A nedves, átizzadt póló
A mellkasodra simult.
Meleg volt, nagyon...
Néztem az elkínzott,
Szép arcot, fájt érted
A szívem, nagyon,
Nagyon...
Tudtam, ennyit nem
Dolgozhat ember, ki
Élni még szeretne egy
Csöppet...
Megindult arcodon a
Forró verejték és egy
Csókkal levettem azt a
Csöppet...
Nem volt sós az íze,
Édes, furamód, mint
Egész magad, párologva,
Elkínozva, bántva, még
Jobban szerettelek,
Jobban akartalak...

Bennem dobolt, hogy
Nem foglak gonosz
Er?k karmaiba tenni,
Nem adlak vissza,
Vigyázok rád és könnyed,
Verejtéked én fogom
Eztán mindig törölni...
A sok, megkönnyebbült
Könnyedet, mit a kegyetlen
Élet után végre kiborít
Bel?led az örök jóság...
Altatlak - gondoltam,
Fürdetlek - gondoltam,
Etetlek - gondoltam,
Csakis együtt halunk meg,
Gondoltam...

Nem kellett neked,
A rosszba visszatértél,
Mint álságos, mazochista
Messiás, kit?l kínját
Számon nem kéri senki,
Mert akarattal tolakszik
A keresztfára menni...
Így elküldtelek és nem fáj.
Nem is fájhat, mert a nincs
Csakis nincset teremhet.
Amim van, el viszont soha,
Soha nem veheted...
Az átforrósodott ing édes
Illatát, a b?röd kedvességét,
Arcod ritkán ?szinte
Mosolyát...

Eltettem a fiókba, mi nincs
Bezárva, csak úgy betolva
Éppen, kihúzni balgaság,
Nem is értem, mit csodálnék
A halott kincseken...
A halott kincsek itt vannak
Velem, nem oszthatók, el
Nem vehet?k, vissza nem
Perelhet?k, mert azon az
Erdei ösvényen bennünket
Összeadott, maga a fiatal,
Sokat szenvedett isten és
Ha miránk gondol és f?leg
Terád, könnyes lesz édes
Arca, mert nem érti, még
? sem tudja, miért
Nem...

...

Nyitott könyv vagyok számodra,
csak olvasd a lapjaim,
írj belém, ha jónak látod,
szíveddel írd napjaim.

Legyek a bibliád mától,
reményt én adjak lelkedbe.
Édes hittel emelj magadhoz
Hajtsd pír orcád testemre.

...

...mint a legjobb fotómat,
Melynek mosolyában kedves
Lényed ragyog, szeretlek, mint
A nyári, esti napsugár ezer színét,
Mely nem éget, csak vigasztal és
A zöldben maradni marasztal...
Szeretlek téged, mert tengernyi
Bajodban a tulipán csokor télen
Sem marad el soha, pezsg?vel
Lepsz meg, mert tudod, kedvelem,
Arcomat simogatva, mellékesen,
Alkalmi, szép csomagban adod
Kezembe, mint egy semmiséget...

Opálos b?rödön a fáradt sugár
Fényt kap és bágyadt ragyogásba
Kezd, ha elnyúlsz az ágyon, hatalmas,
Szép alak, pihensz egy percet, aztán
Követelsz, s bennem gyönyörködve,
Mosollyal ölelsz...
Nem drámai, nem szívszaggató,
T?led mosoly és muzsika a szó.
Tudod, mennyire fontos a könnyed
Feledés egy percre, hisz millió dolgod
Már régen a fejedre n?tt...
F?nix madár vagy, égetnek, nem
Hamvadsz, megrázod magad, s pont
Énértem újra élsz és szép vagy.
Figyelsz a bánatomra, kincseim
Tudod, s tapintatosan azt is, mily
Keservesen menne a dolog, ha te
Nem tartanád kézenfekv?nek, hogy
Ne maradjon üresen a kósza fillér
Helye...
Nem szólsz, csak leteszed, s mert
Megkértél egyszer, én úgy teszek,
Mintha nem vettem volna észre,
Mert neked természetes, de tudod,
Önérzetem túl kényes, adni, igen,
Elfogadnom nehéz volt...
Megtanultam - én: te vagyok, s ami
Kell, azt nem nekem, magadnak adod,
Hogy vidám legyek, hogy ne érjenek el
Szorongó fellegek...


