Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




Titkos vágy !
Ha megállíthatnám az időt megtenném,

s akkor minden pillanatomat Veled tölthetném,

Veled lehetnék nem csak gondolatban,

hanem minden szenvedélyes mozdulatban.

Érzékien csókolnálak ,míg a testünk egyé válhat.

Nincs jobb a viszonzott csóknál ,...

mert ha egymás szemébe nézünk akkor tudjuk,

ez már több egy vágynál.



...
saját vers
A szerelem balladája
Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: \" Ég veled! \"
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.

Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünktől sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.

Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.


Ajánlás:

Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.





...
Szeretlek!
Szeretlek édes,
Szeretlek téged,
Szeretni foglak,
Amíg csak élek!
Kezem reszked,
Szívem nehéz,
Szeretlek téged,
Ennyi az egész!
...
Egy gondolat mi szívemből jön
Szeretni azt, ki talán téged szeret,
Szeretni azt, ki most nem lehet veled.
Szeretni őt mindig, örökkön és örökké,
Szeretni akkor is, ha nem lehet a szívedé.

Csalódás az élet, hisz nem mondod el neki,
Csalódás minden napod, míg szíved a szívét el nem nyeri.
Csalódás az álmod, melyben forrón csókolod, öleled,
Csalódás a reménység, hogy valaha a tied lehet.

Mondd el neki, hogy csak őt szereted,
Mondd el neki, hogy nélküle meghal a szíved.
Mondd el neki mindazt, mit elmondani nem lehet,
Mondd el neki és csak szeresd, szeresd!

Súgd a fülébe, hogy mily szép a szeme,
Súgd a fülébe, hogy örökre bezártad szívedbe.
Súgd a fülébe, hogy mindig szeretni fogod,
Súgd a fülébe, hogy te soha el nem hagyod!

Reméld azt, hogy ő is viszontszeret,
Reméld azt, hogy ezután mindig veled lehet!
Reméld azt, hogy szeret, szeret és szeret,
Reméld azt, hogy most már örökre a tied!
...
A Szerelemre
Szeretni csak egy embert lehet,
Azt ki téged igazán szeret.
Egy dologra teszed fel életed,
Hogy igaz szívedből szeresd kedvesed.

Egy szó és a világ,
Megszűnik létezni.
Nem fogsz fájdalmat, bánatot,
S szenvedést érezni.

Rajta! Mond ki gyorsan,
Hisz már ott van a nyelveden!
Ez a szó amit biztosan tudsz,
Nem más mint a szerelem.

Egy érzés, egy gondolat,
S szíved nyomban megszakad.
A világot lobbantanád lángra,
Ha nem ölelhetnéd párodat.

Lehet, hogy szerelmedért,
Egy pár lépéssel többet kell haladnod.
Azt viszont soha ne feledd,
Hogy semmikép nem szabad feladnod!

Elképzelhetetlennek tűnhet néha,
Ez a magányos világ.
Hisz aki szerelmes,
Annak kinyílik minden virág.

Más módon nem is lehet,
Csak szerelemmel élni.
S míg nem talál el Ámor nyila,
Addig bizony remélni, remélni.
...
Mindaz mi régóta nyomja lelkemet
Mi bennem lapul egy nagy dolog,
Mitől szinte mindig zavart vagyok.
Mi az oka ennek az érzésnek,
Tán az, hogy magam tartom vétkesnek?

De miért vagyok én vétkes?
Amiért a szívem még most is mérges.
Az egy olyan dolog mit nem szabadott volna megtennem,
Az, hogy pillanatról másikra eldobtam szerelmem.

Balgaság volt ez a tett, már bánom,
Bánni fogom életemben míg el nem ér halálom.
Felelőtlenségből tettem, mit tettem,
S soha nem bocsátom meg magamnak tettem.

De nem csak én vagyok így ezzel, hiszen itt van még Ő is
Ki nélkül mérges és durva még a friss levegő is.
Kihez hasonló nincs még egy a világon,
Kit elhagytam én balga, s már nagyon bánom.

