Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik?
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll? néz?
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.

Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a ?rózsádra?!

...

Ülve fák alatt,
Életem most rám szakadt.
A part vízpárás.
*
Vízről fúj a szél,
Csak szembe jő, nem köszön.
A Balcsi dalol.
*
Ezüstös hajam
Csak kócolja… fésülget.
Elől, van tincs is.
*
Közben nézem a
Fodros vízfelületet.
Halak ugrálnak…
*
Nádas lakói
Neszeznek. Gólya köröz.
Ki lesz vacsora?
*
Szél már viharos
Hullámokat korbácsol.
Balcsi arca zord.
*
Zenit elcsúnyult,
Ég, vajon miért könnyez?
Rám, meleg eső.
*
Égi megváltás
Felhőkönnyek képében.
Már bőrig áztam.
*
Vihar már nekem
Zenél, menjek már haza.
Padon egyedül.
*
Most imigyen
A remény is elhagyott.
Szedelőzködők.
*
A Megváltó sír,
Nekem lelki megnyugvás,
Balaton parton.
*
Én Balatonom,
Belső a zokogásom.
Lesz majd szép zenit.
*
Ázva megyek már
El a parttól… vizesen.
Visszanézek rád.
*
Hiányod, már most
Előterembe kerül.
Tudati hiány!
*
Menve fák alatt,
Életemet cipelem.
Parton, víz függöny.
*
Szép vagy Te így is!
Lelkemmel megyek haza…
Holnap is jövök.

Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

A tavaszi szél kergeti a vetésbe kószált bárányfelhőket,
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban, önéletrajzi írásként.

...

A tavaszi szél kergeti a vetésbe kószált bárányfelhőket,
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban.

...

Századparancsnok voltam a mély hóban…

Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…

Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
És vannak kis települések ott is, az meg népies.
Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!

Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!

A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…

Én, magamban jelen vagyok!
Fáradt, magamban én vagyok!
Mellettem, csak magam állok!

Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
Kacaja csak zengedezik a vártán.
Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.

Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Életben maradáshoz akarat elegendő?

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!

Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…

Egymáshoz egészen közel vagyunk,
Balalajka zenét mégsem hallunk…
De, van helyette orgona zene,
Sztáliné, hogy a fene megegye…

Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…

Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?

Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…

Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.

Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…

Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.

Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…

Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?

Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?

Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.

Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!

Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.

Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….

Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.

A félelmünk a hidegben is lebegő,
A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?

A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.

Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…

Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?

Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
Mintha a halál órája... idehallatszik.
Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!

Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József

...

Más szemszögből az Ukrajnai háború… TV mutatja… nem látni a végét!

(Bokorrímes)
A szomszéd fél, meg a másik… két éve harcolnak, tán’ fogíny elkopásig!
Főleg a szomszédunk, látjuk és tudjuk, nagyot küzd, a halál bátorságig.
Ők láthatóan, hallgatóan a dicsőséget kergetik,
Bár a halált EU -s kölcsönökből bizony épphogy' meglelik…

A marhák, azt mutatják, hogy ők a dicsőséget halálig üldözik,
De vagy nyolcvan ország pénzén és a fegyverén, de ezt ők nem szégyellik!
Sokszorta nagyobb országot, kijelentik, hogy legyőzik, majd földarabolják
És ezt az elnökük terjeszti, (aki színpadi táncos) népeket szétszórják.
*

(leoninus)
A dicsőséget lassan katonák nélkül terjesztik, saját népüket jól mérgezik.
Tizenöt millióan elmentek migránsnak, férfiakra meg erővel vadásznak…
Ha egyet az utcán meglátnak, bevágják kocsiba és már mehet is ki a frontra.
Dicsőség, hogy eme háborúban, több mint félmillió a biz’ pangó halott, vagy több?
*

(senrjon)
Férfiak menekülnek
Éktelen félelmükbe… sokan!
Tisza! Fulladás…

Férfiak menekülnek
Határőrség meg, lő is rájuk.
Hegyekben fagyás!

Férfiak menekülnek
Anya özvegy, gyermek… apátlan!
Ez új jövőkép!
*

(HIQ)
Vad nyomor,
Város? Kőhalom!
Éhezés…

Mennének,
De nincsen hova!
Nincstelen…

Nyomorban
Van sok újgazdag?
Dicsőség!
*

(leoninus)
Halált, a nincstelen földönfutók nyomorát, élvezik, mint gazdagodásuk zálogát.
Ki bizony minél gazdagabb, őt annál nagyon dicsőség övezi, 'halálpénz kell neki'!
Csak a gazdagok élvezik az új reményt, hogy dől a ’lé’! Így mennek a dicsőség felé…
*

[Kínai; „Vágyódás délre”: Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)]
A
Reménység sok gazdagja,
A halált
Nem is látja ma…

A
Dicsőség? Baka harca!
Örüljön,
Halállal szála’…

A
Nemzetet pénz pusztítja!
Hátra ne
Lessél… halottja.
*

(HIAQ)
Nemzet pusztítások!
Nincs boldogság, ez nem kétség.
Fegyvert el kell adni.

Ez, szerető ember?
Emberség, szeretet nincsen…
Uralkodásvágy győz!

Mi lesz az özveggyel?
Mi lesz apátlan gyerekből?
Örök földönfutók?
*

(Sedoka)
Keress jóembert!
Keresd az igazakat!
Keresd… nem a hullákat!

Igaztalan lét!
Szeretik, ha éhezel,
Szeretik, ha bevégzel…

Jobb egy hibás út?
Keress egy bejárhatót,
Ne kövesd az ámítót!
*

(Senrjú)
Gazdag még sosem
Volt fronton, mégis gazdag!
Szerencselovag.

Dicsőséget is
A jövőben kereshetsz…
Ha marad élted’.

Korrupció mi
A világ-pénzt mozgatja.
Itt: halál-nyomor!
*

(Leoninus)

Félelmet, a rettegést ki vagy mi enyhíti? Nincs hatalom, amit ezt kikényszeríti…
Robbanásokat nem lehalkíthatók, letépi kezünket, lehet nagyon visítani…
Gazdagokat nem lehet lepofozni, mert milliárdnyi pénz, amit őt ebben segíti…
Gazdag nem próbálta háza alól kiásni gyermekét, s ráadni az élet-jelmezét.
Tetszik vagy sem, ez a dicsőség el fog szállni, de a végtelen nyomor itt fog maradni.
Akit halál magával vitt, arra emlékeznek, de nem lesz emlékük a gyerekeknek…
Az dicsőség, hogy a gyári munkás frontkatona? Otthon meg, várja őt az apja fia!
Ó, majdan elszálló dicsőség, te vagy halál-segéd! Háború végén mi lesz a meséd?

Vecsés, 2024. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is, kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is…

...