Nemcsak kútból lehet meríteni…

(3 soros, zárttükrös)
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél,
Pedig közben nagy szél nagy voltokról hosszan is mesél…
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél.
*

(senrjon duó)
Jövőbe nem márthatom
Két kezem… múltba már nem lehet.
Sorsnak fintora!

Rőzseláng alkonyatkor,
De sötétség, már támadja is.
Sorsnak fintora!
*

(Sedoka csokor)
Élet-valóság.
Múltban már nincs semmítő,
Halál a nagy semmitő!

Élet-valóság.
A képzelet dolgozik,
Az álmodozás kopik.

Élet-valóság.
Villanásnyi kacagás,
Ez nem élet-aratás.

Élet-valóság.
Féltve őrzőtt hajtincsek,
Emlékként… múlt-bilincsek.

Élet-valóság.
Remény, soha el nem hagy,
Mert nem olyan, hogy elhagy.

Élet-valóság.
Hold ezüsttel világít,
Erről sors le nem szállít!
*

(HIQ trió)
Valóság,
A múlt egy forrás.
Valóság.

Régiek
A holmik… zárva.
Valóság.

Jó hárfa
Hangja messze száll.
Valóság.
*

(leoninus)
Nem szabad mindent magunkba zárva tartani, van olyan, amit el kell mondani!
A villanásnyi szeretet, szinte semmi, de azért jó, sőt, kell ezt is átélni.
Képzeletben jó, ha bejárjuk a csodák világát, olvassuk régek világát.

Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett.
Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!

Ma már ráncosodik a nyakam
Látom én a tükörben magam…
Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…

Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…

Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban

Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…

Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…

Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…

Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.

...

Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, kidühöngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… nem ócskaság.
A városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek szökőkutakban… Kinek nincs hely, fekszik árnyékban.

Nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló város, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete, erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. - íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

Ki mindig kimondja igazat, nem a jogával él,
Viselkedésétől magának szabadságot remél.
Szabadság azonban nem, „majd én igazat megmondom” függő,
Így rosszul van értelmezve… legott lesz forró a levegő.

Van, ki mindig igazat mond, de ő kellemetlen ember,
Vele együttműködni nem lehet, és nem is tud ember.
Igazság, egyébként is relatív, eseményfüggő,
Meg a befogadónál érzelem, értelem függő.

Van, aki az igazságot, nehezen viseli,
Mást, mint saját gondolatatát... csak nem szíveli.
Ilyen emberrel is együtt kell működni,
Sőt, tetszik vagy nem, eszerint kell tisztelni.

Ne hidd, hogy mindig megmondani az igazat dicsőség…
Ezzel csak más lelkébe gyalogolsz, mi bizony dőreség.
Még azt sem tudhatod, hogy neked, akkor igazad van-e…
Helyesebb, ha előbb gondolkozol, hogy most jól szólhatsz-e?

Vecsés, 2013. június 24. - Kustra Ferenc József

...

Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

...

Hétköznapi pszichológia: az emberi sorosról…

Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…

Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.

Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…

Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…

Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… piheni.

Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásként.

...