Szegény egyetlen drágaság mit szenvedhetett ezért,
Mit bár nem kívánt, de mégis rászakajtott az ég.
Kinek a világon bűne nem volt soha,
Kiért még ma is az életemet adnám oda.

De sajna a dolgok nem ily egyszerűek,
És a gondolataimba kell most beleőrüljek.
Hisz ott ahol abbamaradt, folytatni nem lehet,
Nem lehet pótolni az elveszett éveket.

Nem lehet úgy tenni mintha nem is lett volna,
Elrejteni mindazt mit az ember mondana, gondolna.
Nem lehet eltörölni azt a sok szenvedést,
Nem lehet a bánatnak rendezni egy végső temetést.

Hosszú még a jövő és idő is van elég,
S a jósok szerint is a beszéd a menedék.
Találkozni most újra egy ismerőssel a múltból,
Ki talán még a szívemben egyszer hatalmas darabot pótol.

Csak úgy összefutni mintha véletlen lenne,
Elbeszélgetni úgy egymásközt mint Isten két gyermeke.
Csak megszólítani és majd lesz mi lesz,
Csak úgy egyszerűen, de vajon mi lesz?

Próbálom most leírni a cselekvést,
De nem szoktam meg nagyon a tervezést.
Nem is tudom igazán, hogy meg mernék e szólalni,
Ennyi sok év után csak úgy egyszerre kibontakozni.

Hisz sok év alatt oly sok lánnyal találkoztam,
De még egy ilyen szerető lányt egyikben sem találtam.
Volt köztük ki akart, sok közül engemet,
De sajna csak akarta, s nem a szívemet.

Volt kit én szerettem volna, de a sors még is,
Eszembe juttatta, hogy volt sok szép emlék is.
Kerestem a lányt ki olyan mint ő volt,
De nem találtam meg soha mert olyan csak egy volt.

Csak egy volt és még van is mert él és virul,
Remélem az életben is szépen boldogul.
Elfeledte már azt mit feledni nem lehet,
Boldog most és vidám, s feledett engemet.

Mert ha nem így van most Ő is szomorú és magányos,
S az ő élete is bonyolult és meglehetősen talányos.
Folyton jár az esze, hogy mi lenne ha?
Mi lenne ha még azóta is velem volna?

Hol lennénk mi már ennyi év után?
Szép házunk és autónk is lenne talán?
Beteljesült volna mit együtt terveztünk?
Az, hogy majd egy nagyvárosba költözünk?

Sok kérdés járná át a gondolatait,
S azok közt próbálná megoldani mindennapos gondjait.
Sok volna az mit elmondani nem lehet,
Ezért írok én is inkább verseket.

Csak biztos lehetnék abba, hogy egy hangyányit még szeret,
Ha tudnám, hogy nem akar vízbe fojtani engemet.
S ha már ebben megbizonyosodtam felkeresném egyből,
S elbeszélgetnék vele erről a kis versről.

Csak legyen úgy ahogy az élet akarja,
Táruljon ki felénk az Isten jóságos két karja.
Teljesüljön mit néki szívemből kívánok,
Hisz megérdemel mindent mit az Isten ádott.

Búcsúzom most és véget ér a versem,
Örülök, hogy megírhattam mit érez a lelkem.
Nagy titok volt ez benne mindmáig,
Ameddig én őriztem, nem tovább mint idáig.

Remélem e pár versszak nem okoz majd gondokat,
Nem lesz bántó senkinek a fejemben levő sok gondolat.
Megadatik a boldogság majd néki és nekem egyaránt,
Ha együtt, ha külön de ne szenvedjük el a magányt.

Hisz mindenkinek szüksége van örömre és boldogságra,
Nem a távoli de mégis közeli megváltást jelentő halálra.
Kell a szerelem az életbe mi átsegít a bajokon,
Legalábbis a jelen helyzetben most így gondolom.

Talán nem csak most, sőt biztos, hogy örökké,
Még akkor is szeretni fogom ha nem is lehet szívemé.
Mert megfogadtam s így lesz ez örökre,
Hisz bezártam Őt halálomig az üres szívembe.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó