A torpedós orvlövész - a II. Világháborúban, az Atlanti óceáni, tengeralattjáró háborúban…

A konvojtól lemaradókra, halál bőszen leselkedett,
Ki lemaradt, azoknál a hangulat nem volt emelkedett…
A szürke, néma és rozsdafoltos hajótest,
Csendesen állt a víz felszínén, mint aki rest.

A periszkóp kiálló fémoszlopáról
És a fedélzeti biztonsági láncról,
A közeledő hajó motorjai zakatolása ütemére,
Csöpögött a víz folyamatosan, a búvárhajó fedélzetére!

Lent a torpedóvetőnél némán álltak, néztek emberek,
Ez volt az utolsó torpedójuk, amit most betöltöttek…

Hidrofon-kezelő figyelt, fejhallgatóval a fején megadta
Hogy halálraítélt kereskedelmi hajónak mi az adata,
Hogy a torpedó, kilövés után, el, hol és mikor találhatja…

A becsült sebesség, becsült távolság is megvolt,
A háta mögött álló ember a kapitány volt...
A kapott válaszokra, egyenként bólogatott.

A parancsnok felmászott az acél létrán a támadó fülkébe,
Ott a helyiség megélénkült, elmúlt az emberek feszültsége.
Volt, kinek viccelésre támadt kedve hevesen, mint, menedéke...

Az U-boot hídján, négy őr távcsővel pásztázta ködöt,
És semmit nem láttak, de a szabályszegés föl sem ötlött!

Csak a hullámok miatt fedélzetről felcsapódó és becsorgó víz hangját
Lehetett hallani és érezni hajó, süllyedő, emelkedő ritmusát…
A kapitány odaért közéjük, csak nézett, de nem szólt, nem hallatta hangját.

Mind az öten, egyszerre hallották meg hajóról, karácsony énekét,
És tudták, a hajón angolok ünnepelték a karácsony estéjét…
A kapitány felemelte a különleges Zeiss távcsövét, de semmit nem látott,
Bámult ködbe... a hajót akarta látni, vágyni szerette volna a valóságot!
Fogta a csőbeszélőt és halkan egy parancsot morgott bele,
Elektromos motorokkal indultak el, a hullámos csendbe…

A Walwis Bay nem kapott semmilyen elő jelet vagy figyelmeztetést,
Egy pillanat alatt fordult át a fedélzete, élte rettenetét…
Ünneplő gyereket bontogatták a karácsonyi ajándékokat,
És aki élt, átélte halálos pusztulást meghozott rémálmokat.
A kabinpadló is megemelkedett és fel is szakadt,
Mint egy felhasított gyomor, ami a kardtól kiszakadt…

A hajó megbillent és imbolyogni is kezdett,
Mint a bizonytalan, aki a ködben eltévedt…
Bal oldali motor kiszakadt masszív, szétzúzott talapzatáról,
És kiszakította a hajó oldalát, mintha... lenne papírból.

A rémült rádiós tudta mi lett, a beállt sötétben asztalába kapaszkodott,
Hallotta a kinti pánikot, adásra tette rádiót, morzejeleket adott.
Tengeralattjáró! Tengeralattjárók megtámadtak! Közben, több imát mormogott!

Többször leadta a hívójelet, de senki nem válaszolt,
A konvoj ötven mérföldre már régen el is távolodott…
Megpróbált egy közeli New-foulandi állomást is hívni ízibe…
De a hajó süllyedt, az antennavezeték már belelógott a vízbe…

Vecsés, 2016. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével.

...

1939. 09. 03. -n a II. Világháborúban az északi tengereken operáltak a tengeralattjárók…

Délután három órakor kapták... rádióüzenet, kódolt,
Ez, amit, Lemp kapitány az U–30 fedélzetén rögvest dekódolt.
Olvasás után bejelentette a legénységnek, hogy kitört a háború
És az angoloknak velük szemben elkezdődik nyomorúságos, nagy ború!

