Sivatagnak homokszemcséi csak peregnek...
Itt-ott flikk-flakkos dűnék csak keletkezgetnek.

Tevekaraván évezredek óta jár arra,
Szél, homokkal néha, őket bizony betakarja

Az ottani kopárság, maga a hőség dölyfössége,
Itt a semminek a melegét, a vad szél hozza össze.

Kik itt laknak, főleg szép kék turbánt hordanak.
Hajnalban lélekfagyasztó hidegek vannak!

Nincs itt végzetes üresség, nincs lakatlanság,
Az élet nyomát felfedezni, nem badarság.

Azért itt, védekezni kell a homok viharától,
Reményt is meríthetünk egy oázis vigaszától...

Vecsés, 2016. november 25. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?

Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*

(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni... minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… érezted: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?

Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.

Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz világ... csak teret nyert a másság.
Én meg üzenem ’hívőknek’: káosz a világ, pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak van rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*

(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!

Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!

Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából…

...

Búcsúzni csak elegánsan szabad.
Az élet rövid, úgyis elszalad.
Minek a sírás, minek a zokszó,
Itt mindenki csak földi halandó.

Élet olyan, mint egy nagy színjáték,
Ne legyen könny arcunkon, nem játék.
Hiába bár sok öröm vagy a könny,
Felvonás után lemegy a függöny.

Élet igen sok felvonásból áll,
Történjék bármi, soha meg nem áll.
Naponta kell búcsúzni, elválni,
Élet megy tovább, nem tudsz megállni.

Ember kevesebb minden búcsúzásnál,
Mindig ott hagy magából búcsúzónál.
Könny és zokszó, bár őszinte, nem segít,
Könny és zokszó csak elválást nehezít.

Vecsés, 1998. október 28. – Kustra Ferenc József

...

Elhagyatottan járom utamat, elhagyatott úton, minek pora csak szállón…
Kint negyven fok, harmincnyolc fokos kupéban ülök, ily’ hőségben nem is hőbörgők…

Csak nem értem, mitől miért porzik… kinézek, itt már sín nem lakozik…
Jesszus, lehet, hogy akkor már defektem is van… kérdem én rezignáltan…
Látom itt már nincsen egy már romos állomás sem… úti forgalom sem…

Érdekes, hiányom nincs, nem szeretnek… A közeliek oh, de lehetetlenek…
Olyan emberek közé lökött sors, hogy itt hiába nézem: szeretet nem bugyros…
Szoktam volt mondani; ’kire mit rótt a sors, azt kell élnie’… meg cipőt kefélni…
Látom még, már irányban vagyunk távoli pusztán, élet is jön még… nagyon lustán…

Vecsés, 2025, július 15. – Kustra Ferenc József- írtam: leoninusban, önéletrajzi írásként.

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...

leoninus duó)
Rám, ha borong a fájó lelkem, a boldogságom sírján… pechem!
Majd eszembe jut, bár már olyan halvány, szép-szenvedő kisleány…
Szívembe érzem beszállnak a kínok, mint sötét hollószárnyak
S magát rám borulja, a szenvedésem vaksötét éjszakája…

(tíz szavas duó páros)
A lelkem fölött holló kering,
A múltból fájó emlék dereng.

A könnyem árnyán emlék lobban,
Szerelem halt meg csendben, titokban.
*
Míg rajtam csüng jeges felhőként ez a bánat nagyon nyomasztóként,
Keblemben nagyon fájó érzés föltámad, bús sejtelem… megérzés!
Haszontalan már minden könnyem, esdő sóhajtásom… minek maradásom?
Immár, sohasem éled föl többé, tört... elveszett boldogságom lett köddé.

Felhő száll rám, bánat űz,
A könnyem halk reményt fűz.

Már nem segít a sóhajom,
Múltból él a bús fájdalom.
*

Vecsés, 2022. június 4. – Siófok, 2025. július 4. Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, Szendrői Holozsnyay Cyirill(?) „ismeretlen” szerző „Ha elborong” c. verse romantikus átirata-ként. (Közzé tette: Toni: 2022.06.02.) A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.

...