Nyomorodást küldött rám az Id?
S mit összehordtam testben avagy lázban,
Kiürítem víg ágyasházam:
Széledjetek szét, Drágaságaim.

Nyoszolyátok érintetlen marad,
Őrizze nyomát finom testeteknek,
Hó-ágyatokon Szerelemnek
S Dölyfnek láng-pallosu angyala áll.

Óh, jaj, a ti ki?z? uratok
Most a tiétek, igazán tiétek,
Szépek vagytok, a túlig szépek
S már nem érdemlem a csókotokat.

Merre széleszt a Sors benneteket,
Kiknek odadtam magam darabokban
S más karokban vajon föllobban
Egy?tökben vérem, a cifra vér?

Vajjon kitör-e majd bel?letek,
Kik szépek vagytok, a túlig szépek,
A legszentebb, legúribb vétek:
A vissza-vissza-vágyakozás?

Az Éjbe nézek bús-utánatok
S már látom a mécseket vágyva gyulni
S benneteket új ágyra hullni
S kínjaim közt, íme, megáldalak:

Vigyétek ágyasházam illatát,
Szent muzsikáját bolond lihegésnek
S ágyán majd a külömb legénynek
Sírjatok értem egy pillanatot.

...

Valaki, valaki most emleget,
Mert nagyon könnyez? vagyok
S el?ttem párisi utca-ormok
Hasogatják az eget,
Szelíd kárpitját a nagy égnek.
Vidám legények
Jönnek dalolva
Sötét utcáknak mélyir?l.
Gondolkozom: kir?l, mir?l,
Mikor, mindegy.
Valaki, valaki most emleget...
Merre megyek,
Van-e út az utca-mélyt?l
Föl a hasogatott égnek?
Még sokáig kisér az ének
S én botorkálok tovább,
Keresem, aki emleget,
Keresem lelkemben azt,
Akiért érdemes volna
Így élni búsan és loholva
Sötét utcákról nézve az eget.
Valaki, valaki most emleget,
Valaki szán,
Valaki szánja
Azt, ki Páris sötét utcáira
Dobva nézi, kivánja
Az eget
S akit megríkat az az ének,
Melyet dalolnak
Éjszakában vidáman vesz?
Rongyos, de társas legények.
Valaki, valaki most emleget,
Mert nagyon könnyez? vagyok
S el?ttem párisi utca-ormok
Hasogatják az eget.

...

Parton vagyunk, sziklákra estünk,
Be szép a mi testünk:
Nagy tengerek vándor lakója,
Szilaj két hajója.

Összetörött friss, fehér bordánk,
De ép a vitorlánk
S mi lenne, ha fölkerekedne
Vérünk régi kedve?

Nekünk jogunk van újraélni,
Jogunk van sohse félni,
Nem kérdeni, meddig és merre?
Vissza a tengerre.

Törött hajókkal is csak bátran
Bal éjszakákban,
Hajóink szent szél ösztönözze,
Mert csók törte össze.

...

Lagzink el?tt a Násznagyunk jön
Rigmusos, órjás harcsa-szájjal
S egy fölpántlikázott kaszával.

Szól a Násznagy: »Már régi mátkák,
Ideje ?ket összeadni,
Lekaszálni és megsiratni.«

»Keresem az öröm-szüléket.
Hol, merre vannak, merre látták?
Keresem szívük régi vágyát.«

Csönd van a lakodalmas házban,
A vendégek csak isznak, esznek
És néha nagyokat nevetnek.

S aztán lép a Násznagy kevélyen
Fekete leples tíz szobán át
S hetykén pengeti a kaszáját.

S egy koporsóban kéken-sárgán
Ott fekszünk mi egymással telve,
Végre, örökre egybekelve.

...

Mondod, lány, hogy ablakodra
Kis galambok szállva szállnak,
S míg magadhoz bébocsájtod,
Turbékolva ott kopognak,

Gyöngéd játszi csipkedéssel
Símulnak fehér kebledre,
Míg ismét tova repülnek,
S nem tudod, hogy honnan, merre.

Óh ne is tudd, óh ne is tudd!
Mindenik egy-egy ?rült vágy,
Vérz? szívben kelt ki titkon
S fészkét törve messze elszállt.

Szállt boldogságot keresni,
Megnyugodott ablakodban,
Hagyd csak, hagyd tovább repülni
S ne is tudd, hogy merre, honnan!

...