Úgy szeretem a tél els? lehét! a tarka
tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász:
szénától illatos réten leszáll a szarka,
a tüzet éleszt ölén a régi úriház.

Városi évszak ez . . . még emlékszem tavalyra
mikor megjöttem és láttam megint száz
tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füstt?l takarva,
(és hallom még, amint a postakürt traráz).

E szürke napokat szerettem és a Szajnát,
ezer lámpás alatt fekv? királyi szajhát!
A télhez jöttem én. És hozzád életem!

Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben
köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,
hogy szíve, asszonyom, kih?lt ily hirtelen.

...

Szívem eladó.
Tudod, mi az ára?
Szívem eladó,
de nem alkuvó.

Szíved mágnese,
feléd mutat ága;
szíved mágnese,
nem hagy el sose.

Számolom mit ér,
s mennyit kapok érte.
Számolom mit ér.
Nem drága, ne félj.

Tiéd a tiéd?
Add! s vidd azt cserébe.
Tied a tiéd,
állod a cserét?

Ha nem a tiéd,
életem elárvul;
ha nem a tiéd,
egy szó is elég.

Akkor senkié
a szívem: bezárul;
akkor senkié,
csak a Istené!

Mert, hogy megszeress,
túl rövid az élet;
hogy még megszeress,
túl gyors, túl sebes.

Mint patakmoraj,
fut a tiszta lélek;
halkuló moraj-
szeret! s belehal.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Van egy sziget mely itt van belül
itt érzem ahogy a szív rezdül
messze vagy nagyon messze
de szívem érzi közelségedet.
Amikor látlak úgy érzem itt vagy
pedig csak kép, a technika varázsa
hogy láthatsz, és hogy láthatlak
van egy sziget ezen itt vagy.
Minden nap várom hogy lássalak
hogy mondhassam
te vagy kit eddig vártam
van egy sziget és ez te vagy.
Várom a percet azt mikor jössz
hogy az eddigi álmok onnanntól közös
hogy érezzem azt amit eddig csak láttam
hogy megkapjam amire vágytam.
Te vagy a sziget az én szigetem
mikor beszélünk a szívem egyre hevesebben ver
mikor látlak csak arra vágyom
hogy itt légy és karom össze zárjon.
Te vagy a sziget az álmom szigete
szerelmes álmom gyönyör? ligete
várlak mert szeretlek
és veled szeretném boldoggá tenni e szigetet.

...

Míg mást se szeretsz senkit szerelemmel,
enyhülni érzem súlyos bánatom,
mert addig a reményt feladni nem kell,
míg mást se szeretsz senkit szerelemmel.
De ha mást szeretsz s csak engemet vetsz el,
halálnál rosszabb. Ezért mondhatom:
míg mást se szeretsz senkit szerelemmel,
enyhülni érzem súlyos bánatom.

...

Szóval, tettel sem szándékkal
sosem vétkezett,
a te híved nem is véthet
Hölgyem, ellened.
Nézd e h? szívet:
hódolattal tisztel téged
s amíg él, szeret.

Gyönge arcod, mint szép rózsa,
bókol, int, nevet,
május fénye andalítja,
úgy hív, integet,
inti hívedet-
és ? dicséretét mondja
s amíg él, szeret.

Áldott óra mikor téged
megismertelek,
hogy örökbe adtam néked
testem-lelkemet,
hogy tiéd lehet
ez a szív és ez a lélek
s amíg él, szeret.

...