Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.

Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!

Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…

Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…

Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.

Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.

Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.

Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.

A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.

A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!

Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.

Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József

...

A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.

Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.

A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.

A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.

Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.

Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.

A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.

Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.

...

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Láttam, mosolya nem volt csalárd.
Örömmel beszéltünk,
Idő, elment nékünk.
Időnk tűnt gyorsan, mint egy gepárd.

Faggattam Kegyedet, egy folytán’,
Szívben melegség volt egy folytán’.
Mondtam én magamról,
Kegyed szólt magáról.
Időnk ment rohanvást, egy folytán’.

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Szeme csillogott, nem volt csalárd.
Módfelett csak néztük
Egymást… érdemeltük.
Csak szerelem... nem volt csatabárd.

Azt nem tudod megtiltanod nekem, hogy álmodjak… és át sem írhatod.
Szívemben élsz továbbra, az álmomban vagy, bár lehet, te az egészen túlvagy.

Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban és leoninusban.

...

Éltes életlátás

Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.

Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…

Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.

Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.

Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.

Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!

Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.

Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.

Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.

A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…

Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.

Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.

Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...

Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.

Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...

Állítólag rénszarvasok húzzák a szánját,
De, akkor miért cipeli hátán a zsákját?
Eljön majd hozzánk, holnap virradó reggelre,
A gyermekek-felnőttek nagy-nagy örömére.

Kis csizmák és cipellők, az ablakban,
Nyugodtan várakoznak szépen, sorban.
Télapó végül, valamikor megérkezik,
A tiszta kis csizma és cipő mind megtelik.

Gyere, mert nagyon várunk,
Maradj kicsit még nálunk.
Tudjuk szánod kint vár már,
Máshol is sok gyerek vár.

Odakint, hideg szél fúj, és szállingózik a hó,
Mi meg itt bent ülünk és jó meleg a kandalló.
Piros a ruhád, mint egy szerető szív,
Gyere, mert a sok gyermek, már nagyon hív.

Szép a történet, reggelre minden teljesül,
Sok kis cipőben a sok-sok ajándék beül.

Télapó, idén, most elbúcsúzunk
De, majd, gyere jövőre is, várunk…
Szakállas Télapó a barátunk!

Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József

...

Forrón sütő nap és a poshadt tócsák…
Ezek manapság természeti csodák.
Száradó muskátli az ablakba,
Konyult mezei virág… határba.
Én jó meleg homokban csak úgy hasalok,
Hátamon görögnek homokszem gyalogok…
Hová görögtök szögletes homokszemek?
Ha megszáradtok, úgyis csak leperegtek….
Vecsés, 2013. július 17. – Kustra Ferenc József

...