Filozófáció…

Optimista vagy pesszimista?
Pesszimista vagy optimista?
Optimistán legyek pesszimista
Vagy tán' pesszimistán optimista?

Mind a kettő az élet része,
Elhagyni lehetne? Mi végre?

A kérdés az előre adott,
Ki az, ki már szelet kifogott?
Ki az, aki már szelet fogott?
Van-e, ki már szelet megfogott?

A filozófiát már oly' régen kitalálták,
És a logikát is elég régen alkalmazzák.

A helyes útra a tanítónak van magyarázata,
Légy Te reális és legyél optimistán pesszimista.
Az optimizmus, főként a vágyak, a remény, áltatás,
Egy kis ború várás, mi jóra fordul... itt a megoldás.

Vecsés, 2015. április 22. – Kustra Ferenc József

...

Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

...

A természet tízmillió évek alatt alkotta
Mindazt, ami a Földön a nagy életet alkotja.
Az ember meg a főemlős, nem törődik semmivel,
Csak pusztítja környezetét és magát jószerivel.

Egy élőlény, tíz-húsz millió év alatt alakult,
Ember miatt meg száz év alatt sok el,- és kipusztult.
Ha, így halad ember, még száz év és megöli többit,
Háromszáz év: megöli magát, létrehozza; semmit.

Vecsés, 1999. március 15. - Kustra Ferenc József

...

Bűn az élet, mondják nekünk papok,
Én is tán’ hasonlókat papolok?
Nem, dehogy… nehogy ilyennek tűnjön,
Reális vagyok, ez minden bűnöm.

Sötét áradás töri át gátat,
Köveket, sőt életet is mállaszt.
Nemcsak a folyó, élet is ilyen,
Nagy gát kell, hogy ember boldog legyen.

A jó keresztény tízparancsolat,
Minden jóra, szépre utasítgat.
Igaz tényleg, be kéne tartani,
De akkor élet gátját elsöpri.

Azt mégsem lehet, hogy jó az ember,
Közben rossza előjönni nem mer.
A többiek ugyanis keményen,
Eltapossák, lehet véglegesen.

Az ember szép és jó, ez idea,
De helyes, hogy ez az élet vágya.
Micsoda balgaság és dőreség,
Várjuk… nem változik emberiség.

Budapest, 1998. január 8. – Kustra Ferenc József

...

Égetem a gyertyámat egészen végig
Remélem, lángja kitart leges-leg végig…
Igyekszik ellenállni, minden fuvallatnak,
Igyekszik fénye maradni a jó sorsomnak.

Kérdezik, az életben mi fáj?
Kérdem, életben mi, ami báj?
Rendelt sorsom által eltángáltatok,
De lélekhúromon dallamot játszok…

Vecsés, 2013. június 12. – Kustra Ferenc József

...

Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme?
Menekvés előle nincs? olyan beste.

Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.

Ahogy a fény-sötétet nézem, oly? ferde?
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.

Merengve, tán? lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad?
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad?

Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
?Sötét? lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan? visszavonhatatlanul?

Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.

Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.

Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak? csak fekete lyukká porlad?

Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.

Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ? zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.

Vecsés, 2013. március 03. ? Kustra Ferenc József

...