Felszínre felemelkedtek és a diesel motorokat maximálisan üzemeltetve,
Tizenkét csomós maximum sebességgel, hasították habokat, élt a vadászat ösztöne…

A célpontot, csak este hétkor pillantották meg,
Kivilágítatlan hajó volt. Alig látták meg.
Lemp, segédcirkálóként azonosította célpontot
És a legénység, négy vetőcsövet vízzel elárasztott…

Fél nyolckor kilőtték a célpontra mind a négy torpedót,
Amikből három, totál telibe találta a hajót.
Az U-boot periszkópmélységből figyelte hajó lassú haldoklását,
Ahogy a tenger elnyelte. Legénység, igen élvezte a rombolását.

Napokkal később tudták meg, hogy az, az Athenia személyszállító gőzös volt,
A fedélzetén, civil utasokkal, támadásban volt is százhuszonnyolc halott.

Amikor visszatértek, Lemp kapitányt hadbíróság elé állították,
Végül, csak felmentették, de, már karrierjét sötét árnyak borították.

Vecsés, 2016. október 12. – Kustra Ferenc József – íródott: Joachim Peiper: „Farkashajsza” c. dokumentum regénye ihletésével.

...

II. Világháborúban

Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.

Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.

Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?

Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…

Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.

Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.

Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…

Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.

Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.

A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.

Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.

Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.

...

Előre… én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én… nekem is új élet fakadt?

Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim… vajúdásuk szinte lehetetlen.

Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.

Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!

Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.

Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más…

Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből…
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?

Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...

Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!

Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá… beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!

Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.

Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...

Vecsés, 2016. november 22. – Kustra Ferenc József

...

Hol vagy már, kedvesem?

Vágyam irányít, nagyon rejtelmes eme világ.
Hiányzol, régen voltál, testemben, vajon, mi rág?
Gyere már, várlak, remegek érted, csillagvirág.

Élek én tökéletes, reális vágyakkal,
De nem bírok az üres konyhaasztalokkal,
Várlak már én tégedet… tele tányérokkal…

Agyam és a testem már annyira vár…
Sőt, szerelem ösvénye is miránk vár…
Közelséged old fel a bűnben, immár.

Hiszek benned, szerető hitem nem hagyhat cserben
Nálam bizsergésnek semmi netovábbja nincsen…
Kívánom a közeledet, sorsom… már segítsen!

Ha nem vagy itt, akkor éjjel beszélgetek a magánnyal,
Magammal, reszkető, vágyón remegő, esdő vagánnyal.
Én már úgy találkoznék legott, az istennőm leánnyal.

Ölelném én a burkodat, beszívnám fáradt lélegzetedet,
Letörölném én az izzadt hátadat és a forró öledet.
Bizseregnék, ha itt lennél... Állandósítsd az ölelésedet!

Már nagyon elfásultam, unom a mámortalan szótlanságot,
Várakozásban álom a szememre szállt, kissé elringatott.
Azt álmodtam melletted ébredtem, de megéltem valóságot.

Most már egyfolytában üvölt a lelkem! Szerető lenge leple
Az udvari faágak levélhegyét is kínjában belepte…
Hol vagy már, mért nem jössz? Bizsergek, kívánlak, még érdekellek-e?

Szívzörejem dübörög, az ortopédus mankóval látná el,
De nekem nem kell, én csak vágyódva remegek, izzadó testtel…
Ha a bús, borús esőfelhő beszorít a házba,
Kínomba belekapaszkodok a drapériába.
Remegve ordít a lelkem is, hol vagy Te, mikor is jössz mán?
Megőrülök, úgy vágyom látni, hogy felfúj a szél a szoknyán.

Ha a rossz idő a lakásba bizseregve beszorít,
A lelkem ott bent bizseregve, fájósan, folyton ordít,
Lelkem bizseregve, már olyan nagy bánatot alakít.

Ha köd borítja a kertem virágait,
Én könnytől, nem látom a jövőnk árnyait.
Balsorsom, hogy nem vagy velem csak, ácsingózok,
Remegésem érted nem múlik… most nem fázok.

