Üres a szívem, sokszor irgalmatlanul becsapattam,
Pedig az Isten látja lelkem, én mindig jót akartam.
Ilyen genyó volt a saját sorsom, pedig épp’ ilyet nem akartam,
Harcoltam is ellene vadul, de csak az lett… fejemet vakartam.

(3 soros-zárttükrös)
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás,
Tetszik vagy sem ez öregségi azonosulás…
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás.

(Anaforás, önrímes)
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Álljak meg? De, ott utol is ér… vagy fussak én, előre tovább…
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?

Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan,
De most akkor mi okból élek tovább… megaszottan…
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan.

Megtört az élet, vég-aszottra megöregedve lettem,
Mint aszalt szilva kint, polcon élem öreges életem.
Aszottság a szilvánál további eltartást szolgálja,
Nálam azt, mit? Úgyis nemsokára lesz: alá szolgálja…

(Senrjú)
Sok becsapatás,
Ámítás, nagy átverés.
Ez volt sorsomban!
*
(Senrjon)
Érdekes, nem is érzem,
Hogy öregszem… látom tükörben.
Látva, mit higgyek?
*
(HIAKU)
Még harangozáskor
Erősen dobban a szívem.
Múltat köszörülném…
*
(Septolet)
Átvertek,
Levertek,
Beköptek legyek.

Fájón elmúló évek,
Régi tévedések,
Használhatatlan elmélkedések...
Kárhoztató tűzbe, elégek!

Vecsés, 2020. szeptember 11. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Hétköznapi pszichológia…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
*

(6 sorosban)
Mindenki azt az életet élheti, mit sorsa rárótt, fellebbezés nincs.
Én is élem elátkozott életem, de nem tudom, még meddig tehetem…
Mindig próbálkozok, de jóféle változás és szép, kis életmese nincs.
Pediglen
Változó akarattal rendelkezőnek… de erre elég az életem?

Látod? Én akarnám akarattal, hergelem magam. Mégis, semmi más nincs…
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, ötszörös belső rímes)
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget…
Jézus! Segíts már… kimondtam sokszor hideget-meleget…
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget.
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, hatszoros belső rímes, önrímes)
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni.
*

(6 sorosban)
Sorsomban van írva, hogy hetedíziglen, de mit tettem, hogy-hogy én vagyok?
Legalább azt tudnám, érthetném büntettetésem, hogy miért is lakolok…
De nem tudok semmit, hiába erőlködők, így folyvást bánatoskodok.
De
Jézusom, kérdem, miért jó neked tétlen szemlélned, hogy mily’ sorsban vagyok?

Jézus, legalább szerezd vissza szárnyamat és leszek más, mint ki most vagyok…
*

(Septolet)
Imám röpül,
Agyam köpül…

Csonka szárnyhelyem,
Gondolat-teli fejem…
Vége! Elegem…
Jézus segíts…
Jézus segíts!
*

(10 szavas)
Jézusom, egyedül, ne hagyj…
De adod? Szárnyam a helyére megy?
*

(Senrjon)
Úgy néz ki, nem sok van már
Hátra… úgy vágyok szabadságba!
Jézus könyörülj!
*

Jézus, elkerül a normális élet,
Jézus, elkerül a szép-vad szerelem…
Jézus, nem kerülöm normális létet,
Jézus, nem áll velem szóba szerelmem…
*

Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár…
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni?
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…

Vecsés, 2021. június 25. –Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. [3 soros-zárttükrös az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]

...

Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
Ő a megtestesült ellenségem, ámítóm, hitegetőm! Ő a porba sújtó…
Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
*
(Senrjon)
Már elmúlt hetven éve,
Hogy hithűn reménykedek! Minek?
Ő csak mosolyog…
*
(Bapeva)
Hazug
A remény,
De lesz ez még
Akár rosszabb is!
Fogadalmam mindig
Van! Óhajtom, végre már
Én járjak jól, idő eljött!
Ó, legalább egy gyertyafényt ha,
Mutatnál, de a pokolba lelöksz.
Jól kihasználod, szerető lelkemet...
*
Közel van már, így félek, hogy a szemfedőm sem tud megóvni tőled,
Mert nem fogsz elengedni, ilyen, vagy mint: hitegető ő felséged.
Hiába látod, hogy sok nagy könnycseppemet elpazarolom.
Hiába van, hogy a reményem marad, de közben elsírom…
*
(Apeva)
A
Remény,
Maga csőd!
Örök Uram
És parancsolóm!
*
(10 szavas duó)
Szívem esdik, remegve sokszor szárnyal,
De mindig lemaradok egy árnnyal…

Sokszor fölsejlik, hogy na, most!
De lemaradok… mondom az átkozóst.

Vecsés, 2021. március 18. – Kustra Ferenc József– íródott: Alloiostrofikus versformában

...

Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József

...

Vers és haikuíró vagyok,
És úgy tűnik, most már maradok.
Mindig vannak új tanítványok,
Tanítom őket, fiúk-lányok…

Vecsés, 2017. március 18. - Kustra Ferenc József – íródott: a www.magyarerő.hu
felhívására a fényképem mellé, amikor ott is publikáltam. (Önéletrajzi írás)

...

(3 soros-zárttükrös)
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.

Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.

Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.

Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.

Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátrasimítva, csak vakkantunk.

(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…

(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.

A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.

(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...