Én tudom, az isten igazságos, s a
Világban, e robotos z?rzavar helyett
Életünk folyását megtaláljuk, mert
Annyira akarsz engem, hogy ordít
A gondolat, ha eszedbe jutna, hogy
Többé nem vagyok - ezt nem szabad!

Puha fészek az álmunk, ahol békénket
Magunk módja szerint találjuk és
Annyit kapunk egymásból, ami nem
Teher, csak öröm, gyönyör?ség és
Ünnepl?be öltöztetett szívvel várlak...

Tulajdonképpen ennyi az egész.
Lesz fiókod és köpenyed, puha.
F?zök neked és a fészek lesz
Kett?nk édes otthona, erkélyen,
A város fölött, majd elmerengve
Nézzük,hogy rohannak mások,
De azt mi már érdemelten,
Végre letettük és csillagszemed
Cinkosan rámnevet....

...

Amikor téged minden bánt - nekem ez annyira fáj,
Csókjaimmal törlöm patakzó könnyed - ne sírjál!
Kedvesem kérlek, nyugodj meg már - nekem is rossz lehet.
Mondd el mi lelt, hiszen te vagy az életem, végzetem.

Miért van itt ármány? Ne higgy a cselszövés szavának,
Tehozzád nem való, mert az álnok, hazug gondolat.
Ne véljed, ne hidd, mert egyedül te szenvedsz meg mindent.
Az csak legyint, és gondjaiban ürességet teremt.

Kérlek, higgy el mindent nékem, nagyon szeretlek téged,
Afféle széltoló meg nem bánthatja becses lelked.
Imádd, kedveld ez életet, nagyon boldogan szeress,
Jönnek még napok, mikor vidáman, örömmel nevetsz.

Víg percek a szépremény? hited, boldog életed,
Biztatóra fordít mindent egy új, szabad érzelem.
Bízzál bennem és magadban hidd el, lesz majd jobb minden,
Téged kérlek, tudjál remélni, tudj hinni - Istenben!

...

Szeress engem jóságos szíveddel,
Szeress tiszta, szépséges lelkeddel.
Simogass áldást hozó kezeddel,
Szédíts csak el, forró szerelmeddel.

Ölelj mindig kéjt súgó daloddal,
A h?séges játszi két karoddal,
Melyekkel magadhoz ölelsz engem.
Soha ne hagyj el, meg ne tedd velem.

Mindörökre szíved rabja legyek,
Leköt cseng? zenéje lelkednek.
Hevesen ölelj, szoríts magadhoz,
Szép, tartalmas életre hagyatkozz.

Rabja legyek örökre szívednek,
Ne taszíts el magadtól sohasem.
Vágyom érezni karcsú testedet,
Ugye? Gyermekünk Benned fogan meg.

...

Mint harcos hangyák, nyüzsögve, rabbá válva,
mást sebezve adtad magad nekem
harmatpuhán, beléd szíva hevem;
hátamon érckarod cirógatása,
hullámzó combjaid vad kulcsolása;
fehér fogad zihál, arcod fölfénylik, el-
sötétül, mikor létünket iker-
görcsben eggyéfacsarjuk - kék taraj spirála...

Csönd... újra ringó borostyán. Utána
új csók. Szemed viaszfény óceána:
beléfúltam. Tükre csillan, s a mélyben
vad fény lobog (hetekig t?led-magányban.
Hagy el örökre!) lövell. Sohse látva:
sugár lelked pirkad pitymallatfényben.

...