Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*

Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*

Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*

Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*

Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*

Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*

Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*

Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*

Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*

Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*

Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*

Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.

Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…

Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?

Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*

A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*

Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*

Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*

Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*

Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*

Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*

Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*

Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.

Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.

Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.

Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*

Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*

Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*

Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…

...

Ácsorgok a létem peremén,
Onnan nézem a létemet én.

Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…

Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.

Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!

Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…

Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Hétköznapi pszichológia…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
*

(6 sorosban)
Mindenki azt az életet élheti, mit sorsa rárótt, fellebbezés nincs.
Én is élem elátkozott életem, de nem tudom, még meddig tehetem…
Mindig próbálkozok, de jóféle változás és szép, kis életmese nincs.
Pediglen
Változó akarattal rendelkezőnek… de erre elég az életem?

Látod? Én akarnám akarattal, hergelem magam. Mégis, semmi más nincs…
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, ötszörös belső rímes)
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget…
Jézus! Segíts már… kimondtam sokszor hideget-meleget…
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget.
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, hatszoros belső rímes, önrímes)
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni.
*

(6 sorosban)
Sorsomban van írva, hogy hetedíziglen, de mit tettem, hogy-hogy én vagyok?
Legalább azt tudnám, érthetném büntettetésem, hogy miért is lakolok…
De nem tudok semmit, hiába erőlködők, így folyvást bánatoskodok.
De
Jézusom, kérdem, miért jó neked tétlen szemlélned, hogy mily’ sorsban vagyok?

Jézus, legalább szerezd vissza szárnyamat és leszek más, mint ki most vagyok…
*

(Septolet)
Imám röpül,
Agyam köpül…

Csonka szárnyhelyem,
Gondolat-teli fejem…
Vége! Elegem…
Jézus segíts…
Jézus segíts!
*

(10 szavas)
Jézusom, egyedül, ne hagyj…
De adod? Szárnyam a helyére megy?
*

(Senrjon)
Úgy néz ki, nem sok van már
Hátra… úgy vágyok szabadságba!
Jézus könyörülj!
*

Jézus, elkerül a normális élet,
Jézus, elkerül a szép-vad szerelem…
Jézus, nem kerülöm normális létet,
Jézus, nem áll velem szóba szerelmem…
*

Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár…
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni?
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…

Vecsés, 2021. június 25. –Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. [3 soros-zárttükrös az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]

...

Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
Szereptévesztés a szükségletek,
Öntudatkeresés, elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember… Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget…
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
*
Vesztedbe mész, ha tombolsz, mint fenevad,
Hátha, jobb ötleted akad…
*
Szó is rátalál az útra!
Korsó meddig járhat a kútra?
*
Hogyha benne vagy a harcban,
Ne legyen részed a kudarcban.
*
Mélabús ne legyél, szomorú napokon!
Idd a béke szavát, szomjazón.

Vecsés, 2015. február 16. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább két sorban, 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ha több sor, akkor mindnek a rímje = A.

...

Hétköznapi pszichológia

Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…

Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.

Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!

Vecsés, 2023. december 21. –Kustra Ferenc József- íródott: Ambrus József azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.

...

SAS behívót kaptam

Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem…
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.

Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!

Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya

Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!

Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!

Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen…
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!

Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...

Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!

Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség…
Felhős az ég, de a felhők felett, tán’ tiszta az ég…
Örök kérdés a levegőben… Leszünk-e holnap még?

Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.

Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett…
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban… szép hajnalkoszorúként viselhette.

Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?

Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad…

A múlt itt is csendes,
De lövések, oly’ zajosak!
Micsoda vészhelyzet!

Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!

Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!

Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés…
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.

Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.

A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő…

Vecsés, 2016. január 4. – Kustra Ferenc József- emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!

...