Sétáltunk a tavaszban…

Sétálunk a Balaton partján, lágy szél rebben, vízfelület enyhe stresszben.

Sétálunk együtt,
Tavasz lehel, part susog.
Kéz a kézbe búj.

Árnyék közt susog,
Egy halk „maradj még velem”!
Két szív együtt ver.
*
Nagy meleg igy kora estvére elcsitult, sugárkéve fénye lehalkult.

Nap már lepihent,
Lágy fény simul az égre.
Csend ölel minket.

Hold bújik elő,
Fénye válladra simul.
El sem engedném.
*
Egy kiránduló hajó hullámokat ver, nézzük… parti sziklák közt kever…

Hajó fodroz, megy,
Sziklák közt víz ébred föl.
Tekintetben fény.

Szél ír rád egy dalt,
Amit csak én hallhatok.
Szívem dudorász.

Vecsés, 2025. április 9. – Siófok, 2025. április 10. -Kustra Ferenc József-: a leoninusokat én írtam, a senrjúkat: szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.

...

(Bokorrímes)
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*

(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...

Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?

Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!

Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?

Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.

Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...

Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.

Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!

Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.

...

Állítólag rénszarvasok húzzák a szánját,
De, akkor miért cipeli hátán a zsákját?
Eljön majd hozzánk, holnap virradó reggelre,
A gyermekek-felnőttek nagy-nagy örömére.

Kis csizmák és cipellők, az ablakban,
Nyugodtan várakoznak szépen, sorban.
Télapó végül, valamikor megérkezik,
A tiszta kis csizma és cipő mind megtelik.

Gyere, mert nagyon várunk,
Maradj kicsit még nálunk.
Tudjuk szánod kint vár már,
Máshol is sok gyerek vár.

Odakint, hideg szél fúj, és szállingózik a hó,
Mi meg itt bent ülünk és jó meleg a kandalló.
Piros a ruhád, mint egy szerető szív,
Gyere, mert a sok gyermek, már nagyon hív.

Szép a történet, reggelre minden teljesül,
Sok kis cipőben a sok-sok ajándék beül.

Télapó, idén, most elbúcsúzunk
De, majd, gyere jövőre is, várunk…
Szakállas Télapó a barátunk!

Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József

...

Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni,
Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni…
Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták,
Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták.

Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot,
Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott.
Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt.
Gondolatban viszünk virágot, mécsest egyebek közt.

A halál démonának, Ti már a szemébe néztetek,
Mi még nem, bár majd eljő, így csak együtt érzünk veletek.
Óh, Ti régiek! Mi folyvást emlegetünk titeket,
Mert már csak így tudunk sajna beszélgetni veletek.

A temetői csend olyan mélységesen megható,
Tőletek már nem hangzik a jó vagy pláne a rossz szó.
A hiány állandóan marcangolja a lelkünk
És a régmúlt nosztalgiája beburkol bennünk…

A levegőben reszketnek az emlék hullámok,
Eljöttünk hozzátok, ahogy Ti is azt vártátok.
Jó veletek lenni, ez felüdülés a léleknek,
Gondolunk rátok, emlékezünk, nincs helye fékeknek.

Itt, ahol a sírjaitok domborulnak,
Már csak emlékei vagytok a hazának,
De nekünk az érző szívű utódoknak,
Úgy fájtok, főleg mai napnak, a mának.

Lehet, hogy reggelre fehér ruhába öltözik eme táj,
S a mi szívünk, lelkünk fehér hóban, csendben jobb jövőre vár.
Imát mormolunk, hogy legyen meg békétek az örök mezőkön,
Az utatokat sok-sok gyertyaláng világítsa be a Földön.

Már várható, eljő az idei tél is, holnapra vagy mára,
Szűz fehér hó majd századaitok csendjét nekünk generálja,
Lassan sírotokat belepi a mohás enyészet,
Mi meg már nem őrzünk rólatok csak szép lelki képet.

Megyünk, de emléketek ránk üvölt: ne menj el, maradj még!
Mi csak megyünk… titeket betakar az ősi békesség.

Jó volt itt nálatok, nagy emlékezést adtatok nekem,
Ballagok, átfáztam… sálammal nyakamat betekerem.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…

(Bokorrímes)
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
(Halmazrímes duó)
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.

Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
(haiku)
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
(bokorrímes)
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés és heves hóvihar fedte utakat.
*
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
*
(bokorrímes)
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
(Senrjú)
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő magyar zászlós írt meg könyvben.

...

Májusi vasárnapról írom nektek eme versem,
Mert vasárnap gyereknap lesz, azt én igen kedvelem.
Van bizony nekem két, régen felnőtt gyermekem,
Kik így születtek, és ők az örök-gyermekem...
Van még négy unoka, három lányka és egy fiú,
Ez meg már alapos ok, hogy én lehessek hiú?

(Septolet)
Látom előre,
Szép-színe
Lesz… mint hétvége.

Majd mókázunk,
Együtt játszunk!
Délbe kajálunk,
Délután sétálunk.

Délelőtt kicsikkel még homokozok
Amihez, már eléggé öreg vagyok,
Aztán a két nagyobbal jön kellemes társasjáték,
Tanuljanak meg mindent, nehogy maradjanak málék...

Estefelé meg leültetem a csapatot és elmondok nekik
Egy magyar népmesét. Még nagyok is a jó lelküket átengedik...
Míg világos van, még majd kimegyünk egyet focizni,
És majd' elfelejtem, ebéd előtt kell biciklizni...

(3 soros-zárttükrös)
Juj, hát a reggelt is köszöntőkkel kezdem,
Egy páleszt ha, állva, magamba döntöttem…
Juj, hát a reggel is köszöntőkkel kezdem.

Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt,
Emberfia gyermekei, unokái alkot egy akolt…
Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt.

(Senrjon)
Az összerántott csapat,
Majd jól érzi, szereti egymást.
Mit hoz vajh’ jövő?

Vecsés, 2020. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: a gyermeknapi várásokról, önéletrajzi írtásként.

...