Forrongnak a létkérdések…

Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.

Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.

Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.

Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*

Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.

Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.

Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.

Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*

Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.

Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.

Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.

A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.

Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.

...

Poéta éjszakája…

Vihar, tán' elítélhetően, szövetkezett egy nagy jégesővel,
Az avarban halódó leveleket szétsöpörtették a széllel...
Reggel én magam az udvaron összeszedtem, kukában nem fért el.

Minden lehullt falevél, maga az elmúlt, már örök pillanat,
De, hogy itt önök kerttel így bánjanak… kivívták haragomat.

Tomboló viharban, éjjel csak úgy kopogott a tető,
Teljes dühvel megmutatta, nála van a jeges erő.
Remegve féltem őt, láttam, hogy nála van a tér-erő.

Szerencsére megérkezett a pirkadat,
Meghozta az oly’ nyugodt pillanatokat,
Írni akartam, kézbe vettem... tollamat!

Vecsés, 2011. július 1. – Kustra Ferenc József

...

A vágyódás hétköznapi pszichológiája…

Ahogy este lefekszek, nincs velem ott senki,
Magamban vergődők, vágyódok, mint egy senki…
Ahogy este lefekszek, nincs velem ott senki.

Már a vacsorámnál alig bírok a vágyó lelkemmel,
Hogy nem lelek rád, bíz' rossz, érzem heves veszedelemmel…
Már a vacsorámnál alig bírok a vágyó lelkemmel.

Van, hogy felkelek, ablakon át nézem az üres utcát,
Szememmel kereslek, érezem lelkem vadult mámorát…
Van, hogy felkelek, ablakon át nézem az üres utcát.

Mire elfáradok, betakar az álom és visszafeszek,
Egyezkedek izzó lelkemmel, látom, néznek ablakszemek…
Mire elfáradok, betakar az álom és visszafeszek.

Képzeld, csókom rád vár a számon,
Képzeld, csókom csak vár rád vágyón…
Képzeld, csókom rád vár a számon.

Vecsés, 2018. január 3 – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem!)

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...

Ez a mai reggel…

(Bokorrímesek)
Reggel van! Ma fog elmúlni a már tegnapi holnap,
Estére meg megérkezik a mai, de majd’ tegnap!

Ébredtem, reggel van! Holnap meg majd elmúlik a holnapi holnap…
Holnap estére már erősen mólóban lesz a holnapi holnap…

Nincsen nekem szegénynek semmi másom,
Csak régi, ősi rongyos nagykabátom…
Nyári melegben táskában hurcolom...

Állok vakablakom előtt és bambán bámulok kifelé,
Annyira nem látok semmit, hogy a lelkemet hideg lelé…
Mérlegelem, hogy ez maga köd? Eszem csak kifelé mené…
*

(3 soros-zárttükrös trió)
Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm,
Én vagyok magamban, magamnak esendőm…
Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm.

Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom,
És lám lőn… lehet holnap talán jobb lesz… mi is volt álmom?
Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom.

Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom,
De engedtessék meg, hogy saját életemet káromolom…
Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom.

Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik,
Vágyak fénye lehet, eme álmom fénye… csukott szemem alatt már ébredezik…
Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik.
*

(senrjon)
Minden reggelre új nap
Jelenti, hogy ő a mai nap.
Fogy a sok holnap…

Visszaút nincsen, éjfél
A vízválasztó, ez maholnap!
Eltűnő holnap…

Régmúltnak meg láncai
Nincsenek is, itt… más halál győz!
Elhalnak… napok!
*

(senrjú)
Mindig új holnap
Ami csak jókat regél…
Te hazugság-gép!

Mindig jár erre
Új holnap… biz’ új mese.
Te hazugság-gép!

Mindig érezni,
Holnap közeledését.
Te hazugság-gép!

Érezni az új
És ez maga a bulvár…
Te hazugság-gép!
*

(HIQ)
Várjuk vagy
Sem, holnap… jövőt?
Hah! Jövő?

Tudjuk jön,
De mit hozhat ránk?
Vak reggelt?

Álmaink
Tán’, összetörtek?
Vagy törnek?
*

(Tízszavas)
Minden semmi, csak éljük életünket,
Igy jó holnapok… meglepnek bennünket!

Este elalszok, majd reggel ébredek.
Alvásban volt álmom? Ezen révedek….

Éjfélkor holnapért, soha nem ébredek,
De néha reggel, izzadtan kelek…

Vecsés, 2024. november 25. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, amikor meditáltam

...

Az életről filozofálva… mert az sorsszerű!

(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.

Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!

Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.

Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!

Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…

Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.

Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…

Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…

Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…

(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.

Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.

Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.

Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.

...