Vágyom, hogy gyere Te Annus, hallod?

Ne kérdezz! Ha érkezel Anna…
Mit hozol… szerelem vihara?
Lassan már megszokom,
Lassan már vágyódom…
Viharod, mindent borít Anna.

Előbb csak a vihar szele jő,
Utána érkezik csak a nő.
Lecsapok hirtelen,
Mint szenvedély-isten.
Ne félj! Csak a szívedre törő.
*
Heves vagy Te, heveny stílusban,
De imádlak, minden álmomban!
Csókolnám a szádat,
Meg a nyakicádat!
Öntesz szeretettel… akkorban.

Heves? De milyen... bíz’ az leszek!
Álmodban is veled ott leszek.
Csókot nyakra – szájra,
Nem vagyok szűz lányka.
Szerelem kell mindig a szívnek...
*
Egyszer csendben érkeznél ide,
Tudod, miért várlak ide?
Próbaként… nagy próba...
Szerelem harcosa…
Gyere már Annácskám… jőj ide!

Olyat tőlem ki látott, csendben?
Mint a tolvaj ki lapul lesben?
Ámor harcosaként,
Lelkem gyújtana fényt.

S csiklandós puszit nyomnál estben... Vecsés, 2025. április 1. – Siófok, 2025. augusztus 2. Kustra Ferenc József- írtam: romantikus LIMERIK csokorban, a páratlanokat. A párosokat, Gránicz Éva, poéta-, és szerzőtársam írta.

...

Hétköznapi pszichológia…

(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?

Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*

(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni... minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… érezted: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?

Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.

Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz világ... csak teret nyert a másság.
Én meg üzenem ’hívőknek’: káosz a világ, pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak van rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*

(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!

Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!

Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából…

...

Régi időkben az aratás zene volt…

(Bokorrímes)
Búgva zakatol a cséplőgép, kicsit tán' mélán,
Ömlik belőle az érett búzaszem, tán’ léhán…
Virradatkor kezdték a kaszások és indult a gép,
Mélabús hangján az óta is, csak muzsikál a gép.
Óh mily’ jó muzsikás, a gép!
*

(leoninus csokor)
Micsoda egyhangúság... monoton a zene, de nem lehet betelni vele.
Úristen, hogy mit művel itt ez a nagy gép! Hangjára készen felvidul a nép.
A nép, az Istenadta nép…

Hallgassatok hegedűk és hallhass te zongora, cséplőgépnek, most van a sora.
Hol van hangszer és vele a versenyzene? Zene a fülnek, ha búzát öntene.
Szépen megértett búzát öntene!

Amikor maggal hinti a földet a magyar, megkezdi harcát aratással, mi magyar!
Ajkakon csak úgy elmúlik mindenféle dal, jó termésnél aratás lesz hahotával.
Ha mégis maghintéskor mélabús a magyar nép, dalolva visszaadja most azt a gép…
A gép, ez az otromba gép…
*

(3 soros-zárttükrös)
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán,
Élvezettel hallgatom, elmerengek a nép dallamán…
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán.

Vecsés, 2022. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Benedek Elek (1859 – 1929) azonos c. verse átirataként. [Közzétette Mucsi Antal Toni, műfordító]

...

Reszketve dobog szív, Jolanda.
Reszket, dobban, látlak még cica?
Enyém voltál, léptél,
Mégis, csak elmentél…
Reszketek érted, gyere vissza!

Reszket a szíved? Ó, mily csoda!
Nem leszel az én bajom soha.
Csókoltál, s én hittem,
Aztán csak eltűntem.
Most nyávogsz, mint egy éhes macska.
*
Ah, ha még a szívem rád talál…
Lélek nyugvásom, csak Te volnál...
Enyém voltál, mentél,
Mégis, csak elmentél!
Ugyan, ha megjönnél, Te volnál?

Léleknyugvás? Talán, de kinek?
Múltból él... álmot nem kergetnek.
Szíveddel hadakozz,
Másnál most udvarolsz.
Én meg más valakit keresek.
*
Minden ízemben csak reszketek,
Ízeimmel, csak rád figyelek!
Enyém voltál, mentél,
Mégis, csak megjönnél?
Kitudja mi lesz… én figyelek!

Ízeid? Tán’ másnak elhiszem,
Neked már nem kell semmi ízem.
Hiányzott, hogy féljél,
Most meg csak reméljél.
Figyelj, de már nincs mit viselnem.

Vecsés, 2023. május 1. – Siófok, 2025. június 24. Kustra Ferenc József – írtuk: 2 szerzős rom. LIMERIKBEN, a páratlanokat én írtam. A párosok: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva műve.

...

Hétköznapi pszichológia…

(Halmazrímes)
Ebből csak egy és egyfajta van… mi maga a remény,
A baj, hogy a sorsa is egy… az embernek, mi kemény.
Még jó, hogy néha a meggyötört… már fáradó testem az enyém,
De jó lelkem lapáttal hányja ki… rímek sokaságát, mi biz’ enyém.
Fontos leszögezni, rímeim működnek… a lelkem és az esze együtt működnek.
Reményem nem elveszett, bennem van, segítve előre lökdös… mily’ helyesek.
*
Ne hidd, hogy csak múltad van… a jelened is tiéd,
S bár vihar marcangolt, még áll a hű remény, mi véd.
Lásd, minden ránc egy történet… nem a vég, csak jel,
Hogy éltél, küzdöttél, s a szíved még mindig figyel.
*
Remény nem kiált, de ott él egy mosolyban... versbe rejtőzik, s csendesen megcsillan.
**

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, duó)
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét.
Tény, hogy még írom szép rímek egységét… meg mennyiségét…
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét!

Lágy, langymeleg szél,
Finomas nyárról mesél…
Lágy, langymeleg szél.
*
Tény, hogy a kor csak szám… de a lélek örök vándor,
S míg verset írsz, a szív még dalol, nem csupán páncél és por.
Tény, hogy rímek közt jársz… s még mindig tudsz vetni... lám!
Szavakat, melyek szirmot bontanak, nem is akárhogy, bíz’ ám!
*
Bölcs derű éltet, léted a fénybe hajlik, rím, ha zenél a remény sose múlik.
**

(Bokorrímes trió)
Bennem én meg helyes… bennem rögzíti,
Érzem egy kicsit olyan… mint jövő életúti.
Nyárelőben a szelecske… csak lágyan, szeretettel simogat,
Nyáreleji ez a szelecske… arcom, nyakam, körbe simítgat.

Olcsón és gyorsan robog velem az életvonat,
Érzem mindent megtesz, hogy nője haragomat.
Mintha fej felőli jégpáncél alatt lennék,
Egy kis szabadságért bármi megtennék.

Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors,
Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors…
*
Simogat a szél, mint emlék, mit jó szívvel idézel,
Az út néha nehéz, benned a dallam még énekel.
Nem volt mindig könnyű, de lehet más, tudod már,
Tűz benned is él, nem csak kívül a napsugár.
*
Hív a derűs láng, széllel ébred az álmod, benne a holnap tiéd, s vezet a vágyad.
**

(HIQ közös duó pár)
Én remény
Velem együtt él.
Bízzak… kér!
*
A remény,
Veled együtt él!
Mindig bízz!
**

Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. június 5. -Kustra Ferenc József- írtuk két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársammal.

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...