétel nélkül, nézték elmenő lábnyomokat…
Föl vagyok, kérlek háborodva, egy boríték miatt ekkora hajcihő?
De az abban írtak miatt, nincs rajtam csak egy végzetes, talptalan cipő…
*

(Senrjú)
Csak erőlködtem,
De, boríték lefogott!
Abban benne van…

Így telt egész lét,
Velős csontból, csak csont volt!
Kutya, is irigy…
*

Úgy látom, talp-nélküli talptalan cipő-felsőrészben kell élnem,
Sokan látják, dicsérik, de alul kéne, hiányzóról vélelem.
Estére elcsendesül a táj, az árnyak; az éjszakába elbújok,
Így a csendben és sötétben, magamra maradok, de tovább harcolok!
Csak görcsölők, mint egy nincs-méretes csomó a kákán,
Ez bizony nem tévedés! Még kicsit húzom a vártán…

Vecsés, 2020. március 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...