Hétköznapi pszichológia

Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.

Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.

Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.

Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.

Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.

Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?

Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.

Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.

Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.

Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.

Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.

Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.

Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.

Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József

...

Emlékezés mesélésben…

1 blokk
(Bokorrímes)
Ah, Ah’ Ó az élet… a lelki lehetőségei kitárt országútja
Ezen megyünk el bármerre-valamerre, utána meg caplatunk haza.
Persze van az erdőkben is, meg a szülősökben is sok út,
Meg még van sokfajta is, de bajban van-e nagy lelki kiút?

Persze az okosok állitják, hogy minden út csak úgy Rómába vezet
Ezt is tanultuk réges-rég, meg hallottuk piacon, biztosan vezet.
De miért nem Damaszkusz a végcél, Debrecen, legalább egy földút végén?
Vagy miért nem egy ókori római út. Dunántúllal a messzi végén?

Hallottam én már, hogy bármely út is elvezet... nem a messzi végére,
Meg azt is, hogy minden lelki úr is elvezet a lélekbaj végére…
Van bizony otthon nekünk a házunkon vakablak, meg az utcánk egy zsákutca,
És ha ide bekeveredünk, lesz-e és hogyan emberfiának kiútja?
**

2 blokk
Ó, azok az utak…

Utak futnak csendes városon,
Lépteim zaja koppan az úton.
Száz irány közt magamban keresem,
Holott cél már régen ott él bennem.

Néha a falba ütközők vakon,
Visszafordít a félelem nagyon.
Zsákutca csak tükröt tart magamban,
És döntés születik benn titokban.
**
Egyenes az út,
nem kérdez, csak haladunk.
Cél néz vissza ránk.
*
Görbe út vezet,
tanít lassan kerülni.
Bölcs lesz, aki vár.
*
Sok út, egy irány,
Róma mindig beljebb van.
Nem a térképen.
*
Földút pora száll,
léptek emléke marad.
Eső írja át.
*
Köves úton jársz,
a türelem megcsorbul.
Láb erősödik.
*
Kanyargós útnak,
nem látni még a végét.
Csak azt: megy tovább.
*
Zsákutca csendje,
fal áll ott a legvégén.
Ajtót reméltünk.
*
Kiút néha nincs,
csak másként nyíló ajtó.
Bennünk nyikordul.
*
Kereszteződés,
nem az út dönt, a szív lép.
Egy irány felé.

Vecsés, 2019. szeptember 1. – Siófok, 2026.-február 26.-Kustra Ferenc József – Gránicz Éva- írtuk: 2 szerzősnek.

...

(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…

Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.

Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.

(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…

(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’

Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!

Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…

Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!

...

Fénypászmák szűrődnek át a lombok között zajtalan,
Sétálunk, s nézzük fények törnek át, ezer irányban...
Fénypászmák szűrődnek át a lombok között zajtalan.

Tihanyi erdő mélyén andalogva járunk, fény és árny egymást váltja,
Hátunkon nagy zsák, benne elemózsia, tűznek gyújtós és kisbalta?
Tihanyi erdő mélyén andalogva járunk, fény és árny egymást váltja.

Délben, amikor a harang szól, tűzünk már vidáman lobban,
Körben kövek, sehol száraz alj, láng csókol fát, szikra pattan.
Délben, amikor a harang szól, tűzünk már vidáman lobban.

A Balaton szemébe nézünk, zöld fodrokban, felénk ring a nyugalom,
Ahogy parton csendes szélbe merül a nap, lelkünkben nő az izgalom.
A Balaton szemébe nézünk, zöld fodrokban, felénk ring a nyugalom.

A fény sugarai forognak, mint este, a nap fáradt utolsó sóhaja,
A lombok résein átdereng, mint teaszűrőn meleg folyadék sugara?
A fény sugarai forognak, mint este a nap fáradt utolsó sóhaja.

Eloltottuk a tüzet, mindjárt indulunk, hátizsákunk vállunkra kattan,
Ballagunk haza - mesébe illő volt a nap, s a szalonna is páratlan?
Eloltottuk a tüzet, mindjárt indulunk, hátizsákunk vállunkra kattan.

Siófok, 2025. május 17. ? Gránicz Éva - Írtam: három soros zárttükrös versformában.

...

Csendes tó tükrén lágyan ringatózik egy csónak,
Melyben szerelmesek ülnek, karjaik összefonódnak,
Ajkuk összeér, csókolóznak.

Ez a boldogság nyugalma,
Hol nincs semminek hatalma.
Sem pénznek, sem földi kincsnek,
Csak egyedül a szerető szívnek.

Siófok, 2025. május 25. - Gránicz Éva -

...

Csak egyszer még, az idő végén,
Szeretni úgy? igaz szív mélyén.
Nem játékból, nem szokás szerint,
Hanem úgy, hogy a lelkem is megpihen itt.

Voltak már szavak, ígéretek,
És mind mögött üres tekintetek.
Mosoly, mi csak dísz volt az arcon,
És én újra hittem, - bíztam vakon.

Adtam magam, egész, tiszta szívvel,
De senki sem látott igaz tekintettel.
Volt, ki szeretett szépen szavakban,
De nem maradt ott, fájó bajomban.

Már nem álmodom nagy csodákról,
Sem forró nyarakról, sem virágos tavaszról.
Csak egy öleléről, hol nem kell kételkednem,
Egy szempárról, mi tükrözi a lelkem.

Ez a vágyam, nem nagy, nem is új,
Egy társ, ki a szívében hozzám simul.
Ha jönne még, ki tisztán szeretne,
Megmutatná, mit jelent az: egyszer, de örökre.

Siófok, 2025. május 15. - Gránicz Éva -

...