Minek a kezem, ha nem tudlak simogatni?
Minek a lábam, ha nem tudok eléd menni?
Minek a szemem, ha nem tudlak itt látni?
Minek az ágy, ha nincs kivel belemászni?

Ha nem vagy itt, én remegve téged csak, várlak,
Ha egyedül alszok, akkor álmomban látlak.
Ha, majd itt vagy, akkor kimondom, hogy imádlak.

Szerencséd, hogy nem vagy itt?! Egész éjjel, vadultan ölelnélek,
Vágyódásom rád teríteném, téged kicsit sem fékeznélek.
Verejtékben szeretnélek, totál vizesen üdvözölnélek.

Ha, nem vagy itt csak, fájón hüppögők egész éjjel,
Folyton rád gondolok, megfékezhetetlen kéjjel.
Este, ha megágyazok, csak lefekszem, sötéttel.

Annyira vágyódok, hogy háztetőmre borult az este...
Kínomban csak csúszok-csúszok, bánat-gödrömbe lefele.
Pedig nagyon készültem... Ma izzadságban fürdök vele…

Érzem, testemben megvadult szikra lobban,
Csókod égethetne, nem fájna, a lázban…

A szeretetem, vágyódásom lépre csalt, ott tartani nehéz,
A lelkem és a testem téged akar… nem jössz? Belep a penész!
Üvöltök, hogy gyere, már mindenem fáj... ennyi volna az egész.

Rájöttem, hogy az ember egyedül semmit nem ér,
Ezért legalább egy vágyódó nőt, magának kér…
Ha meg már megadatott a nő, legyen ő bő-vér.

Éjszaka a balkonom falai között ülök,
Ha volna hegedűm, mondanám, hogy hegedülök,
De nincs! Így csak, egyedül lefeküdni készülök.

Ma este már csak magamban… elvegyülök,
Vele ma közösen, ágy szélén nem ülök...
Remegek, vágyódok... talán lázban fülök…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József

...

Szalonnasütés egy fölséges foglalatosság,
Elkezdéséhez, kell biz’ némi akaratosság.
Vannak különféle szalonnák,
Ki mit szeret, azt felszúrhatnák…

A legfontosabb része azonban a finom meleg tűz,
Ez az, mi a szalonnával lelkileg totál összefűz…
Jó szalonnasütés, jó emberséges alapot ad, rendesen
Égő tűz, jó lelki élet, így lesz majd sütés bajtól mentesen…

Ha már ég is a tűz, azért legyen vékony fa kéznél,
Mert lehet, hogy leég, a fele szalonnasütésnél
És a vastag fa meg nem gyullad! Nincs rosszabb éhségnél.

Akkor lesz a megsült szalonna gyomrunk finomsága,
Ha olyat eszel, ami a kedvenced, gyomrod várja!
Van választék bőven… kinek most mi a leghőbb vágya?

Zsíros a szalonna, milyen legyen? De ne hidd, nem hizlal, csak fald bátran,
És egyél hozzá bőven kenyeret, ez a zaba, jó ha, zabolátlan.
Tiszta lelkiismerettel, ha ily’ fölséges finomságot eszel,
Nyugodt lehetsz te, ha, elmész aludni, nyugodtan hullámzik kebel.

Tűzmester! Itt aztán ne feled, hogy a gyantás fa nem alkalmas,
Más talán lehet, és akkor mindenkinek jól lakik üres has…
Ja! És legyen a kezed ügyében egy nagy tűzi fogó,
Mert a tüzet is kezelni kell, akkor lesz jól pattogó!

A nyársad lehetőleg legyen kétágú, akkor nem forog a feltűzött,
És semmi le nem fog esni, fenn marad úgy, ahogy Te azt oda feltűzöd.

Legyen, amit feltűzöl, például jó kis angol szalonna,
Majdnem tiszta hús, és ezt még a rossz gyomrú is enni bírja.
Ez, a vékony zsírréteggel, megsüti magát,
De nem lesz kemény, öregnek sem vássa fogát.
Ha a húsos részét eszed, abban a kényeskedőknek sincs zsír,
Csak amennyiben megsült, és aki ezt sem eszi, az, az emír.

