E magányos és árnyas völgyben
a hímszarvas a zuhatag
szavára b?g és a patak
tükrét nézi mind tetszelg?bben.

S e forrás felett minden este
kristálylakának egy najád
tárja ki fényes ajtaját
és éneket mond, messze zengve;

csend alszik alján a szilfáknak
homályosan és h?vösen,
míg fent szerelmes dühösen
tépi a szél a lombos ágat.

Itt tanul és gyakorol Ámor
Vénusz oltárai körül,
idáig el sosem kerül
zajos halandó a világból.

Kérlek Corine, csak gyere szépen,
e zöld sz?nyeg lesz fekhelyünk,
vagy hogy még jobb helyen legyünk,
így ni, itt egy szikla tövében.

Óh, nyújtsd a kebled, szívnom is hadd
mély illatod, oh mennyi kéj,
minden érzékem elalél
tavában ivor karjaidnak.

A szélnek ott fenn nincs nyugalma,
de füle sincs és szeme sem,
neki örökös rejtelem,
amit mi ketten mívelünk ma.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Míg mást se szeretsz senkit szerelemmel,
enyhülni érzem súlyos bánatom,
mert addig a reményt feladni nem kell,
míg mást se szeretsz senkit szerelemmel.
De ha mást szeretsz s csak engemet vetsz el,
halálnál rosszabb. Ezért mondhatom:
míg mást se szeretsz senkit szerelemmel,
enyhülni érzem súlyos bánatom.

...

Szóval, tettel sem szándékkal
sosem vétkezett,
a te híved nem is véthet
Hölgyem, ellened.
Nézd e h? szívet:
hódolattal tisztel téged
s amíg él, szeret.

Gyönge arcod, mint szép rózsa,
bókol, int, nevet,
május fénye andalítja,
úgy hív, integet,
inti hívedet-
és ? dicséretét mondja
s amíg él, szeret.

Áldott óra mikor téged
megismertelek,
hogy örökbe adtam néked
testem-lelkemet,
hogy tiéd lehet
ez a szív és ez a lélek
s amíg él, szeret.

...

Talán ha elvesznék
te megtalálnál ?
vagy gyorsan
odébb álnál ?
talán keresnél
talán kutatnál
talán a nyomomra akadnál
talán felemélnél
talán siratnál
vagy addig keresnél
amíg rám nem lelnél
és hogy én mit tennék?
talán nevetnék
talán sírnék
de mindenkép
neked örülnék.

...

Kis patak lábamnál folydogál
csobogó teste néha ásít
micsoda tündökl? délután
ragyog fejünk fölött a nap
a boldogság aranyalmái beragyognak miknket

szép vagy kedvesem mint az édeni kertben
a gyümölcsök boldog mosolygása
és amíg kertünkben égi vendégek
vernek csillogó sátrat
hajadnak ékes sátorából
a szerelem aranyalmái
hullnak izgatott ölembe.

...