Hétköznapi pszichológia…

Társsal a magány, zsákutcába bevezetett,
És nem emlékszik ember, mikor is nevetett…
Kapcsolat már elvesztette... míves veretet.

Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép,
Akkor még volt szeretet... immár álomkép.
Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk,
És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk.

Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe,
És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe.
Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása,
Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása…

Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul,
Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul.
A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája,
A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája!

Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég,
Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség.
Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is,
Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis!

Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában.

...

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József

...

Az alkotás lázában érzem, hogy lüktet a halánték,
Mint ahogy a jó izgalmában izzad az ágyék-tájék…
Kezembe fogom, régi, jó lúdtollamat,
Magamban meg makogom az új sorokat.

Izzad a kezem is és a lúd volt tollát leejtem,
Tenta is repül a végéből, sokfelé szétfreccsen…
Kutyabőrre írok, az feketésen foltos lesz,
Nyár van, hajnali harmat nincs, de majd új ősszel lesz.

Előkapom az itatósom, teregetem mindenfelé,
De ami nagyon gyorsan beivódott, ő azt már nem lelé…
Előveszek egy tépett pergamen darabot, tán’ jó az is,
De előbb iszok egy feketét, attól megnyugszom magam is.
*
Tenta, csak fröccsen,
Papír meg nagy-foltos lesz.
Miért ügyetlen?
*
A tintapacát,
Radírozni, nem lehet…
Emlékeztető!
*
Sebaj, új papír van, jönnek az új gondolatok…
Nem baj, leírom, és nem vesznek el a mondatok!
*
Régi gondolat
Is megvan, nem feledem…
Mindent leírni!

Vecsés, 2016. június 12. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

...

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…

Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.

Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.

Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,

Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.

Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!

A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.

Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.

Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.

Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.

Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,

Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.

Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József

...

Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!

Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…

Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.

A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.

Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…

Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.

Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]

...

Nagy nap lesz augusztus tizedike,
Poéták nagy összejövetele.
Lesz ott evés, ívás, öröm, mulatság,
Még a végére lesz tán’ táncmulatság?
Győzött sajnos ez a ronda élet,
Törődik is ez… álmom mivé lett.
Hej! Pedig szerettem volna Szegedre menni,
Ott poéták… egész este veletek lenni.
Lélekben veletek leszek és én is mulatok,
Nagy poétaölelést mindenkinek kiosztok.
Maradok itthon, csak nem lepnek be a legyek.
Sorsom a gaz, nem engedte, hogy most ott legyek.
Pedig én igyekeztem, könyörögtem, gazsuláltam!
Lám hiába minden, fölöslegesen ácsingóztam…
Vecsés, 2013. augusztus 08. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...