Én már csak téged várlak

Én már csak téged várlak,
Hogy összefonódjon testünk,
És a lelkünk szigetén megpihenjünk.
Nekem más nincs, csak te vagy,
Soha nem felejtem hangodat,
Szemedet, ahogy meggyullad a vágytól,
A szádat ezernyi csók harmatától.

Még várakozunk, mint egy állomáson,
Elválni látom mégsem tudunk.
Te ölelve szorítasz magadhoz,
Míg elmegy a sokat várt vonatunk.

Maradunk ketten, titok a szerelmünk
De minden éjjel rólad álmodok.
De ha egyszer eljön a nagy nap,
Lehet az utolsó napon: öledbe ringatva,
Mint vadrózsa: hervadva meghalok.

Mert én csak arra vágyom ,
Az egész egy futó pillanat,
Hogy szám megpihenjen a szádon,
Mikor csókolsz az id? nagyon szalad.

Csak arra vágyom, hogy enyém légy ,
Csak néhány óra, ennyi az egész,
Buján szeretni fogjuk egymást,
Utána én jobbra, te talán balra mész !

...

Az els? szerelmem
plátóinak mondható,
Az akkor elcsattant els? csók,
Lelkemnek oly nyomasztó!

Kalandjaim bennem
érzelmek viharait kavarták;
"Valentinok" voltak ?k is :
az "Élet elégiám".

Hivatásom kezdetén
elsöpr? szerelemben égtem én!
Lelkünk szeretkezett , töltetett;
így az égben kötettett!

Istenhez h?n imádkoztam,
Mikor páromra rátaláltam;
Kitartott a szerelmem,
s egybe tartja szívemet..

Ráadása lesz-e Vénusz dalának,
ki igazán hitelt ad szavának?
Kinek tüzes nyila lesz a keresztem,
s úgy szeret, kezét el ne eresszem!

...

Mikor a kezem két kezedbe ér
Tenyeredben újra éled a remény.
Végtelen nyugalmad eláraszt engem
Mikor óvó karjaidban fekszem.

Nem félem az éjszaka rám tör? szörnyeket,
Hogyha meleg testeden pihenhetek.
Kérlelem a napot, ma ne keljen fel,
ne ragyogjon, hisz éppen most alszol el.

...

Cigifüst járja át kis szobám falát
s az ?rült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérd?en f?rkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ? nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá bet?im mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimr?l mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...

A féltékenység egy borzasztó érzés,
Folyton folyvást csak a féltés,
Félteni minden órában, percben,
Azt ki legfontosabb életedben.
Kémkedni, nyomozni utána,
Ezt hozza a bizalom hiánya,
Bizalom híján nincs szerelem,
Mindig csak ez jár a fejedben:
Megcsalt? Megcsal? Ki tudja?
Igaz szót úgy sem szól ajka.
Hiába kérdezed, sorolod a tényeket,
Válaszol, de tudod, hogy igaz nem lehet.
Igazság? Tudvást tudva jobb lenne,
Jobb mint hazugságban élni, szenvedve.
Így telnek napjaid, megöl a bánat,
Múlik a szerelem, jön az utálat.
Bárcsak olyan lenne mint régen,
Amikor semmit?l nem féltem,
Sajnos minden és minden hiába,
Mert ez a féltékenység ára,
És a bizalom hiánya!

...

Hiányzol,amikor este egyedül fekszem az ágyamon

Párnámat szorosan magamhoz ölelem,úgy alszom.

Rád gondolok,álom nem jön a szememre

Rád vágyom,ölel? két kezedre.



Hiányzol,amikor reggel felkelek,nagyon egyedül vagyok

Csend és némaság vesz körül,helyemet nem találom.

Rohannék hozzád,hogy karjaidban biztonságot leljek,

Csókjaimmal hálálnám meg határtalan szerelmedet.



Hiányzol,a napnak minden pillanatában nagyon

Élni én már nem tudok nélküled,Te vagy minden boldogságom

Becézgetlek,neked adom mindenemet,az egész lelkemet,

Csak egyet kérnék cserébe T?led,soha ne hagyj el engemet.

...