Már se hintó, már se szánka
Néked kér?t nem hoz, lám,
T?ke, t?ke, szép leányka
- - - - - - - - -
- és a férjhez nem men?ket.
T?két, húzzad a t?két,
F?köt?t már nem tevél,
Nékem társam nem levél.

Nem fogsz húzni többször - t?két,
Már lelsz a jöv? id?n
Vagy egy barnát, vagy egy sz?két,
Vajha én lennék az, én.
Vajha el tudnálak venni,
Kész volnék melletted lenni
Sz?ke, barna ordas is,
Csak szeretnél, gyöngy Julis.

Óh, de a kegyetlen Fátum
Már kincsemt?l elszakaszt.
És ha még egyszer meglátom,
Más karjában látom azt.
De sok kínnal edzesítnek,
Kik ilyen híven szeretnek,
Máris hullnak könnyeim,
T?ke, t?ke, szép Lilim!

...

Lilim! csoport öröm között
T?ltöm most éltemet.
Szívembe bú nem k?ltözött,
Nem rág az engemet.
Sem könnyeket nem hullatok,
Sem nem sohajtok, jajgatok.

A szent barátság csillaga
Egemre felder?lt,
A tiszta boldogság maga
Felkent fejemre ?lt:
De kedvem egybe sem lelem,
Mert nincs az én Lillám velem.

Ha nincs az én Lilim velem:
Mi nékem a világ!
Sokszor magamban képzelem,
Hogy a halál kivág.
Az élet édessége mi?
Mit érsz, öröm? ha nincs Lili.

A szem, fül és egyéb tagok
Múlathatnak talám:
Igen, de szív nélk?l magok
Gyarlón ör?lnek ám.
Tudod pedig, szép rózsaszál!
Szívem csupán tenálad áll.

Te bírod, óh tudod magad,
Szép Lilla! szívemet:
Azért te is helyette add
Cserébe szívedet.
Enyím maradjon semmi sem,
Csak a tiédet add nekem.

De mit könyörgök íly nagyon
Galambi szívedért?
Úgy-é, hogy az nálam vagyon
Cserébe szívemért?
Nohát, ha megvan, ami kén':
Többé nem is terhellek én. -

Ha már enyím az, akié
Vagyok, szólj, Cipria!
Olyan szerencsés több van-é?
Van-é? s ha van, ki a'?
Nincs, Cipri, nincs... De kémlel itt
Nehány irígy - csitt, Cipri, csitt!

Ne szólj te err?l senkinek,
Mi nem szólunk, mi se;
Hogy a világ irígyinek
Vakúljon a szeme.
Mi majd, ha boldog célt lelünk,
Tenéked oltárt szentelünk.

Én téji versbe foglalom
Érzékeny éneked,
S mellettem e szép angyalom
Hárfázni fog neked:
Így kötnek öszve új csomók,
S mi lesz Lilim jutalma? - Csók!

...

Vitéz

Mégyek már. Engedd meg, kedves kincsem,
Hogy megváló csókom szádra hintsem.
Jaj be fájlalom,
Kedves angyalom!
Hogy mid?n boldoggá kezdtem lenni,
El kell menni.

Lilla

Akkor indúlsz hát el, csalfa lélek!
Amid?n már én csak néked élek?
Bírod szívemet
S itt hagysz engemet:
Ah, nem érdemel meg egy íly hívet
A te szíved.

Vitéz

Szívemet ne vádold, jól esmérted,
Most is hév tüzekkel ég ez érted. -
A sors kísztet el
Vas törvényivel:
Ámde semmi t?led el nem választ,
Adj jobb választ.

Lilla

Minden válasz erre megy ki nálom,
Hogy, ha elmégy, nyugtom nem találom.
Hát, ha hívem vagy,
Mellettem maradj,
K?lcsönös részt vévén víg napomban
S bánatomban.

