A poéta csendje termékeny is lehet…

A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.

Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.

Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.

Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.

Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!

Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.

Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

...

Van ám nekem is egy vágányom,
Ezen megy az életvonatom.
Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…

Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…

Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.

Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
Ez az én értékem, nekem másom sincs.
Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…

Rohamban vagyok,
Keskeny vágányom, utam!
Életem, csapdám…
*
Uralkodik az
Elmém, vágány meg marad…
Lét, merre halad?
*
Egy hang hűvösen
Csak belesúg fülembe.
Még váltó sincsen…

Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.

Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
*
A hegyoldalban,
Hallom, vadkutya vonít.
Békés éjszaka!
*
Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.

A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.

Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.

...

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni,
A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni…
Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot,
És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót.

Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik,
Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik.
Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog,
A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog.

Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből,
Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről,
Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről.

Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Filozófia a hazaszeretetről… a magyarságról!

Merre és hová visznek az utak,
Mert látom, a végtelenbe futnak,
De nincs kitéve iránytábla,
Nincs, de tán’ más „hazába”?

Nekem nem kell az új út,
Nekem jó a régi fúrt kút,
Innen jól látom a csillagösvényt,
Hadd nyírjam tovább a kerti sövényt.

Minek is menni, ha nem akarok?
Mi legyen… a fejemen vakarok,
De már eldöntöttem, nem megyek!
Nálam, helyükön maradnak a hegyek!

Maradok! Engem ne küldjön senki sehova
Mert én ide születtem, nekem ez a haza!
Maradok! Jó nekem itt a Kárpát-medencében,
Majd halni is itt akarok a haza sírkertjében…

Vecsés, 2012. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös duó)
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem,
Az időm csak halad, de lehet, rosszul fogalmazok, inkább a végzetem…
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem.
*

[leoninusban]
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek,
Nem kéne baktatnom, ha volna szamaram segédnek, az jól lehetne elégnek…
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek.
*

(leoninus duó)
A hátizsák tartalmával beszélgetek, az idő velem van, ahogy lépegetek…
Vanna persze ballépések és bukdácsolás, meg az egyik házban kukorékolás…
Igyekszem én, hogy jó gondolatomból sok legyen fejemben, persze csak úgy elegemben…
Ha rosszak gondolatok, lábam megbicsaklik, de megjön a jó gondolat, játszadozik…

Ha nagyon magam alatt vagyok, akkor lehorgad’ a fejem, nagy az elegem…
Igyekszek ’átmenni’, pozitív lenni, újabb és jó gondolatot keresni…
Hát ebben bizony nem sokszor van sikerem, de az idő-hátizsákot nem én cipelem…
Vár engemet is a hátralevő élet, halálom elött kérdezik: ember, mivé lett?
*

(Senrjon)
Jó gondolatom földob!
Rossz gondolat, csak ne dobáljon.
Életterv segít!

Vecsés, 2023. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...