Elmém átvette a Mantra.
Már nem vágyok a Havasra.
Gyopárt szedni sem kívánok.
Elhagytak a régi álmok.
Élni, élni, vagy megélni.
Kínok között heverészni.
Mily élet mely kínálkozik.
B?nös lelkem bocsájtatik.
Sorsom meglett bélyegezve.
Hátralév? életemre.
Akarsz élni? Gyarló, gyáva!
Hisz nem ez volt élted álma.
De már kés?, mint a bú.
Nem lehetsz többé hiú.
Mert életed mint csorgó patak.
Te csorgattad el, te, magad!
Mert nem akartad megélni.
Mindig csak élni, élni!
Most itt a vég, aszály.
Minden álmod tovaszáll.
De ne búsulj, mert a vég.
Méltó lesz majd, és elég.
Emlékeznek majd a szépre.
Koporsódat körbe véve.
Dicsérnek, és fölemelnek.
Hazug szóval ünnepelnek.
Engedik majd, hogy te fekve.
A sok álló közt ünnepelve.
Azzá lehetsz mi nem voltál.
Ki hiányzik, ha nem volnál.
Királyn?, és úri dáma.
Kit takar halotti palástja.
Te hallva majd a dicsér? szót.
Tudni fogod, hogy mi nem vót!
Még mosolyt csal a népek gyásza.
De ezt már többé más nem látja.

...

Erd?t láttam én és ház állt közepébe.
Ablakából látszott két kis gyertya fénye.
Homlokomat tettem az üveghez én.
S könnyeim lefolytak az üveg felszínén.
Asztalodnál ültél, fejed tenyeredbe.
Néztél a semmibe könnyez?n merengve.

Bekopogtam halkan, meg ne rémisszelek.
Odanéztél, s láttad könnyez? szememet.
Az ablaküveg ekkor óriásra n?tt.
Tenger választotta el t?lem az erd?t.
Szívem ekkor kiszállt, és szívedhez rohant.
S a szerelem oltárán én feláldoztam azt.

...

Csak néznélek mindig
Örökké, míg élek
Mert ember e földön
Nem látott íj szépet.

Te a fényt árasztod
A boldogságot nékem
Mutasd hát utamat
S legyél örök fényem.

Drága szép szerelmem
Életemnek párja
Virágos kertemnek
legszebb virágszála.

Áldjon meg az Isten
Téged minden jóval
Hogy soha ne találkozz
Se gonddal, se búval.

S ha Isten majd elszólít
Halálom óráján
Az fáj majd legjobban
hogy itt hagylak árván.

A túlvilágon drágám
Imádkozok érted
Hogy majd a másik is
Igy szeressen Téged.

...

Tudod mi a bánat?
Hát elmondom neked
Szívemb?l kívánom
Hogy te sose tudd meg!

Akkor is szeretni,
Ha játszanak veled
És tudod, hogy játszik
De mégis szereted.

Szeretni valakit
Ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni.
Mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot
Soha el nem érni
Csalódott szívvel
Mindig, csak remélni.

Megalázva írni
Könyörg? levelet
Sírdogálva várni
S nem jön rá felelet.

És egyszer belehalsz.
Mélyen eltemeted.
Szívedben a sajgó,
Fájó emlékeket.

Elhagyod szerelmed,
s megmarad társnak
Mi elkísér, míg élsz.
S úgy hívják bánat.

...

Mélabús, csöndes éjszakán,
vágyainknak tiszta szárnyán
pihegek halkan veled
s szívünk együtt dobban talán...

Vén Hold tanúja frigyünknek;
ránézek pajkosan s fölnevetek!
De jó most boldognak lenni...
Ez a pillanat,mit sohasem feledek.

Nem feledem,mert enyém voltál.
Te vagy az,ki hitet adtál!
Hitet,vágyat s jó reményt...
t?lem többet nem is vártál.

Tudtam,lassan vége ennek.
Perceink most gyorsan telnek.
Nehéz ám a búcsúzás,
karjaim most megremegnek.

El kell válnunk-Nem akarom!
Ajkaid már ajkamon.
Véget ért e röpke óra,
de sóhajod mégis idehallom.

...

Nemdenem egészen picinyke
vagy tág szobád térségiben
hol mint lüktet?-begy? cinke,
normann lábacskád úgy pihen?

És nem csupa gyönyör?ség-e
fehéren a kereveten
tested árnyékos p?resége
te párizsi parisienne?
S nem a tiéd-e, te csupa lélek,
s mint illik, nem szilaj-szabad,
mezítlen-áldott n?i szíved,
s nem francia, akár magad?

S nem a tiéd-é büszke
szavak az alvó éjben itt,
a csendben és a hold ezüstben:
pompás északi kebleid?

S engedelmeddel, nem tiéd-e,
kit remegtet az estharang,
hasadnak édes-szép vidéke,
bizony, európai hasad?

Nem hasonló a földkerekhez,
s mint légkörében e golyó:
tomporod, mely egész kerekded,
miként a hegység és folyó?

És nem végtelen-é a kéjnek
szava, s mint só, oly patyolat,
mit hallat csillagközi méhed
univerzális csók alatt.

S a hit által, mely engem éltet
illatodban és fényeden,
nem hatol-é lelkem, a részeg,
szerelmed legmélyére - nem?

Jékely Zoltán fordítása

...