Simogass csak, olyan jó a kezed,
Megint búcsuzom, megint elveszett
A g?gös Ady minden dacos g?gje.

Életemen fél-versek szemfed?je,
Hazug csókok emléke ajkamon.

Simogass csak, olyan jó a kezed,
Úgy bánom már sok öl?, makacs harcom,
Simogasd meg ráncos, vén gyermek-arcom.

Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett
Szegény ördög csak kés?n találtam meg
Te becéz?, simogató kezed.

Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.

De itt van és olyan jó a kezed.

...

Őszül? erd?k rettegése,
Gyásza van a szívemben, Mylitta,
És szépsége és elszántsága,
Legdúsabb színeit most virítja
A Szerelem, az igazi,
Oly szomszédos a komor Halállal.

Nyarat lelkem már nem is fájlal,
Száz szin?, pazar, szomoru kedve
Szórja sugarát kifogytáig
Őszt-borongató, sz?ke fejedre,
A te macskás, ifjú fejed
Lelkemb?l vert új koronájára.

Az Ősz nap-órája megállva
Figyeli szánk gyáva közeledtét,
Néha a köd hó-szagot érzet,
Agyaink színes avarra vetvék
S ?szi erd?kb?l kidalol
Szerelmünk gyász-hit?-rettegése.

...

Ime, megköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
Jól van.

Ime, menekülni vágynék t?led,
Csak evez?m nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
Jól van.

...

Fekete virágot láttál,
Különös volt, tehát letépted,
Bocsásson meg neked a ledér Isten,
Hogyha ez vétek.

Szívet láttál mészárszékes,
Hajnali, nagy, vásárló útban:
Az én szívem volt, szeretted és ízlett,
Csak én nem tudtam.

S most itt volnék követelve,
Én, szegény, gyarló és kijátszott
S kijáró vérdíjad viszed el t?lem:
Az ifjuságod.

...

Holnap elküldöm, vagy holnap belehalok.

Együgy?, éhes, kis, pesti leány,
De els? és legszebb, mid?n kigyúl
Lelkemnek asszony-olajos mécsese
És egyszerre ?zöm és hivom:
Coki, gyere, te szent, te imádságos,
Senki és semmi, Budapest leánya,
Te, árvetette és partonmaradt,
Különös lénye az Ördögnek,
Ki miatt néha-néha újból
Már zsoltárosan megint Istent hiszek.
Csak a tied még az a napom is,
Amit hetyke, kis tested megtagad
S elbúsulok én szörnyü sorsomon:
Hát annyi asszony-lutri után
Ez lett az én f?nyereményem?
Kell és nem kell, de poklosan tudom,
Hogy van s gyönyörködik kinomban,
Mint szivárvány a jégverés után.
Hasonlítom a többiekhez
És szánva-szánom vén-magamat,
Ki sorsát érte, de ilyen sorsot.
Minden n?t benne szeretgetek
S egy kicsi-kicsi n?i érdem
Sincs talán benne, avagy benne van
Minden n? az életben és világban:
Együgy?, éhes, kis, pesti leány.

Holnap elküldöm, vagy belehalok.

...

Egy lyány bujt ki a Bozótból
Fázós, ?szi délel?ttön,
Bekacagott az arcomba
S meleg mosolyt s ?szi rózsát dobott reám.

Nem külömb a többieknél,
De hozták a lelkem sodra,
De hozták a váratlanság
S friss vállait megrángató idegei.

Mikor eltünt, lecsüggedtem,
Hogy újra jött, fölaléltam,
Szégyeneltem, ha hiányzik
És dühöngtem, mikor újra megérkezett.

S úgy mondtam el doktoromnak,
Mint éjenti köhögésem,
Mint szivem halál-zörgését,
Mint valami közönséges kór-tünetet.

Úgy mondtam el: Bozótból jött,
Honnan jött már néhány asszony
S hogy nekem már nem is illik
N?t fájlalni, n?t kivánni, nem is szabad.

S úgy mondtam el önmagamnak
A lyányt, ki jött a Bozótból,
Mint az én h?s életemnek
Lyány-találó, drága, fájó szimbólumát.

...