Ki a zsírosabbat szereti, tegyen fel a nyársra, jó füstölt szalonnát,
Ez bizony, puha marad, zsírja kenyérre csepeghet, majd eteti magát.
Ha előre meg csak egy kenyeret szúrsz föl, akkor lesz finom pirítósod,
Aztán a szalonnazsírt rácsepegtetni, fölséges foglalatosságod.
Van itt még vastagabb kenyérszalonna,
Süsd azt, és az is lesz fölséges kaja.
Van, aki a húsosabb erdélyi szalonnát kedveli,
Süsse bátran, különleges, majd kedvét ebben megleli.

Vannak persze még sokféle húsos szalonnák, mik érdemlik a sütést,
Szeld kisujj vastagra, úgy szúrd fel, biztos eléred a beteljesülést.
De! Nem elég a szalonnaféleség, kell még mellé, valami kolbász,
És az legyen, kb. tíz centis, ez a nyárson nagyon jól mutat, kicikornyáz.
Meg vörös hagyma, mit beteggyomrúak nem is ehetnek, de itt sütve?
Felszúrod a szalonna mellé, zsír ráfolyik és így lesz készre sütve.

Ne feledd a krumplit, oly' fontos kelléke ennek a lucullusi lakomának,
Mosni és egyenként alufóliázni, ezzel is megadod fényét a mának…
Ezeket csak úgy bele kell tenni a parázsba, ez része lesz az alkotásnak.

Nagyszerű, ha tálalóban előre felszabdalt a paradicsom, paprika
És ha már úgyis füstszagú vagy, legyen pucolva egy nagyobb marék fokhagyma!
Meg nagyon egészséges, ha van a nyers vagy kovászos, már jól beért uborka...

Itt elég előre egyszer kezet mosni, a többi már szappan pazarlás,
Ha kéz, füstős, zsíros, erős paprikától csípős, kell az alkalmazkodás.

Virsli jó sülve, de nem a legjobb a nyárson sütni,
Mert a már sül, lehet, hogy a parázsba fog kikötni.

Tű mellett, jó, ha boldogságos, nagy békesség van,
Gyerekeknek példát mutatni erre idő van…
Mert a játékból, hamar végzetes baleset van!

Sertés és- marhahúst inkább ne használj, mert azok lassan sülnek,
Ha leég a tűz, vége, akkor talán nyersen még, ki is hűlnek.
Szalonnasütés közben ne vegyétek elő a gondokat
Hogy kinek lesz, étek finomabb, ebben forogjon gondolat!
Dobd le addig a telefonost meg a táblagépet, tűz ég a nélkül is,
Beszélgessetek, egyeztessetek, hogy a nyársra felszúrt, sül és miért is?

A kenyérre azért figyelj csak, hogy vastagabb szelet kell legyen,
Könnyebb megfogni, kezelni, meg az emberfia jobban egyen…
Kenyérnek a durum kenyeret ajánlom! Egészséges legyen!

Van, ki csinál még francia vagy más, egyéni salátát,
És ezzel kedveskedik, ezzel is megadja a módját.

Célszerű a nagy nap előtt a késeket is megfenni,
Mert bot éllel, egy jó sült szalonnát nem lehet jól szelni.
Ha, van, aki kávézik utána, akkor az legyen előre lefőzve,
Hadd igya a lelkem, lehet, úgy érzi, hogy neki ettől fényes a bőre…

Ha vége az úri-murinak, akkor a tüzet, le kell locsolni ez a lényeg,
Ne hagyd magára, az bűn, mert ha valami leég, hiába esz meg már a méreg.

Én már innen látom, ahogy folyik az álladon a zsír,
A tűz, ha leégett, halkan pattog, ilyen, amikor sír…

A nagy parázs, sütéshez, isteni meleget adott,
Részt vevő meg a nap végén, bíztunk, dalra fakadott…

Vecsés, 2015. június 20. – Kustra Ferenc József

...