Önvallomásban a tanács…

Művésznek lenni, annyi, mint kalandornak lenni,
Hangok, szavak, érintések között kalandozni…
Csak lendülni előre az élet ritmusában,
Az élet írta, mindennapi szimfóniában.
Ténykedni a művészet fényében fürdő síkságokon,
Átkelni a művészeti kéknek tűnő hegyormokon…
*
Alkotni a népemnek,
Filozofálni létnek.
Cél az összes halmazok!
Vannak hanyatló napok…
Felkelő, új holnapok…
*
Érzékeken és értelmeken keresztül élni,
Mindig újat, tetszőt, lényegeset teremteni.
*
A művészet az írói szenvedély ámokfutása,
Sose menjen a műnek meg műélvezet rovására!

Vecsés, 2023. október 1. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

(leoninus csokor)
Húsvét! Mint katona a fegyverrel, itt flangálok kölnivízzel…
Keresem melyik házba kopogjak be, ott kit locsoljak kölnivel le?
Van nálam kétféle kölni is, hátha kell korosztályos locsolkodás is.

Egy ház nagyon szimpatikusnak tűnt, de egy veszett kutya előtűnt!
Vigasztaltam, ne dühöngjön, meglocsolásra készülődjön…
Közben megláttam, hogy kan, locsolástól elálltam haladóan…

De, kinyílt az ajtó, kicammogott egy idősebb hölgy bottal… fixírozott kritikával.
Ha már megálltam, kérdeztem is, hogy lehetne itt locsolkodnom is?
Mondta, ide rajtam kívül senki nem jön. Kapu nyitva, kért menjek be… szinte esdeklőn.
Mondta még: a kutya futóláncon, menjek bátran, bár nem a legjobb barátom!
Hozzátette, reméli kedvelem a vendéglátást, sonkát, tojást, kolbászt, pálinkázást!
Merthogy így tanulta, ő mindig készül és öröm neki, hogy egy férfit láthat vendégül…

Egyből kaptam egy kupicát, kávét, mi lefőtt, s mondta, ha kérek a végére van befőtt.
Persze közben minőségi illattal meglocsoltam, no, meg áldott húsvétot kívántam!
Mondta míg sonkáztam, neki nincs senkije. Reméli igy jövőre is lesz valakije…
Elmenőben a kutyussal jól elbeszélgettem, de azért a közelébe se mentem…

Vecsés, 2023. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: egy fenomenális húsvéti locsolkodásról, leoninusban.

...

Nehogy már beijedjetek, kedves asszonyok-lányok,
Húsvét hétfő van, de nem pazarolok vizet rátok…

Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással,
Enném hozzá az ecetes tormát, friss kenyérrel, két pofával…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással.

Közben elővenném… megmutatnám… a méretes üveg pacsulimat.
Ja! És a végére kapom a reggeli utáni habos kávémat?
Legyünk túl ezeken, le akarom aratni hiányzó babérokat!

Álljatok csak nagyság szerint sorba,
Hogy pacsuli gőz se menjen kárba…
Álljatok csak nagyság szerint sorba.

Micsoda élmény lesz titeket húsvétilag meglocsolni,
Már csak röviden kortyolok kávémból, biz’ neki kell fogni!
Ja! Jut eszembe a kardinális kérdés; szabad locsolni?

2009. március 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Kérdezzem, hogy hol nyílnak szép virágok?
Tudom, hogy vannak temetetlen sírok…
Menjek el és vegyek, ha nincs… termeljek én szép virágot?
Tudom, önön tébolyom kerüli körül a világot…

Kérdezzem, menjek-e én vadászni dzsinnekre?
Tudom, akkor vérfarkas rálép a lelkemre…
Menjek én el, de ne vadásszam a dzsinneket?
Tudom, önön tébolyom zárja le végeket…

Vecsés. 2012. augusztus 12. - Kustra Ferenc József- íródott: Önéletrajzi írásként

...

