A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja,
A sorsom nem elég, hogy nagy genyó, de köd borítja…
A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja.

Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Küzd a sorsommal a lelkem, de mikor van végkimenetel…
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?

Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca,
Sorsom mindig rossz volt, de így öregen és mára…
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca.

Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz,
Sorsom az esti szürkületben is… mi-jót se tartalmaz…
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz.

Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang,
Sorsom estpirkadatán, göröngyöket rugdosok, zúg a temetői harang…
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang.

Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett,
Téged hívlak, egyfolytában, de válasz semmi, lelkemnek bevégeztetett…
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett.

Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett,
Sorsom már nem is tud olyat, még hazudni sem, kétségtelenük mára kiöregedett…
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett.

Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet,
Sorsom fénye, hallom a méla-néma csendben, kinevet…
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet.

Vecsés, 2021. január 11. – Kustra Ferenc József – íródott sorsversként: anaforás, 3 soros-zárttükrösben, belső és önrímes versformában. Önéletrajzi írás.

...

Minden reggelkor, új nap! Panni.
Szeretnék veled együtt lenni…
Társas kör lehetnénk,
Egymásból ehetnénk.
Vágy! Veled együtt lenni, Panni.

Új nap hajnalkor, veled együtt,
Létet élveznénk, nagyon együtt.
Ölelnélek hosszan,
Míg lélek is dobban.
Ó, édes Panni, ketten együtt…

Szerelmesek voltunk, elhagytál,
Közös vonatról leugrottál.
Én még mindig vágylak,
Sőt, vissza is várlak.
Mondhatnád… újra, jól elkaptál.

Vecsés, 2021. október 6. – Kustra Ferenc József. – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...

De jó, hogy még ezt nem tehetik… Ha mindannyiunkat sorra vehetnék,
’Földön legokosabb’ titulusát megint-mindig ostobák szereznék…
Jobb is… ne imádkozz jobb sorsodért, hogy éltednek értelmet adjon,
Kiáltsd ki: Asszonyok, belőlem mindenki nagy ostobát csináljon…

Miért kínlódsz, mint igavonó állat, annyit tanulni oly' értelmetlen,
Elég neked, ha régi jó ostoba vagy életpályádon… személyedben.
Ezen a világon mindenéből pótdíjért sokat tanulhatnak,
De egyetem tisztségesei ostobának diplomát nem adnak…

Fejjel lefele van világban minden, tudósaink tán' sorban halnak éhen…
Igaztalanok a legegyenesebbek, mert ők az ostobák a műveltek…

Vecsés, 2020. november 11. -Kustra Ferenc József - írtam: „iytop” szerzőtársam azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével.

...

A temetőőrnek nem hiányzik a feltámadás,
De, ő biblia ellenes? Vagy az ok egészen más…

Életem halkan dúdoló zenéje, harsogva visszhangzik létem felett…
Életem csak rongy, nincs is neki zenéje, viszont akkor kinek csengetett?

Állítod, hogy én mindig csak azt akarom… ez már végső véleményed?
Nem! Én állandóan akarom! Nyilatkozz, mi erről a véleményed?

Az illatos nyár is besötétedik késő estére,
Vajon, majd gyenge holdvilágnál, nekiállnunk lehet-e?

Sok apró, jó jel, jellemezte hétvégi pihenésünket,
Közben sokágú villám lecsapott, őrülten ijesztgetett.

Örökre ott van fönt a sok csillag, igen jól kapaszkodnak!
De, földről azt látjuk, hogy vannak, amik gyorsan lezuhannak!

Törtető, nagyravágyó embereknek még a szeme sem rebben,
Hogy civilizációt elrontották… az már nincs emlékekben…

Vannak nagy és óriási pénzekről szóló tervek, amiket majd még realizálnak,
Ezek a mintapéldányai az emberiségnek, a felsőfokú képmutatásnak…

Kinek aranyere lett, annak bizony megfagyott a lehelet…
Nem hiszem, hogy jobb híján kézen állva-ülni, nagy élmény lehet…

Hangtalan az arctalan?
Vagy arctalan, ki hangtalan?
Súlyos-e vagy súlytalan
A hang, mely éppen arctalan.

Koros-e az, ki kortalan?
Kóros-e, avagy kórtalan?
Gyógyul-e a gyógyítható,
Gyógyít majd a Mindenható?

Boldog kin azt látom, boldogtalan?
A boldogság vajon határtalan?
Határt szabhat neki ma a holnap?
Állhat új cél az ajtóban holnap?

Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József- íródott: oximoronban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

A poéta, mindig poéta…

Késő már az este, át is csapott oly' mély-éjbe,
Kinézek az ablakomon, sötét mindenségbe.
Visszaülök, visszahúz a gondolatom férce.

Öregesen elfáradtam, nem vagyok már fiatal,
Tollal szántom a papírt, de elfárad a diadal...
Agyam is lassul, de még éberek a gondolatok,
És még új is van, így az álmom ellen még harcolok.

Fáradt kezem miatt nagyobb és több paca is le csebben,
De ettől egyetlen gondolatom sem múlik, nem rebben.
Én csak rovom a sorokat toll-ekémmel egyetemben.

Gondolataim ebben a csöndben, szinte majd' kigyulladnak,
Papírom is megvilágosodik, nagyon világítanak...
Tollam alatt a betűk sokasodnak, gyorsan is száradnak.

Ami itt és most az eszembe jutott, az le kell írnom,
Hogy ne vesszen el, most magamból még ki is kellett írnom…
Álmosodok, alig látok, nektek írok… ki kell bírnom…

Vecsés, 2016. november 24. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...