Mónika, azt kérted ne írjak többé szépet Néked, mert felejteni kívánod mindazt, mi történt Véled. Felejtem hát a szót, Szeretlek Téged, mert felidéz benned mindent, mi szép s jó volt Néked.

Mi Öröm, Boldogság, és Szerelem volt Néked, attól lett Életed bánatos, keser?, s magányos, végleg. Magányod feloldani készülök éppen, ha elfogadod, ismét Boldog lehetsz, Vélem.

Boldog, mert nem bírok magammal, ha meglátlak, nem bírom ki hiányod, mikor nem látlak. Hiányzol minden percben, s órában, miközben felemészt a tudat, nem lehetsz Enyém, csupán néhány órában.

Mikor magamhoz ölellek, egészen, érzem, ilyenkor lehetünk egymásé teljesen. Ilyenkor csak Mi ketten vagyunk, hisz szükséged van rám, mert kívánjuk egymást minden nap, s éjszakán.

Szeretném megadni mindazt, mi hiányzik Néked, hiányzik gyengéd, jóles? érintésem, ahogy igéz? pillantásod Nékem. Hiányzik a szó, mit Neked írok éppen, s hiányzol Te magad, ki vagy Nékem.

Izgalmas tested, percenként kívánom, ahogy izzik a leveg?, oly jó az, mint egy álom. Bolondulok, s Meg?rülök Érted, mert az vagy Te Nékem, mint a Gyermek, e Létnek.

Gondolat, mi megadja Nékem, s tovább érezzem forró érintésed. Felizgult testedr?l, ruháid, lassan letéptem, s ahogy megláttam gyönyör? melleid, a bájtól szinte teljesen betéptem.

Álltunk ott kettesben, ruhátlan, meztelen, lassan ölembe emeltelek, kívánva, esztelen. Szenvedéllyel, lassan rácsúsztál nedvesen, s közben haraptad nyakam, a mámortól kéjesen.

Szenvedély az, ahogy csókoltam füled s nyakad, miközben felfedeztem ruhától eddig rejtett titkodat. Hátadra fektettelek, hogy mit érzel, tovább fokozzam, s nyelvemmel, Mi Kincs Nékem, a gyönyörbe juttassam.

Fokozott izgalom, mi átjárta testünk, ahogy remegtél, attól még jobb lett a Szexünk. Elmentél többször is, mire nedves ajkad végleg megpihent, miközben lüktet? lelkem, melleid közt pihent.

Folyton kívánom, s vágyom izgalmas tested, kérlek, add meg, hogy beteljesüljön egyszer, végleg.

...

Mónika, Vágyakozó szívem, végre megkapta mire vágyhatott, ölel? karjaidban Szerelmesen hálhatott. Mámoros volt, fantasztikus érzés, ahogy csókjaid teljében elfogott az érzés.

Mint, ha Álom lett volna, oly csodálatos volt, fényl? pillantásod, biztosan igaz volt. Öleltük egymást, mint Földet a változás évszaka, remegett testünk, ahogy telt az éjszaka.

Ahogy gyengéd érintésem, megrázta érzékeny tested, már tudtam, kívánsz Engem, s a buja Sexem. Ahogy gyengéden áthatolt rajtunk a vágy illata, amúgy is szapora szívünk, felgyorsult egy pillanatra.

Nem irányított már ész, és gondolat, szenvedély volt az, mit?l felejted minden gondodat. Ajkam kéjes mámorában fürdettem tested, s öleltem, felizgult megfeszült melled.

Szenvedélyt?l izzó testünk, lassan, teljesen egyé lett, s kéjes sikolyoktól hangos éjszakán végre teljes lett. Ellazult testünk, lassan, megpihenni készült, de Szerelmes csókodra, sor, ekkor, vaj miért nem került.

Mit eddig csupán álmaimban hittem, lassan elt?nt, s a józan észnek hittem. Úgy vágytam csókodra, de Te nem voltál ott, mit éreztem, az csupán Álomnak volt játéka ott.

Megtréfált Álmom ismét Engem, csalódva, sírtam, csalódva keltem. Rá kellett jönnöm, Álomból nem lett valóság, megizzadt testem csupán, mi most, az igaz valóság.