Ez itt a hideg fehérség sivataga…

Aki ideérkezik, hamar megtudja, a tél nem hidegtelen,
A mínusz negyvenkettő fok elképesztően lélek-könyörtelen…
Vannak, kinek ezt végleg túlélni, nem-egyszerűen lehetetlen.
**
Vicsorog a szél,
Szikrázva fütyörészik.
Jeges lehelet!
*
A szél haragja,
Ha lassan is de múlik.
Hideg, nem mozdul…
*
Pihenő szélben,
Dermesztő-nagy a hideg.
Szikrázó napfény.
*
Kint vad hidegben
Dalol a szél, térdig ér.
Csönd sem válaszol…
*
Vad ciklon futkos,
Úgyis zord tájat ural.
A Don-parton hó!
*
Szürkén közönyös
Az éjjeli hófúvás.
Reggelre befed…
*
Hófúvásba a
Magány is belefáradt.
Itt nincsen kiút.
*
Innen, nincsen hová menekülni, háború hidege körülvesz,
Ebben a rettenetes hidegben fáj, ha, ember lélegzetet vesz.
Ide a Don-kanyarba, nagyon is befészkelte magát a tél,
Az anyag határán a lélek is besűrűsödött… már nem fél?

Rettenetes az idő, meg a járása ott a lövészárokban bévül,
Az ember könnyen a fagyhalálba találja magát, ha kicsit elrévül.
*
Imbolygó jövő,
Ködben cselszövő, hazug.
Remény, szűkmarkú!
*
Szavak elhaltak,
Láthatók vérző sebek.
Sírás oskola…
*
Rettenetesen dermesztő, libabőrt öltő a januári reggel,
Keménykedő a tél benne a levegő, mínusz legalább negyvennel…
Van kilyukadt sisak, fekete lábak, orr-fül mik nem bírtak hideggel.
*
Ilyen hidegben
Elaludni… a halál.
Pár percnyi a lét!
*
Hideg úgy tarol, mintha évezredek taposnának minket,
Ó lélek, ne menj, ne hagyd a testet, ne hagyj itt veszni mindent…
Mentsd meg Uram a magyar hont, gyermekeidet… összest, mindet.
*
Szélvihar kereng,
Vastag hóréteg felett!
Kezdő hóesés.
*
A háború szabályait is megszegik az irányítók, hihetetlenül!
Te meg benne vagy ott ahol lelőhetnek, várakozol és tehetetlenül!
Menekvés nincsen, a sorsod nem tudni mit hoz... biz' végzetet menthetetlenül!
*
Tél ölelése,
Nagyon is rideg-hideg.
Köd itt nem enyhít.
*
Itt, most januárban, vért is dermesztő a reggel,
Köpenyem alá furakodik jég-lehelettel.
A fájdalmas nyögés, a megfáradt imája,
Főleg, ha nincs több… az élete kosarába.
*
Szél fúj… hó esik,
Lét már avarban lapul.
Fagyok zordonak.
*
Akármerre nézek, látom, a halál szánkázik a hóra fagyott jégrétegen,
És ez a hómező nemcsak vastag, hanem amerre-bármerre nézek, végtelen.

Egy magyar baka, hős harcos, minden módon helytáll,
Egyébként is parancsot teljesít, így nem hátrál!

Tűrted a nagy jéghideg-fájdalmakat,
Egy harcos… semmiségért nem hátrálhat!
Volt parancs is mihez tartottad magad.

Fázósan didereg a hó mellvéd is,
Lemehet ez, mínusz ötven fokig is.
Nyári egyenruhánk nem bírja a havat,
Mit villanón kemény fagy vasfoga marat!
*
Dermesztő reggel,
Kezembe lehelettel…
Avar, mint beton!

Vecsés, 2017. február 3. – Kustra Ferenc József – történelmi visszaemlékezés a Don-kanyarban veszett katonáinkra. Íródott: alloiostrofikus versformában. (Vegyes versszakokban...)

...