Bánatos a bíbor fényes létem…

Bíboros fény csillanás van szemközti ház ablakában
És visszaverődik az én ablakomba, akt ruhában…
Bíboros fény csillanás van szemközti ház ablakában.

A házablakok között vándorol a már nem arany sugárkéve,
Csendes léptek hallatszanak, mintha a folyóson a séta vége…
A házablakok között vándorol a már nem arany sugárkéve.

Ajkamon szó nem fakad, fáradt vagyok, nem is ámulok,
Megint az este jön velem szemben, nap végén ámulok…
Ajkamon szó nem fakad, fáradt vagyok, nem is ámulok.

Hmm… jó lesz, ha befejezem a bíborosuló mai napi létemet,
Elegem van, már a bíbor fény sem nem vigasz… őt nem lételememet…
Hmm… jó lesz, ha befejezem a bíborosuló mai napi létemet.

Vecsés, 2025. április 19. -Kustra Ferenc József- írtam: egy ’rosszabb’ napomon 3 soros zártükrösben, önéletrajzi írásként…

...

Mindenki sorsában van ballagás…

Búcsú régi társaktól,
Búcsú a tanároktól,
Búcsú az iskolától!

Eljött megint az idő, legyen ez óvoda,
Eljött megint az idő, legyen ez iskola…

Lepergett a homokóra, idő eltelt,
A tanulóknak meg az agya, úgy megtelt,
Lepergett a homokóra, idő eltelt.

Naiv kacagás idejének már igy eljött a vége,
Az udvaron játszani már nem… felsősökként mivégre?
Naiv kacagás idejének már igy eljött a vége.

„Ballag már a vén diák” éneklik a már elmenő nebulók,
Ezt éneklik a tanárok, régebben még sokan pedellusok!
„Ballag már a vén diák” éneklik a már elmenő nebulók.

Hiába no, a ballagók azt hiszik, hogy szabadok lesznek,
De bizony nem, mert mennek a gimibe, még tanulók lesznek…
Lesznek új könyvek, új tanárok, tanulás rabjai lesznek!

Itt és most már folyik a ballagás
Ami egy életrésztől búcsúzás…
„Ballag már a vén diák” éneklik a már elmenő nebulók,
Ezt éneklik könnyes szemmel társak, a rokonok és barátok.

Lesz -talán- majd öt évente osztálytalálkozó,
Lesz tán’ nyugdíjasként éves osztálytalálkozó…
Lesz még a barátság... együtt osztálytalálkozó!

Vecsés, 2022. március 16. – Kustra Ferenc József - íródott alloiostrofikus versformában.

...

Hah! megint húsvét van…

Végre, újra itt a húsvét reggel,
Ma egész nap, boldog minden ember.
Van nálam egy szép parfümös üveg,
Ha locsolok, ettől gyúlnak tüzek!
Szívemet és zsebemet kitárom,
Zene nincs, nekem nincsen gitárom!
Látom, szép a hajkoronád,
Locsolok rá szagkoronát!

Szabad-e locsolni?

Vecsés, 2017. április 2. - Kustra Ferenc József

...

Visszatérsz? Várom Petronella,
Tiéd testem-lelkem valója…
Visszatérted vágyom,
Megőriztél? Mákom…
Jőj megint szerelem-hajóba.

Visszatérnél? Együtt volna jó!
Kettőnknek von’ lélekfalazó.
Megint úgy vágynálak,
Megsimogatnálak…
Ez már ne legyen megtagadó.

Visszatérnél? Vágy…Petronella.
Lennénk egy pár… élet valója.
Igaz pár lehetnénk,
Jövőbe mehetnénk…
Légy Te, szerelem messiása…

Vecsés, 2021. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

A halottaink… ismeretlen ismerős?

Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!

De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.

Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.

De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.

Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő…
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint… korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik…
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.

Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti.… a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha az idő lejárt… ő csak jön…kaszál.

Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát…
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...

Ők odaát, vajh’ boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?

Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút…

Vecsés, 2015. november 7. – Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban…

...

Többünk is a temetőben, rossz, korhadó padon ücsörög,
A halál lehelete szúrós, sebzett lelkekben dübörög,
Tekintetünk a már régen, szintén korhadt fejfákra révedt,
Sok ember a temetőben neszez…emlék fejfába vésett…

Virággal, gyertyával jól beborított sírhantok,
Körötte emlékező, beszélgető rokonok.
Közben meg látom, mint télen a nagy hópihe,
Megállás nélkül… úgy hull a fák sok levele

Hűen szeretett halottaink emléknapján
A temetőnek régen korhadt, szálkás padján
Ücsörgés közben a vad szél kacagva feltámad, hajamba túr.
Őt nem érdekli a bánatom, úgy viselkedik, mint egy kegyúr.

Avardombokat kell kerülgetni, a másik sírhoz megyünk,
Közben temető megtelik, gyertyák gyúlnak, mi is így teszünk.
Sok-sok mécsest és gyertyát gyújtunk szeretteinkért… érettük,
Világosságot ezzel neki és magunknak meg teremtünk.

Ősz van már, a levelek meg repkednek, mint pillangók
Mohás sírkövek alatt laknak… az örök álmodók.
Kezdi bántani a szemem a sötétedés, a szürkület,
Felismerem, hogy megint itt vagyok… ez keserves döbbenet.

A halál kín-korbácsa egy élőt sem kímél.
Ami őszerinte nekünk jár, annyit kimér!
A hideg márvány előttem valóság, arcomat könny hegyek borítják.
Maradt az elhallgatott szó, a sós könnyek… szélben elalszanak gyertyák.

A temető simogatóan mókás sok és aprócska, kis füstjeit,
Fenyővel vegyes illatát orromba szívom… bánatosan mámorít.
Csillagként világít a milliónyi gyertya és mécses lángja,
Esti sötétben az eget, a mindenséget… úgy beragyogja.

Jöjj éjszaka, temetőt takard be félelmetes köpenyeddel
És a jótékony sötét minden embert és síremléket elnyel…

Már hazaértem, de még a temető-dallamot hallom az éjen át,
A nyitott ablakon viszi fel az egekbe lelkem-szívem sóhaját.

Vecsés, 2013. október 1. -Kustra Ferenc József

...