Egyedül állok, roskadó térddel.
Körül vesznek ?k, kegyetlen kéjjel.
Szemükben gyatra gy?lölet lobog
Sorsuk szánalmas, kabátjuk kopott.

Hófehér szárnyam durván letépték,
lelkem vékony szövetét keresték.
Homlokomon az a csillag ragyog,
mely megvéd, én angyal vagyok.

Szemembe vájnak mocskos kezekkel,
mégis látok, furcsa sejtelemmel.
Az ? jósága, árnyéka véd?n óv,
felemel magához, mindent megold.

...

Higy mindent,csak azt ne hogy feledlek!
Feledj mindent,csak azt ne hogy szeretlek!

...

Szeretlek hisz te vagy az élet, hiányzol s nélküled félek!
Mióta velem vagy boldog a lényem, nélküled elvesznék egy nagy réten!
Te vagy kivel kelek s fekszem, érted dobban a szívem!
Szeretem ölelésed, csókod, közelséged hisz a vágy valóra vált!
Nem álom és nem is mese te vagy a szerelmem megtestesít?je!
Te vagy kiért élek s bosszankodom, nehogy elbízzam magam nagyon!
Szerelmünk oly sok mindent megért már s még mennyi szépet talál!

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Kiszakadva a földb?l
elbutulva mióta messze
kerültem t?led
játékaimat is elfeledve
mert mindent feledve
élek már
csak téged nem feledve
téged örökre meg?rizve
kiszakadva a földb?l
gyökerest?l.

...

Nevetve nézek a holnap elé,
Bár nem tudom mi vár még rám.
De itt él a szívemben az akié az életem és minden más.
Így hát nevetve élek és nem sírok már,
Mert mindent elvettél ami fájt.
Örökké tiéd a szívem csak téged imád.
Mert bármilyen vihar jöhet rá,
Jelenlétedben semmi nem árthat már,
Kinyújtom kezem, hozzád sietve,
Mert te mindent megváltoztattál.

...