Csak mentem az úton úgy ahogy szoktam,
Lehajtott fejjel, búslakodva.
Ez azért volt mert az élet gyatra.
És a sors téged akkor még nem dobott az én utamba.
De aztán jött egy lány, szép volt nagyon,
Mikor láttam a szívem egyre gyorsabban dobogott.
Ez a lány te voltál senki más,
Akkor történt az,hogy teljesen megbolondítottál.
A szemed csillogott a hajad lobogott,
De a mosolyod volt az, ami benned megfogott.
Pár másodpercig megfordult velem a világ,
Akkor már tudtam, Cupido nyila eltalált.
Ez volt életem legszebb pillanata,
Mert ez az érzés örökre bennem maradt.
Most már itt vagy nekem, szerethetlek,
Úgy ahogy senki mást eddigi életemben.

...

Minden napom porrá hullt, nem volt semmi értelme.
Aztán váratlanul beléptél az életembe.
Szavakkal csábítottál, közben beléd estem.
Aztán meg pofára megint, összetört a szívem.
Még hallgatom sokszor a szerelmes dalokat,
Szeretném még egyszer hallani a hangodat,
Nem tudom mi lett velem, mit tettél te velem.
Versekbe foglalom minden egyes érzésem,
Minden érzést, mit kiváltottál bel?lem.
Megtanítottad azt: mi fontos az életben!
Mindenegyes emlék mi kett?nk közt volt, megfakult,
Nem maradt már meg semmi, csak egy fekete folt!
Rágyújtok egy cigire, a történet már véget ért,
Törött szívvel továbblépek, s könyörgök a holnapért.

...

Valami éget, valami fáj.
Valakit a szívem még most is visszavár.
Ezer óra, és sok ezer perc,
Homályos emlékek,
S régi fényképek,
Ennyi maradt nekem bel?led meg.
Egyetlen pillanat, mi szívemben megmaradt,
S sok sebet ejtett egyetlen gondolat,
Azt hittem meg marad,
De elszállt egy perc alatt.
Annyira szép volt, azt hittem álom,
S ma már nem tudom, mire is vágyom.
Álmatlan éjszakák száza még el?ttem,
Rám tört egy érzés, mit még sohasem éreztem.
Szédelgek tudatlan, remélem álmodtam,
S ha felkelek egy szép reggel,
S kinyitom szememet,
Te ott fekszel mellettem, fogod a két kezem,
S átölelsz gyengéden,
Ahogy még senki sem?

...

Elfordultál

Szemét dolgot mondtál, még rosszabbat tettél,
És tudom éveken át rajtam csak nevettél.
Nem érdekelt álmom, nem érdekelt vágyam.
Hideg volt a szíved, mint nekem most az ágyam.
Nem láttál szépnek, nem láttál jónak,
Bár inkább mentem volna, neki a folyónak.
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Megsirattál hányszor? csak folyt a könnyem
És nem értettem: elhagytál? ilyen könnyen?
Álmom összetörted, lelkem megtapostad.
Csak én lehetek hibás, te kezeid mostad.
Tönkre tettél mindent, mindent elrontottál.
Mosolyogtál ugyan, de nekem csak hazudtál.
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Nincs több vágyam, nem maradt már álmom
Nem érdekel az sem, ha egyedül kell hálnom.
Mindenemet adtam, de neked nem volt elég.
Csak húztad a szádat, ha szívem tártam feléd.
Neked olyan kellett, amilyen én nem lehetek.
És mit kaptam havonta? kussolok vagy mehetek!
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Azt gondolom, most már nincs értelme élnem
Minek álmodjak, ha nincs mit remélnem.
Sokat szenvedtem, mára semmim nincsen.
Elhagyott a remény, mert te voltál a kincsem!
Fekszem, kelek, pár évet még vegetálok.
De ha eljön a nap a temet?ig meg sem állok!
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Tudom, hogy megbántad és talán el is hiszem
Mégsem tudok túllépni egy csomó mindenen.
Fáj minden seb, mit rajtam ejtettél
A sok hazugság, amivel etettél
Nem tudok változni, nem tudok más lenni,
Nem tudlak feledni vagy kevésbé szeretni!
De mit tehetek most már? hisz elfordultál t?lem,
Magányos maradtam, gyenge és er?tlen!

...

Szinte már ezer éve,
hogy elmentem a hegyek területére.
Igen, Bükkszentkereszten voltam,
s a barátaimmal szórakoztam.

Akkor jött egy lány,
kinek kiléte számomra talány,
Túrázgattunk a sötétben,
s a lány kicsit sem félve,
törte az utat el?re,
el?re a rengetegbe.

A lány mögött menvén,
szemem, s lámpám ottmaradt a fenekén.
Majd beszélgetésbe kezdtünk,
sokat incselkedtünk,
S még többet nevettünk.

Ezek a napok megragadtak,
és még élek megmaradnak,
megmaradnak bennem,
S ha rá gondolok, jó lesz a kedvem.

...

Az magány elborít teljesen! A sötét szoba börtönében csak egy dolog tart életben! Egy név, amit kimondva leomlanának a falak és kiterjesztve szárnyaimat el tudnék repülni hozzá! Majd felkapnám, magamhoz szorítanám, és a fülébe súgnám, hogy szeretem, és nem engedem el többé soha többé! De sajnos szárnyaim nincsenek, repülni nem tudok! Csak a sötét szoba a név és az érzés maradt, meg amit iránta érzek! És az pedig az, hogy szeretlek!

...