Hajnal, hűs illat
Terjesztő. Virágillat.
Méhrajok jönnek.
Hamvas éjnek évadján,
Rám talált a bús magány,
*
Égben vadgalamb,
Alatta pacsirta had.
Felhőtlen-kék… ég.
Otthonomig elkísért,
Már nyúlt volna kilincsért.
*
Virágillattól
Bódult a rét és mező.
Vaddisznó legel.
Fejbe vágtam ernyőmmel,
Ellöktem nyers erővel.
*
Pillangó repdes,
Szárnycsapása, csend hangja.
Napfény, vakító.
Sírt, összetöpörödött,
Míg bőrbe gömbölyödött.
*
Estébe hajló
Délután. Elmúlt homály.
Tyúkok elülnek.
Kotródott szomorúan,
Komótosan, komoran.
*
Pergő, halk neszek,
Őzike, álmában rúg.
Meleg éjszaka.
Keress máshol, van talány,
Magamra hagy a magány.

Vecsés- Győr, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József - íródott: tanka csokorban. A senrjú -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: „Kéretlen társ”.

...

Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Amit én érzek szerelmes szívemben…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.

Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József

...

(Septolet)
Hűvösek reggelek,
Erdőben lépdelek.
Ménkűbe megyek…?

Vihar közeleg,
Ázás didereg!
Rohanok haza,
Isten szamara…
*

(10 szavas)
Már nem járok kis-gatyába,
Hűsült biz' az idő mára,
Nyár meg jól fölmászott fára…

Mese nincsen, itt van az időváltozás,
Hozta is magával azt, ami haragvás,
Nagy szélvihart,
Vizes vihart.
Levegőben cserepeket összekavart,
Eső meg összegyűlve pincét betakart.

Mentem és vittem magammal ernyőt, eső ellen,
Nagyon új volt, de nem volt ráírva, hogy szél ellen,
Nem ér semmit, nem jó másra, mint szitálás ellen.

Ernyőmet mérgemben eldobtam, szélvihar meg jól fölkapta…
Én csak néztem, mérgében az első falnak jól nekivágta,
Aztán jött egy másik roham, az meg egyből átvitte a szomszéd
Udvarba és el is tűnt a szemem elől. Erről lesz majd beszéd…

Visszamentem, mérgemben le is feküdtem és elszunyókáltam,
Mert más tennivalóm nem volt, így a vihar végét jól kivártam.

Vecsés, 2020. február 3. – Kustra Ferenc József

...

De vágyom, társaságod Ivett!
Ezzel, elmondtam a lényeget.
Persze kén’ ölelni,
Veszetten csókolni.
Ruhádat lerángatni lehet?

Legott magam alá gyűrnélek
Kihunynának bennem a fékek.
Tennék a kedvedre,
Csókolnék kebledre.
Élvezném… izzadt ölelések.

Veled lenni, olyan jó lenne,
Meglásd, válik ez majd kedvedre.
Jó összeforrásban,
Sok-sok orgazmusban.
Ivett, Te vagy vágyunk kényszere!

Vecsés, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – erotikus LIMERIK csokor.

...

Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

...