Mónika, sajnálom, ha egyszer is megbántottalak, sajnálom, ha nem azt kaptad mit vártál T?lem, sajnálom, hogy még mindig ?rülten Szeretlek, de azt nem, hogy Téged a sors által megismerhettelek.

Egy igazi Angyal, mi voltál Nékem, ki megmutattad, van még szívem, van miért Élnem. Az Angyalok nem tudnak ám, csak úgy, Valakit szeretni, mert tiszta az ? szívük, mivel képesek Mindenkit, egyszerre szeretni.

Hogyan is gondoltam, ó Én balga Szerelmes, hogy egy igazi Angyalba lehetek, vágyakozva Szerelmes. Angyali pillantásod, mi fájdalmasan hiányzik majd Nékem, de azt nem tudom, vaj lesz e, mi hiányzik bel?lem Néked.

Szeretnék bízni abban, hogy a Csodát, mi Velem megtörtént újra, Te is hidd, s éld is át majd egyszer, újra. Sajnálom, ha összezavartam, mit eddig Keresztnek hittél, mert ha Kereszted, hogy Szerelem nélkül kell élned, abban Te nagyon hittél.

Én nem tudok élni Nélküled, szükségem van Rád, mégis elereszt szívem, szállj hát szabadon, mert Én Angyalként gondolok Rád. Utolsó versem, mit Néked most adni készülök, Szerelmet már adtam, mit így most T?led elvenni készülök.

Szeress majd egyszer, Valakit, ?szintén, esztelen, mert egy Angyal akkor ragyog, ha szeretni tud szüntelen. S bár ?Gy?zelem? az Életed Értelme, eljön majd az id?, mikor egyedül maradsz az Életben.

Egyedül, Szerelem nélkül, ha éled majd az életed, jusson eszedbe, hogy Én lehettem volna Néked. Magányos lehet minden Angyal, mert szíve nem lehet Szerelmes, Jeges szíved az, miért megdobban szívem, hisz ?érte lettem, újra, Szerelmes.

Repülj hát el T?lem, szállj szabadon Angyalom, de arra kérlek, ne veszíts el Engem örökre, mert,

Én Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mikor megláttalak, féltem megismerni téged.
Mikor megismertelek féltelek megcsókolni.
Mikor megcsókoltalak féltelek szeretni.
Most hogy szeretlek félek hogy elveszítelek...

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

..talán nem, ezt te többé
Nem tudod meg soha.
Hullik a lombok aranya,
Várunk valamit és hálás
Minden porcikánk egy
Kevés melegért még...

Nos - ennyire hálás lettem
Volna, ha melegedbe kicsit
Beengedsz ? azokban az ?si
Id?kben, mikor még reménnyel
Kelt fel minden napom, hogy
Melegedet végre megkapom.

Már nem kérem és tudom, nem
Én vagyok a nagyobb vesztes - bár
Méricskélni oly szegényes lenne?
Az ember önnön melegét a másiktól
Megtagadni - nagyon balga, igen
Értelmetlen lenne - mégis de sokan
Megteszik, így tetted te is, aztán
Veszteséged - gondoltad te - az én
Fejemre hullt vissza...

Volt a fejemen dicsfény, szeretet és
Volt kemény töviskoszorú, meg bánat.
Volt minden, kerek életet éltem, egy
Nem volt - utánad soha nem hajtott
A bánat, elmúltál, jobban, mint kedves
Halottak, kikre oly szeretettel emlékezünk.
A semmi iszonyú - és ennél többet t?lem,
Esküszöm, nem lehet kicsikarni, de az évek
Tisztelete érintetlen bennem, mint egy
Virágokkal megrakott koporsó, légy új
Életedben elégedettebb- és most már
Ne feledd - tudod - a meleget...

...

Rámcseppen az es?, mintha a Te csókjaidat érezném magamon!
Mindent megadnék, egyetlen csókodért, de ha mással látnálak a szívem szakadna belé mert szeretlek én ...

Szemed mint a háborgó tenger, benne mégis nyugalom, s szerelem.
Úszik egy kicsiny rózsa rajta, melyet megvéd az ? kicsiny véd? angyala.

Te vagy a kezdet, te vagy a vég, nélküled felh?s az ég . Csak Veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod!

Könnyes szemmel a hívásod várom, a fájdalom ajtaját magmara zárom. Bujtass el, hisz egyedül fázom, s lelkedben szeress, ha néha hiányzom.

Két csillag ragyog az égen, Egyek ?k már nagyon régen. Szeretlek suttogják váltig. Egyik te vagy, én a másik.

...

Ha érteném a madarak csicsergését
megkérdezném
merre vagy,gondolsz-e még Rám?
Oly rég nem láttalak
tán megsem ismersz a feledés
lepedöjét ki borította Rád?
Emlékeidet kitépve szárnyalsz
völgyeken-hegyeken
nem érzed,nem tudod mi ez a gyötrelem.

Ha értenéd az emberek nyelvét
megkérdeznéd
merre vagyok,jutsz-e még eszembe
hallom-e még kedves csicsergésed?
Emlékszem-e a madárra kit megtaláltam
sérülten a földön heverve.
Biztos megismernélek!
Letépném Rólad a feledés lepedöjét
hogy emlékeinket felidézzem.

...