Van egy fiú,
Kinek szemei t?zként ragyognak.
Kinek illata fogva tart,
Kinek minden apró kis érintése elvarázsol.

Sosem mertem neki megmondani.
Sosem mertem az igazsággal elé állni.
Sosem volt az a pillanat,
Amit szerettem volna.

Volt viszont egy pillanat,
Mely még itt él bennem.
Volt egy érzés,
Mely most már fogva tart.

Lelki szemeim el?tt láttam,
Hogy forrón ölel,
S forrón ajkai
Az ajkaimhoz érnek.

De mi volt ez?
Csak egy látomás,
S én majdnem elhittem,
Hogy ez igaz.

Minden éjjel ugyanezt látom,
Arra gondolok,
Hogy még mindig szeretem.
Mert egy nap álomból lesz valóság.

S ha csak egyszer is összeérne izzó testünk,
Ha csak egyszer is forrón ölelne,
Én lehetnék az,
Ki boldogan alszik el...

...

Nem is tudom,mit mondhatnék Neked,
Örülök,hogy találkoztunk s beszélgettem Veled.
Milyen régóta vártam már erre a pillanatra,
De Te semmi jelét nem adtad,hogy vártad volna.

Szomorú voltam miattad,mindig reménykedtem,
Egyszer csak megszólítasz és azt mondod-tetszel nekem.
Hónapokat kellett várnom erre a napra,
Végre megtörtént,míg versemre a választ megkaptam.

Ha hagynád,hogy végre megismerjél engem,
Szerintem nagyon jó barátok lehetnénk mi ketten.
Ha van egy igaz,?szinte barátod minden napra,
Elmondhatod,hogy szerencsés vagy,hogy megkaphattad.

Szeretném,ha tudnád,az ?szinteség az erényem,
Bármi történjék is,T?led is ezt remélem.
Csak arra kérnélek,ne túl sokat várakoztass,
Az elveszett id?kért,talán még kárpótolhatsz.

Ha tudnád,hogy mennyire vágyom rá,hogy átöleljél,
Kicsit megsimogassál,kicsit szeressél.
Annyira hiányzik egy kedves szó,kis odaadás,
Szörny? napokat élek meg,szívem nem talál vigasztalást.

Nem értelek,mire vársz még,kérlek szeress belém,
Ha csak kicsit is számítok Neked,nem lesz nehéz.
Van valaki a közeledben,ki vágyakozva gondol Rád,
Mindent megadnék azért,hogy végre rám találj.

...

\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

Szürke, sötét éjszakákon,
Mikor csak a Hold ragyog,
Én álmatlanul ülök ágyamban,
Gondolataimba mélyedve.

Van egy gondolat,
Melyt?l sosem szabadulok,
Mely olyan, mint egy véreb,
Mikor szagot fog.

Én sem tudok t?le szabadulni,
Mert ez a gondolat csak Te vagy.
Nem értem, miért pont Te,
Nem értem miért pont velem történik ez.

Valamit adtál,
Mely Szent,
Mely mindig velem marad.
Egy érzés, mely fogva tart.

Álmatlan éjszakáimban
Mindig csak Rád gondolok,
Szeretlek,
És mindig ?rizni foglak!

...

A kedvesem kék szem?, szöszi lány,
játékból mondtam ki nevét a Cintiát!
Bolondoztunk mind a ketten nevettünk,
elválni még soha nem mertünk.

Elmegyek Cintiához nem veszek rózsát, mit sem ér,
engem vár, nem a virágot ott vagyok jó kedvvel visszanéz,
Megb?völ mindig a mosolyával, pezseg a vérem ha átölel,
esküszöm hogy Cintiával gyönyörü órák telnek el!

A szemében ott a t?z,
lemondani róla soha nem sikerült.
Szemében ott a láng
remélem gondol egy kicsit rám.
Elment a lány akit szeretek:
- igazán csak Cintiát.

Kés?bb jött felém a lány
? sokat gondol rám,
nem felejtem utolsó szavát
azt mondta szeret igazán!

...

Fáradt tudatom peremén játszó,
És édes délibábként átmászó
Kis fekete tündéri boszorkány,
Ne hagyj kérlek szépen ily?árván!

Lelkem tükrében te vagy az emlék.
Emlék.. és bennem minden él még.
Az örök t?z nem alszik ki könnyel
Eltakarom mindig álomköddel...

Behunyt szemem nem nyitom még ki,
Maradj még tudatom peremén , itt
Nem számít h álom vagy valóság
Egy pillanatnyi kecses boldogság.

Ha mégis álmomból felébredek
És játékos tudatomnak hiszek,
Kizöldül a zord , rideg valóság..
Rájövök, emléked édes fogság...

...