Mikor az éjszaka árnya szemedre szür?dik
s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt:
kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt:
megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek.

Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor,
hosszú rózsaszín ingecskébe buvik sima tested,
(el?bb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd
zsenge csip?dre csúsztatod és combjaidat födöd el)

s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz,
arcom gyúl ki mögötted, el?tted: engem is ott látsz
víg mosolyommal, érzed, amint fura versek
csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat.

Majd sóhajtva led?lsz s lehunyod szemedet.
Halk nyüzsögés remeg át a szobádon.
Tünde driádok tünnek el? s lépkednek olyan finoman,
mintha szirom libbenne le halkan a májusi f?re,

ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva:
kardliliommal kergetik azt; ami árt,
sással hessegetik tova azt, ami sért,
suhogó somfahusánggal ?zik el azt, ami fáj,

hajadra lehellnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel,
kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával,
csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat,
térdeidet harmattal s szegf?olajjal permetezik.

Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal,
boglyas törpék kókuszhéj-heged?kkel, rózsavonókkal,
nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt,
mint nyári melegben a b?rödön átlocsogó víz

s lágyan ring már tested a dunnapihék közt,
hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg
s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág,
bimbók zápora verdesi lángragyulladt nyoszolyádat

s álmod tündérnépei arcraborulnak el?tted,
hogy meglep a zsibbadt teljesedés... -
- S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül,
költ? kedvese vagy te: illet téged e pompa,

illet ez illat s illet a vers muzsikája
s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad.
Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság
ágyán ringatlak, kicsi Sz?z. Tele van szerelemmel a szívem.

...

Ó barátn?m - ízleld velem e halvány évszak édességét,
révedj az id?be, mely zajtalanul és puhán teljesedik.

Álmos bárányok hallgatása ez,
ünnep ez a mulandóság városában.

Ha sóhajtasz, hangja nincs, csak lejjebb hajlik minden virág,
szívünkben tavalyi f?szálak békessége.

Tengerek szaga érzik, melyek páránként apadnak, apadnak,
az éden teljes, mint a gömb, nem lehet hozzáadni.

A hulló gesztenyék megállnak a leveg?ben.
Lábujjhegyen járnak az angyalok.

...

Illat füstöl májusi orgonákról.
Ablakom kitárva s az álmos este
verseket súg tollam alá tehozzád,
drága szerelmem,

áldott vándortársam az úton, ürmös
esztend?k ízében egyetlen édes!
Téged ünnepellek e földreszállott
istenek estjén,

téged ünnepellek: igazbeszéd?
szádat és komoly szemedet, magasztos
homlokod fölött a derengve fényl?
glória ívét,

száz elejtett jó szavadat, becéz?
gömböly? kezed puha reszketését,
titkos testedet: lobogó tüzes bor
míves edényét,

eljövend? magzatodat, kiben betelve
látom földi terveimet s ki szédült
ujjongással bontja ki lelke szárnyát
apja dalára... -

...Hirtelen megrezzen a tollam, eltört
versszakok rút romjai közt botorkál.
Alvilági zaj, sipitó suhancraj
csörtet az utcán,

falnaptáram r?t betüvel rikácsol:
H?sök napja van! Katonák sietnek
dobbanó tömör szakaszokban, ég?
fáklya-sorokkal,

fojtó füstöt ver be a szél s a kürtök
réztorkán recsegve rikolt az orkán.
Döngve jönnek és dübörögve mennek,
villog a fegyver.

S szinte hallom: Messze, kihalt mez?kön,
sírok alján boldogan összekattan
millió h?s állkapocs. (Ó, milyen jók
vagytok a földön,

emberek, hogy ily kegyes áldozattal
ünnepeltek minket e május-éjen!)
S látni kezdek: jönnek a bonka bénák;
özvegyek, árvák,

s mindenrangú ny?tt nyomorultak, arcuk
elmeredve bámul a fáklya vérszín
záporába, míg tenyerük viharzó
tapsra ver?dik.

S látni kezdek: felszakad egy sötétl?
sír göröngye messze Galíciában,
nagybátyám dolmányos alakja kel ki,
imbolyog, indul,

félig porladt kék szeme tágra nyílik,
átlyukasztott roncs tüdejére kéjes
buggyanással ömlik az áradó, friss
orgona-illat... - -

- Így csukom be ablakomat, szerelmem,
így ülök zöld lámpa-sugárban árván
s így zaklatlak furcsa, nehézsejtelm?
balsoraimmal.

Mert lüktetve fáj a fejem, szívemre
nyirkos kétkedés nehezül. Mi célja,
mondd, mi célja van szerelemnek itt és
másfelé bárhol?

mondd, hol biztos nászörömünk vetése
és kalászos dús aratása? merre?
vértengert?l mely sziget édenébe
rejtsük a bölcs?t?

Némán bujkáló gonoszak vigyorgó
gy?r?jében érzem a lelkemet most
s téged, édes, elvetemült bírák közt
látlak elesni.

Hajnalunk nem szép mosolyodra pirkad
s alkonyunk lehull, miel?tt kívánnám.
Mások által vert sineken sötétbe
siklik a sorsunk:

Holnap bizton h?s leszek én is annyi
rothadó testvér-tetem árnyölében
s bizton éppen így menetelnek omló
fáklya-tüzekkel

h?s fiunk emlékezetére is majd,
még meg sem fogant kicsi gyermekünkért!
...Elnémult a trombita... Messze, mintha
égne a város.

...

Egyedül maradtam a földön.
Házak, sürgönyoszlopok,
toronycsúcsok merednek ki
a magányosság homoktengeréb?l.

Az ember hangos beszédét,
dalolását, kétségbeejt? titkait
beitták a kövek,
hogy soha tovább ne adják.

Ha jól számítok, kalendárium szerint
most vasárnap délután van.
Fölmegyek egy síricsend? ház
márványlépcs?zetén.

Az élet fölfedezett titkára gondolok,
szeretném elmondani valakinek, -
de ásítnak a szobros folyosók
és tompán konganak.

Nincs többé ember.
Jéghideg ablaküvegre szorítom
homlokomat. Kibámulok.
Ha kiáltanék, se hallaná senki.

...

Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?

Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.

Leoldaná selyempuha kend?jét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?

Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre...

S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, -
vigyázva, halkan elfödné a lámpát...

...

Ne gyere hozzám,
ne közeledj!
Az ?sz hulló levelein
megírom, amit akarok.

Egyet füttyentek,
keser? lesz minden édes,
édes minden keser?.
Ajakad se kell.

És ha jönnél,
úgyis csak szívem van már,
piros, hideg.
S azt is az oltárra teszem.

...