Íj szép Álmokkal élni, tán ez marad Nékem örökre,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Feküdtünk az ágyban, szenvedéllyel szeretkeztünk.
Együtt, a félhomályban, ahogy még senki el?ttünk.

Megcsókoltam a nyakát, melynek íze akár a méz.
Megcsókoltam az állát, ? mélyen a szemembe néz.

Metsz? kék tekintetével, úgy tekint felém.
Hihetetlen szenvedéllyel, végre az enyém.

Gyönyör? teste, egybeolvad az enyémmel.
Örökkön-örökké, kéjes szenvedéllyel.

Gömbölyded keblein, pihennek sz?ke fürtjei.
Negédes ajkain, Bacchus sz?l?erdei.

Vérvörös húsos ajkai, forrón izzanak a számon.
Vele szeretkezni, maga a megvalósult álom.

Hosszú feszes combjaival, köbeöleli a csíp?m.
Gyengéd kecses kezeivel, megölel félt?n.

Mélyen a szemebe néz, egyszer csak megremeg.
Hirtelen felnyög, s érzem ELMEGY.

Enyém lett hát végre, teljesült a sorsom.
Minden áldozat megérte, ?t szeretni isteni irgalom.

Megpihen rajtam, hosszú haja az arcomba ér.
Kábult voltam, hirtelen minden véget ér.

Nem akarok menni, mert ?vele csodálatos,
De érdemes volt várni, mindez oly varázslatos.

Itt kell hagynom számomra mindennek vége.
Jön az alkony, szememen a Révész bére.

...

Létkarmai hamar, ha mar, a karma kér,
húsvérb?l valóm értedé-e, aki érted él.
Testéb?l kilépet lélekként, szállok feléd,
így hamarabb ölel át, az örök szenvedély.

Ajkadra tapadva, utolértem önmagam,
dobbanó szív szavalja, minden szavam.
Boldog áldás szikrázótekintet, fényeden,
Permetegben szemt?l szemben, szerelem.

Alaptalan világpillérje remeg, hasztalan,
eggyé teremtve, nemlétez? a bizonytalan.
Bársonyként békésen vállamon megpihen,
hajfürtjeid selymét simítva biztonság, igen.

Egymagammal halni vágytak takart tagjaim,
lándzsába d?lnék kincsemért, megért a kín.
Magamba szívom b?röd illatát, a könny ered,
tisztán érezve tudva mit jelent, viszontszeret.

Szök?kútcsobbanásnál beteljesít hullt csillag,
kívánságtitkainak fényei, bennünk ragyognak.
Rózsaszínfelh?t-lenlebegésben szeszélytelen,
végtelened? id?tanúink s a sors velünk, jelen.

...

Csendes, h?vös hajnal.
A nap is még megpihen,
mégis friss fény nyargal
egy sebb?l gyógyult szíven.

Egy van csak mi bántja,
lelkem tanácstalan,
hisz szerelemnek búzaszála
gyakran kalásztalan.

Vessek hát-e mégis búzát,
ha az árpa magot hoz?
Imádjam-e Fortunát,
bár így h?tlen magamhoz?

Égessek el magvakat,
mit elmém megterem?
Hintsek inkább álmokat
nemes szívemen?

Már hiába rágódsz
bolond ember hidd el,
szíved rejtekében
már zsenge hajtás zöldell.

S hogy érik-e majd nyárra?
Tudja Aphrodité...
Tán balga lelked vágya,
de földed, szíved már az övé.

...

Csitt, ne sírj !

Csitt, ne sírj!
Én most elmegyek,
Nem történik semmi,
Csak megpihenek.

Csitt, ne sírj!
Ne rontsd el az álmom,
Hozzád még visszatérek,
Ha boldogságra vágyom.

Csitt, ne sírj!
A könnyeket is áldom,
Ha elfogsz feledni
Azt is megbocsátom.

Csitt, ne sírj!
A sírás már nem segít,
Elbocsátlak gyöngéden, szépen,
Elmúlt szerelmünk nevében.

...