Csendesen múlik a nyár,
Kopogtat az ősz és már
Reggelente érezni a közeledtét,
Hűlni érzem bőrömön nyár leheletét.

Reggelente már nagyon hűs a levegő,
Már nem jó viselni a nyári lebegő,
Könnyű kis ruhát, e helyett már szokni kell
Beöltözést, s összeszokni a hideggel.

Ahogy jön az ősz, minden meleget kiírt,
De nem azért mert rossz, hoz ő más elixírt.
Biz' azért, mert ez az élet, folyamatos rendje,
Fogadjuk el… ne menjen el ettől ember kedve…

A tájat már belengi az őszi pára,
A kaszálón, már nincs jó széna illata.
Mély szántva lett nyári vetés learatott táblája,
A természet hangjai hallatszanak éjszakába...

Szél postás hozza nekem a sok levelet,
Annyit, oly’ sokat, amivel elképesztett.
Vészterhes felhők… a villámok cikáznak,
Dörögve, dühöngve, őrült táncot járnak.

Még álmélkodva szürcsölőm a nyár, lanyhuló mámorát,
Bár úgy tűnik elmulasztottam nagy nyári kirándulást.
A kifelé vezető út is csodás, bele csúszunk az őszbe,
Megkeressük benne szépet, lesz viruló jégvirág a télbe...

Ha már túl vagy a nyári hőség nehezén,
Akkor most, suhanj… vidáman és könnyedén!
Bár, már hidegen esik az őszi eső,
Ezt várta, növény, fű, virág, erdő, mező.

Már bíz’ hűvös a hajnal, hűvös a szeptemberi szél,
A nyár eltávozik, szomorún, slattyogva mendegél…
Ősz már nekünk saját nótáját húzza… az messze száll.
Fölötte komor, havas, felhőtömeg még szundikál.

A meleg öröme az ősz érkeztével messze elszáll.
Színes ősznek érkeztével minden más… de rend helyreáll.

Bár már kabát kell, meg nagy esernyő,
Lesz még nyár, s bízunk lesz még jobb jövő…

Vecsés, 2013. szeptember 20. - Kustra Ferenc József

...

Élmény (külső indíték +egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték +egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.

A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.

Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.

A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.

Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!

A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.

Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.

A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.

Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.

A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!

A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.

A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…

A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényirásul.

Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.

A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.

A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.

A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!

Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...

Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
[Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.]

...

A furfang biz’ az a fegyver
Mely azé, ki szólni nem mer
Vagy szólnia nem célszerű,
Mert ellenfél nagyérdemű.

Létezik furfang a női,
Ezt férfiaknál beveti
Ki kellőn okos, nőies.
Az eredmény nem kétséges.

Ravasz fő sajátossága
Furfangos gondolkodása,
Melyet, ha kell, jól kihasznál,
Gondolatban messzire száll.

A másik eszén túljárni,
Gondolatai közt játsz’ni
Őt több ésszel manipulálni,
Furfangosnak kell erre vágyni.

A furfang kevesek sajátja,
Mert rögzült a gondolkodása
A sok emberek… többségének.
Kevesek örülnek sok észnek.

A furfangosok előnye,
Hogy messze látnak előre,
Tudják, mit gondol a másik
Mire többség foga fájik.

Vecsés, 1999. január 9. – Kustra Ferenc József

...

Gondolatsor… romantikában?

(LIMERIK csokor)
Kémeim jelentették Gittus!
Új pasid van? Ezt mondta manus…
Én meg csak emlékszek.
Hogyan öleltelek.
Pedig pár évig jó volt Gittus.

Szálkás padra emlékszel Gitti?
Tudtad? Harisnyán szemet szedi?
Emlék: öleltelek.
Múlik! Szerettelek.
Elhagytál indok nélkül Gitti!

Te csak ámítottál, ó Gitka!
Ölelés volt élet záloga…
Nincs ölelés immár,
Rövidül lét így már!
Egyszer csak elhagytál, ó Gitka!
*

(Anaforás, középrímes, bokorrímes.)
Mint magyar hittem… és nagyon hiszek a hazánkban,
Mint férfi hittem… veled, a lélek mámorában.
Mint elhagyott, hittem… hiszek lélek szánalmában.
*

(Anaforás, senrjon csokor)
Szeretet, ha volt is… múlt!
Sárba tapostál, csak… elhagytál.
Indok… csak mese.
*
Szeretet jön-megy, mint busz?
Sárba tapostál és leléptél.
Még rám se néztél.
*
Szeretet az, mit kidobsz?
Sárba tapostál, messze mentél.
Nem is köszöntél.
*

(Septolet)
Kedvesem,
Egyetlenem,
Volt szerelmem!

Hiába minden,
Más kincsem nincsen!
Javíthatatlan létem,
Nem érti értelmem.
*

Voltam szálkás padunkon merengeni,
Kérdezte is: mé’ nem kell szemet szedni?
Elzokogtam neki, nincs már miből, mit: szem- felszedni.
Visszakérdezett: megtette, hogy… szó-nélkül elmenni?
Megsimogattam ezt a kedves padot,
De a kezembe szúrt egy szálkát, nagyot…

(Senrjon)
Életemben űr tátong,
Szálka is beletört húsomba.
Miért nincs Gitkám?
*
Régen hallottam róla,
Tán’ mentetek, messzi nászútra?
Műtötték kezem.
*
Pad sírt… földarabolják!
Helyette, betonpad… ligetbe…
Mindenhol győz rossz!
*
Gitka sajnálom, hogy így
Ért véget szerelmünk, miattad.
Legyetek boldog…
*
Tegnap voltam kispadnál,
Jobb lesz… elmegyek jó messzire.
Vissza se nézek…

Vecsés, 2021. január 1. – Kustra Ferenc József - íródott romantikus LIMERIK csokorban és Alloiostrofikus versformában.

...

Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet,
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…

A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…

Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…

A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lett.

A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.

A gyertyámnak léte… vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!

Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…

Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…

...

Búzakalászok
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!

Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.

...