Vitéz

Err' az útra is csak érted mégyek,
Hogy mind a kett?nknek hasznot tégyek;
Mert egy nyomban jár
A mi sorsunk már.
Hát szemed ne légyen olyan nedves
Érte, kedves!

Lilla

Megnyugszom; mert tiszta szíved látom,
Hordjon a szerencse, h? barátom!
És e csók maga
Légyen záloga,
Hogy szerelmem néked felfogadtam,
Általadtam.

Vitéz

Kérlek, míg öledbe visszatérek...

Lilla

Értem - Én is t?led mást nem kérek.

Vitéz

Angyalom, szeress!

Lilla

Kincsem, meg ne vess!

Együtt

Mert lelkem csupán tet?led éled.
Isten véled!

...

Rég nem valék tevéled szemben

Rég is nem láttál engemet:

S ládd, mégis távollételemben,

Lilim! gyötörtél engemet.

Bár félre volt lakásom - félre,

Északra lakván én, te délre:

Mégis tüzed velem lakott,

Mindég perzselte északot. -



Most a t?z mellett vagyok:

S nincs oly szenvedésem;

Mert égésim oly nagyok,

Hogy meghalt érzésem.

...

Kedves valál, hogy láttalak el?ször,
Hideg szemekkel büszkén nézve rám.
Ez a ridegség a valódi széphez
Legjobban illik tán, úgy gondolám.

Látálak újra, hódításra mentél.
Ragyogni hagytad itt-ott bájaid,
Mint rózsabimbó félig eltakarva
A sejtelemnek is tért hogyha nyit.

S h?tlen levék els? rideg magadhoz,
Újabb magad tett h?tlenné legott,
Hivém, hogy ez összhangzatos egésznél
Dics?bbet Isten még nem alkotott.

És meglehet, - de alkotott szerelmed,
Szeretni kezdél, s új báj önte el,
Most érte már el, óh látom, tökélyét
A báj, melyet lehelhet n?kebel.

Leraktad ékességeid magadról,
S bámulva látom n?ni bájidat,
Letörp?l a mesterség cifrasága
Melletted, óh - legszebb te vagy magad.

S ha bírlak is, leányka, mindenest?l,
Minden kecsed még mindíg új nekem,
Egyenkint kell mindannyiszor kivívnom
És minden engedmény új kegyelem.

Minden mosolyban, szóban, pillanatban
Kegyed egész világa benne van,
S mégis, ha csókolsz, átkarolsz ezerszer,
Ezerszer gy?ztesnek hiszem magam.

...

Nem vagyok már, aki hajdanában,
Szirt-éleknek zúgó csermelye,
Benne forrongó, de vad er? van,
Mely megdöbbent, útját futva le.

Rónaságnak lettem most patakja,
Mely szelíden, lassan folydogál,
Csillagocskát tükröz síma árja,
És mellettem part virága áll.

Lelkem többé már nem árva felh?,
Melyet a szél mennydörögve ?z,
Míg keblében óriási harc f?,
Vad sötétség s szentelt égi t?z.

Lelkem ?sznek l?n most tiszta napja,
Mely gyümölcsét híven érleli,
S bár a nyár körül már nem ragyogja,
Fergetegjeit sem ismeri. -

T?zvész volt szerelmem - most egész más -
Mely dühöngve nyargal házakon,
És el?tte fény, utána romlás,
Visszarettent s mégis vonva von.

Lám, mivé lett - kisded jóltev? t?z,
Mely a szentelt házoltáron ég,
Biztosan melenget s együvé f?z
Kis körében csendes házi bék.

Költ?ibb volt és nagyobbszer? a
Bömböl? ár, t?zvész és vihar,
Mint a síma víz, ?sz h?s sugára
És a láng, mely házoltáron áll;

Ah, de mindezek költ?-varázsa
Mégis, mégis az emlékezet,
Róluk ?szi nap kis t?z körül ha
A megbékélt boldogság cseveg.

...